KSI SE

Központi cím:
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Levelezési cím:
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Telefonszám: 06-1-422-3510
Telefax: 06-1-422-3544
Mobiltelefon:
Bemutatkozás
A KSI SE Magyarország kiemelkedően sikeres utánpótlás-nevelő egyesülete. A KSI SE, mint utánpótlás-nevelő műhely szakosztályaival a lehető legszélesebb körben próbál megnyilvánulni, amit versenyzőink minél több korosztályos versenyen való elindításával oldunk meg. Ez olyan feladat számunkra, amelyen a gyerekek aktuális felkészültségét szem előtt tartva és az életkori sajátosságokat figyelembe véve járunk el. A KSI SE elsődleges célja mindig is az volt, hogy egyre szélesebb körben megismertesse, megszerettesse az egészséges életmód iránti igényt, és ezen keresztül kialakítsa az egészséges testi és lelki fejlődést. Ehhez minden körülményt megteremt úgy, hogy a tömeg és a minőség megfelelő összhangja mellett a legjobbak menedzselését követően hazai és nemzetközi szinten profitál az elért eredményekből. A sporton keresztüli nevelés, amit a gyerekek magukba szívnak az edzések folyamán a szakképzett edzőiktől, kihat a további életükre. A fiatalok azzal, hogy részt vesznek olyan közösségi tevékenységekben, amelyek mindenki számára nyitottak és mentesek a diszkrimináció minden formájától, hozzájárulnak a társadalom szolidárisabbá válásához és kiteljesedik közéleti részvételük. Az oktatási és képzési lehetőségek nem korlátozódnak a jelenleg elérhető hagyományos és formális iskolarendszerű képzésre. Szakembereinktől a sport általi nevelés eszmerendszerét követve a nevelés elsőbbségének elvét követeljük. A hazai utánpótlás-nevelés rendszerét hatékonyabbá teszik azok a sportmódszertani elvek, amelyek az SE szakosztályaiban folyó módszertani munkák támasztanak alá. Elsődleges célunk, hogy más sportiskolák és sport-nevelőintézmények számára olyan modellértékű szakmai munkával mutassunk példát, amelyek a saját nevelő-oktató munkájuk fejlesztése során hasznosítanak. A szakmai elemek beilleszthetőek, egy magasabb szintű sportági nevelésbe, ahol egy célirányosabb mozgásanyag szerepel. Egyesületünk 1963. óta vezető szerepet tölt be Hazánk, Budapest és Zugló önkormányzat utánpótlás-nevelésében. Minden évben azonos szakmai feladataink mellett jobbnál-jobb eredmények elérése a cél. Egyesületünkben 11 szakosztály működik (Asztalitenisz, Atlétika, Judo, Kajak-kenu, Kerékpár, Ökölvívás, Öttusa, Sportlövészet, Női- és Férfi Torna, Vízilabda). A három fős szakmai testület irányításával és a szakosztályvezetők vezetésével szakosztályaink megközelítőleg 1500 fővel foglalkoznak napi szinten (előkészítő, igazolt versenyző, pártoló tag). Szakosztályainkban közel 70 fő edző, szakedző, testnevelő dolgozik. Egyesületünk sikerességét jelzi az is, hogy évről -évre sikerül azonos létszámban fenntartani szakosztályainkat és kinevelni kerületi-, megyei-, országos- nemzetközi bajnokainkat. Szakosztályaink a Csepel - szigettől - Újpesti öbölig, és a központi helyen (istvánmezei út) keresztül lefedik egész Pest megye területét.

Sportágak/szakosztályok

Asztalitenisz
Atlétika
Judo
Kajak-kenu
Kerékpár
Ökölvívás
Öttusa
Sportlövészet
Torna férfi
Torna női
Vízilabda

Az egyesület aktív sportolói

Sportoló neve Sportág Születési év Mettől Meddig
Adamcsek FanniTorna női20042011.01.03
Adamcsek FlóraTorna női20022011.01.03
Adrovicz ÁronVízilabda19942005.09.15
Agócs ZsoltAtlétika19842003.01.01
Ágoston ImreKerékpár19942009.06.05
Al-Salty DáliaTorna női19962003.01.10
Alföldi IstvánJudo20002010.10.01
Ali BarnabásÖttusa20012009.01.01
Ali MártonÖttusa19992007.01.01
Ambrus ÁdámKajak-kenu19951970.01.01
Amin KadriÖkölvívás19892005.01.01
Ancsin KatalinÖkölvívás19832010.11.03
Andó Áron BarnabásVízilabda20002010.09.01
Andrejkovics AndreaÖttusa19842003.01.01
Angyal BálintÖttusa19972004.09.01
Angyal DánielVízilabda19922001.09.01
Apagyi LeventeKajak-kenu19932004.10.01
Aradi JúliaTorna női20042008.06.02
Árvai Márton IstvánÖttusa20042010.09.01
Babik Lilian DóraTorna női20012008.01.21
Babik MarcellÖttusa20002010.01.20
Bacskai BalázsÖkölvívás19882003.01.01
Bácskai JánosKajak-kenu19982009.02.02
Baczkó BernadettJudo19862005.01.01
Badacsonyi KlaudiaÖttusa20012009.05.01
Bajzáth Bence KrisztiánTorna férfi20022007.09.01
Bakosi NándorKerékpár19932011.02.01
Balázs BaltazárVízilabda20012008.09.01
Ballay LászlóKajak-kenu19862003.01.01
Balogh ErikÖkölvívás20081970.01.01
Bánhidi BenceAtlétika19891970.01.01
Bank GáborVízilabda19972009.10.05
Bánki AdélÖttusa20002011.01.03
Bánki LillaKajak-kenu19982008.09.01
Bara AlexandraKajak-kenu19872000.09.06
Baricsa ViktóriaJudo19922008.09.02
Barkóczi RolandÖkölvívás20072004.01.01
Bartalis ArnoldÖttusa19932000.09.01
Bartalis ZsófiaÖttusa19881995.01.03
Bartók AndrásVízilabda19962004.09.01
Bartyik Brigitta AdriennSportlövészet19922005.12.03
Batizi SándorJudo19902005.09.01
Bedák NorbertÖkölvívás19952009.04.03
Bedike MarcellKerékpár19932007.03.10
Bencz LajosSportlövészet19882003.01.01
Bencze KristófKajak-kenu19982008.10.24
Bencze NikolettKajak-kenu19912004.09.18
Benedek GyulaTorna férfi19891970.01.01
Bércy Bálint AttilaKajak-kenu19952007.10.01
Bércy Csenge AnettKajak-kenu19992009.09.01
Bereczki NoémiÖttusa19982004.06.16
Bereczki RichárdÖttusa19962006.02.01
Béres KrisztinaÖttusa19942004.09.14
Berezvay ErnőKajak-kenu19962006.09.28
Berkecz GáborKajak-kenu19892004.01.01
Berki KrisztoferÖkölvívás19982008.02.01
Berna DávidÖkölvívás19901998.07.01
Bernáth TiborKajak-kenu19872003.01.01
Bernula GergőVízilabda19942004.09.26
Bertalan AdriánVízilabda19942005.10.01
Bertalan RolandAsztalitenisz19982010.11.06
Berthold ÁkosÖttusa19992010.11.01
Bielik Márk AttilaSportlövészet19952010.10.05
Birkás DóraÖttusa20012009.12.01
Bocskói BotondJudo19911999.01.01
Bogdán GyulaÖkölvívás19902004.11.02
Boglári Boglárka EvelinTorna női20032010.09.06
Bognár BarnabásVízilabda19942004.04.05
Bognár MartinKajak-kenu19982011.03.01
Böhm DávidJudo19922009.09.21
Boncsér KrisztiánTorna férfi19982010.01.01
Borgulya RichardVízilabda19922002.09.01
Boros AlexandraÖttusa19972003.03.01
Börzsey Nikolett BoglárkaKajak-kenu19972008.05.15
Botond BalázsKajak-kenu19842003.01.01
Botos DánielÖkölvívás19972009.09.08
Bozsik MártonVízilabda19952008.09.01
Bozsonyik ÁrminAsztalitenisz19972010.01.01
Brana Emese TímeaKajak-kenu19992009.10.01
Breitenbach AlexÖkölvívás19972010.07.20
Bruckmann GergőÖttusa19952004.01.01
Budácsik DorottyaÖttusa20012011.03.01
Buday GáborVízilabda19872004.01.01
Bulyáki TamásSportlövészet19942005.01.01
Bures DánielVízilabda19942006.09.01
Ceiner BálintKajak-kenu19952008.08.27
Ceiner BenjáminKajak-kenu19922008.09.01
Celebi KmálKajak-kenu19982009.09.01
Csák Petra VirágSportlövészet19922006.01.01
Csáki Dávid ZoltánÖkölvívás19932010.02.15
Csányi JuliannaTorna női20001970.01.01
Csapó MiklósVízilabda19931999.06.01
Csathó TündeKajak-kenu19882004.01.01
Csatlós PéterVízilabda19962006.11.02
Csejtei Márton LászlóÖttusa20022010.07.01
Cserni TamásJudo19941999.06.01
Csicsók DánielSportlövészet19952010.08.30
Csiki JuditÖttusa19962010.10.01
Csongvai MátéVízilabda19962003.09.01
Csori TamásSportlövészet19952008.09.01
Csóti Gergő TamásKajak-kenu19951970.01.01
Csutak János DánielÖkölvívás19952008.05.05
Czeglédi DóraAsztalitenisz19942008.02.01
Czellér BeliánKajak-kenu19992010.09.01
Czrenner DávidÖttusa19972000.01.01
Czunderlik RobinVízilabda19972009.11.10
De Koning Barbara BiancaÖttusa20022010.09.01
Deák ImreÖkölvívás19911970.01.01
Deák TamásÖttusa19901996.09.01
Décsi BálintÖttusa19962003.10.01
Dévai Zsombor PéterVízilabda19962009.01.01
Dimanopulosz Nikosz ZsomborKajak-kenu19962009.06.01
Dina DánielÖkölvívás19972010.03.24
Diószegi Máté BVendegúzKajak-kenu19992009.10.01
Dira ZsófiaKajak-kenu19912007.02.01
Divéky LucaTorna női19942001.09.01
Dobcsányi DánielÖkölvívás19882005.01.01
Dobrádi ZsoltÖkölvívás19912011.01.01
Dominik MaglicÖttusa19992009.09.04
Domokos Zsófia OdettÖttusa19982010.09.01
Dorozsmai ViktorÖttusa19891999.09.01
Dragos BalázsSportlövészet19962010.09.01
Dravecz ZsoltJudo19852003.01.01
Drótos NikolettaTorna női19882003.01.01
Dúl PatrikJudo20002006.09.01
Duliskocich NorbertKajak-kenu19952008.05.27
Durkó VinceÖttusa20022011.05.12
Egri Mihály JánosSportlövészet19962010.12.28
Egri ViktóriaÖttusa19982006.01.01
Eiselt JuditSportlövészet19902008.01.01
Énekes MártonKajak-kenu19972007.04.02
Eszenyi Zalán CsabaVízilabda19982009.01.15
Fábián RolandKajak-kenu19902005.01.01
Fanó Gergely GáborTorna férfi19932002.03.01
Farkas Anett BíborkaTorna női20012007.09.01
Farkas BiankaTorna női19982007.09.01
Farkas DomonkosVízilabda20002007.05.01
Farkas IldikóTorna női19882008.10.01
Farkas NorbertAsztalitenisz19972010.05.01
Farkas RajmondJudo19982007.05.25
Fazakas GerdaTorna női19902005.01.01
Fehér Bertalan GáborVízilabda19962005.05.01
Fehér NóraTorna női20022010.01.29
Feleki Benjamin TiborVízilabda19912001.09.09
Felföldi ÁdámÖttusa19992007.09.30
Felszeghy GáborKajak-kenu19872003.01.01
Ferenczi BarnabásÖttusa20002010.02.01
Ferenczi DomonkosÖttusa20022010.02.01
Figlár NikolettJudo19962010.01.01
Filius Dániel PéterKajak-kenu19992008.05.01
Fodor Petra RékaKajak-kenu20002008.03.17
Fodor RonaldAsztalitenisz19942005.09.01
Fodor TamásKajak-kenu19902005.01.01
Fodor Tamás BenceKajak-kenu19972007.05.01
Fodor ZoltánSportlövészet19972010.09.27
Fogarasi Máté GyörgyJudo19912010.09.01
Földházi AnitaÖttusa19952003.01.01
Földházi ZsófiaÖttusa19932003.01.01
Fónagy VeronikaKajak-kenu19922004.05.27
Fónagy-Mogyorós JúliaKajak-kenu19932004.11.03
Frank JúliaSportlövészet19952009.02.15
Freisinberger KristófAsztalitenisz19962005.03.15
Freisinberger KristófAsztalitenisz19962005.04.25
Fritz-Ruenes Pablo AntonioÖkölvívás19952010.03.26
Fülöp RóbertAtlétika19942010.01.01
Fülöp Zita BorbálaÖttusa19992006.11.01
Gaál AndrásÖttusa19982010.09.01
Galambos TiborAtlétika19911970.01.01
Gányási MartinKajak-kenu19952006.10.02
Garádi ÁronVízilabda19952008.09.01
Garancsy AndrásVízilabda19952003.09.01
Gáspár ZitaKajak-kenu19862003.01.01
Gazsi SáraAtlétika19932004.10.23
Gazsó Alida DóraKajak-kenu20002007.05.01
Gebefügi Kristóf ÁronVízilabda19962010.08.20
Gelencsér FerencKajak-kenu19992010.09.10
Gellért ErikTorna férfi19982002.01.01
Gere AndrásKajak-kenu19952008.04.18
Gergely OlivérKajak-kenu19962010.04.01
Gintli GellértKajak-kenu19952010.12.31
Göblyös Virág TímeaKajak-kenu19972008.09.29
Gombkötő Gábor PéterJudo19942007.09.03
Gondos BertaTorna női19942005.01.01
Gorka MártonKajak-kenu19952007.09.03
Groholy DianaKajak-kenu19872004.01.01
Gruber KatalinSportlövészet19972011.02.01
Grünberger GáborVízilabda19982007.09.01
Gubek ZsófiaJudo19872006.12.31
Gulyás ClaudiaTorna női19981970.01.01
Gulyás MichelleTorna női20001970.01.01
Gulyás RichárdÖttusa20042010.02.27
Gutyina KingaKajak-kenu19902000.01.01
Gyimesi LászlóSportlövészet19781998.01.01
Gyöngyösi Kevin MárkKerékpár19972009.01.05
Györke ZsoltVízilabda19862003.01.01
Győry BarbaraKajak-kenu19882004.01.01
Győry Viktor EndreSportlövészet19932007.09.05
Gyulay BlankaKajak-kenu19882003.01.01
Gyümölcsös Gergely JánosKajak-kenu19982010.05.01
Gyuris DóraÖttusa19912002.10.25
Gyurka Márk ManóÖttusa20012007.10.01
Hadzipanajotidisz GáborKajak-kenu19872003.01.01
Hagemann PetraKajak-kenu19932005.09.25
Hajabács BotondÖttusa19982008.06.01
Hajdú KrisztiánVízilabda19992007.05.01
Halász EszterÖttusa20022010.09.01
Halász ViktóriaKajak-kenu19882005.01.01
Halmai AnnaTorna női20032010.10.01
Hambeisz ÁdámKerékpár19952010.09.15
Hambeisz AnnaKerékpár19912010.09.15
Hangody AndrásVízilabda19922001.01.01
Hangody LászlóVízilabda19842003.01.01
Hardi TamásJudo19701970.01.01
Hartman AttilaVízilabda19882004.01.01
Hatvany ZsoltTorna férfi19892005.01.01
Hegedűs AndrásSportlövészet19982011.02.10
Hegedűs BenceVízilabda19942008.07.15
Hegedűs PéterTorna férfi19882003.01.01
Hegyi RékaKajak-kenu19872003.01.01
Hegyi ZomillaKajak-kenu19891998.04.11
Heim PéterJudo19922000.01.01
Heinrich DávidVízilabda19862003.01.01
Heiszman HenrikAsztalitenisz19992008.07.15
Héli BendegúzVízilabda19972008.09.01
Hellenpárt BalázsTorna férfi20012006.09.05
Hermann JózsefAsztalitenisz19652003.08.28
Hideg MárkóVízilabda19972009.10.01
Hídvégi VídTorna férfi19862003.01.01
Holló ZsoltJudo19892004.09.01
Homoki MárkKajak-kenu19932006.08.20
Honti KittiTorna női19992005.11.01
Horányi GabriellaKajak-kenu19992010.09.01
Horó AnnaSportlövészet19972008.03.03
Hortobágyi ÁkosTorna férfi19982005.01.01
Hortobágyi BalázsÖttusa20002008.10.01
Horváth AttilaSportlövészet19962010.09.01
Horváth AttilaKajak-kenu19972007.06.01
Horváth CsabaTorna férfi19842003.01.01
Horváth DánielVízilabda19862004.01.01
Horváth KristófVízilabda19962004.09.01
Horváth NoémiKajak-kenu19942002.06.20
Horváth NóraTorna női19932004.01.04
Horváth Norbert KolosÖttusa19942006.11.01
Horváth TímeaKajak-kenu19881997.11.01
Horváth ZoltánÖttusa19882004.01.01
Horváth ZsanettÖttusa19942006.02.14
Horváth-Jeney OlivérVízilabda19972008.09.01
Hrincsár NikolettTorna női19982009.08.24
Huszár Bence GáborVízilabda19982010.09.01
Huszár Tamás ZoltánVízilabda19972007.02.26
Ihos ErikaSportlövészet19942006.03.01
Ilosvai BrigittaAsztalitenisz19871997.07.13
Indaia IvettAtlétika19922008.05.20
Jáger NikolettTorna női19941998.01.01
Jáger NikoletttTorna női19941998.01.01
Jakab NoémiTorna női20012007.09.01
Jankovics DánielAtlétika19952006.01.01
Jánosi Máté AttilaÖttusa20002008.09.01
Jánosik LiliÖttusa20022009.10.01
Jansik SzilárdVízilabda19942008.06.17
Járik GergelyKajak-kenu19852003.01.01
Jávor DánielVízilabda19932002.11.13
Jenei Virág AnnaKajak-kenu19982007.09.03
Jónás ZsoltKajak-kenu19922003.01.01
Joó AbigélJudo19902004.01.01
Joó ÁkosJudo19972010.08.01
Joó IstvánJudo19872003.01.01
Jordanov MátéTorna férfi19872005.01.01
Józsa BenceVízilabda19952005.09.01
Juhász EnikőÖttusa19972005.09.01
Juhász Gergely RichardVízilabda19992008.08.31
Juhász Krisztina AnnaÖttusa20012007.09.01
Juhász PatrikAsztalitenisz20012008.07.20
Juhász VandaKajak-kenu19892005.01.01
Juracsek LászlóJudo19912006.09.01
Jurina DáriaJudo19972008.05.04
Justh KrisztinaSportlövészet19892008.01.01
Kabai MárkVízilabda19882004.01.01
Kaiser LeventeVízilabda19962007.02.15
Kaiser MátéVízilabda19992009.09.16
Kalanovics BalázsVízilabda19952003.10.10
Kálé SándorÖkölvívás19902003.08.05
Kállai AlbertÖkölvívás19872003.01.01
Kállai ZoltánTorna férfi19841970.01.01
Kállay MiklósVízilabda19982006.09.01
Kálló Dániel BalázsSportlövészet19992011.03.01
Kalmár VivienJudo19961999.09.01
Kalmár VivienJudo19962009.01.01
Kapitány OlíviaTorna női19942001.02.01
Kardos AlexanderVízilabda19982003.08.01
Kardos BotondTorna férfi19972010.01.01
Kardos GergelyVízilabda19952003.02.17
Kardos LeventeTorna férfi19992002.01.01
Karlik ÁdámAtlétika19902009.02.10
Kasza RóbertÖttusa19861992.09.01
Katonai NorbertAtlétika19912007.10.01
Katula Bence ÁdámVízilabda19922000.01.01
Kazarján AnnieÖttusa19901995.11.01
Kazarján DenielÖttusa19871993.09.01
Kemény Réka MáriaÖttusa19972005.02.15
Kentner GáborTorna férfi19881970.01.01
Kenyeres ÁbelKerékpár19942008.11.01
Kerékgyártó KolosKajak-kenu19952008.10.01
Kerékgyártyó BotondKajak-kenu19962008.09.01
Kerestély MárkAsztalitenisz19992006.09.10
Kertész OliviaTorna női19982004.01.01
Kertész OlíviaTorna női19982004.09.01
Kincses AttilaVízilabda19872003.01.01
Kincses GergőJudo20002006.09.01
Király BálintÖttusa20012010.09.01
Kisbalázs MártonVízilabda19952005.06.15
Kiss Anna ArankaAtlétika19942005.03.05
Kiss DánielAtlétika19901970.01.01
Kiss Dániel BotondAtlétika19902008.08.01
Kiss GyörgyVízilabda19932000.03.01
Kiss RebekaJudo19992006.09.01
Kiss ZoltánTorna férfi19982011.01.01
Klammerstadter MárkÖkölvívás19862003.01.01
Kling RékaÖttusa19842003.01.01
Kocsis ÁdámKajak-kenu19942008.05.06
Kocsis DóraSportlövészet19882010.01.01
Kocsis FanniÖttusa20002009.09.01
Koczka ZoltánÖttusa19891996.09.01
Kökény FerencJudo19701970.01.01
Kökény ZsoltJudo19902004.01.01
Koletics PéterKajak-kenu19912002.07.01
Kolozsvári ViktorKajak-kenu19952008.05.01
Kolozsy CintiaTorna női19971970.01.01
Komáromi ÁdámKajak-kenu19942004.06.01
Köpöczi AnnaJudo19842003.01.01
Koppány GabriellaAtlétika19842003.01.01
Koppány KatalinAtlétika19852003.01.01
Kóris EdinaÖttusa19891995.11.01
Körmendi PéterKajak-kenu19872004.01.01
Kornéth BálintVízilabda19942007.07.28
Kóródi AnnaTorna női19942003.03.01
Kórodi BalázsÖttusa19992010.08.30
Korpácsi TamásVízilabda19932010.07.12
Kósa BalázsVízilabda19992009.09.01
Kovács AttilaKajak-kenu19992010.01.01
Kovács BernadettSportlövészet19882004.01.01
Kovács DávidAtlétika19922007.01.29
Kovács FlóraKajak-kenu19931970.01.01
Kovács GergelyTorna férfi19982002.01.01
Kovács GergőVízilabda19952005.11.01
Kovács KittiJudo19972010.09.08
Kovács LiliánaTorna női20042008.09.01
Kovács Nikolasz DánielKajak-kenu19982009.09.02
Kovács NóraTorna női20032010.01.01
Kovács NorbertVízilabda19962005.11.01
Kovács OrsolyaÖttusa19881995.11.01
Kovács RichárdAsztalitenisz19952003.09.01
Kövesi ZsuzsannaJudo19942008.10.09
Kozák DanutaKajak-kenu19872003.01.01
Kreisz KataKajak-kenu19962008.09.18
Kreisz KristófKajak-kenu19982008.09.18
Kriszt RókusVízilabda19862003.01.01
Kubik DánielAsztalitenisz19982008.09.05
Kun DávidÖkölvívás19912002.01.01
Kuncz TamásVízilabda19862003.01.01
Kurcz Dorián FerencVízilabda20002007.09.01
Kurityák MátéJudo19912009.09.01
Kürti ZsuzsannaKajak-kenu19911999.03.15
Kurucz ÁdámAtlétika19852003.01.01
Kurucz EdinaKajak-kenu19902005.01.01
Labancz MiklósKajak-kenu19942006.09.29
Laczkovics KrisztiánVízilabda19911998.05.01
Ladányi Ármin BarnabásVízilabda19962007.09.01
Lakatos BrigittaAsztalitenisz19942001.02.18
Lakatos BrigittaAsztalitenisz19942002.09.01
Lakatos ImreÖkölvívás19952010.03.29
Lakatos JózsefÖkölvívás19922005.11.25
Lakatos TamásAsztalitenisz19952001.06.18
Lakó HannaTorna női20032008.01.01
Lamos MátéTorna férfi19992005.09.06
László BeátaÖttusa20042010.09.30
László TamaraKerékpár19992010.09.01
László TamásTorna férfi19992009.04.01
Lázár Attila FerencVízilabda19911999.01.01
Lázár ZsoltVízilabda19872003.01.01
Leitermann Dániel LajosKajak-kenu20012010.02.01
Lénárt EmeseÖttusa19952002.09.02
Lénárt JuditJudo19982009.03.16
Lengyel ZsoltTorna férfi19911970.01.01
Lenner DorottyaTorna női19941970.01.01
Lévai AndrásVízilabda19982006.06.15
Lipey-Rózsa GáborVízilabda19882005.01.01
Lippai RichárdAtlétika19852004.01.01
Lovistyek KristófVízilabda19962005.05.17
Ludányi Balázs BendegúzÖttusa19972004.09.05
Ludányi FanniAsztalitenisz20002009.09.01
Lujber AnettKajak-kenu19862004.01.01
Lukács ÁdámÖkölvívás19872004.01.01
Lukács JózsefJudo19701970.01.01
Lukács RolandÖkölvívás19942005.12.04
Lukács TamásKajak-kenu19972006.10.02
Lukácsi AnitaSportlövészet19892005.01.01
Madarasi ÁdámVízilabda19972009.07.10
Magyari BálintÖttusa20002009.02.01
Major ÁgnesAsztalitenisz19862003.01.01
Majzinger Koppány LászlóKerékpár19932010.08.01
Makovnyik JánosJudo19902005.01.01
Makra LászlóTorna férfi19942006.01.01
Marnitz MárkVízilabda19932000.06.01
Maros BarbaraJudo19912005.01.01
Maros ViktorJudo19882004.01.01
Marschalkó MárkKajak-kenu19972008.09.01
Marton PéterÖttusa19862003.01.01
Máté Zalán OlivérVízilabda19982007.01.01
Máthé KrisztiánKajak-kenu19942002.09.02
Matula János BálintKajak-kenu19972009.05.01
Matula ZsófiaKajak-kenu19952009.09.01
Mátyási EmeseÖttusa19962007.01.01
Mayer NorbertVízilabda19952007.03.03
Medveczky BálintÖttusa19932000.09.01
Merész MártonVízilabda19922007.01.01
Mészáros BálintVízilabda19922000.06.19
Mezei AndrásÖttusa19852003.01.01
Mezei TamásVízilabda19902005.05.20
Mézner BarbaraKajak-kenu19952004.09.30
Mihalik SáraKajak-kenu19962008.09.03
Mihalko NikolettaSportlövészet19962006.09.01
Mikó bence CsabaKajak-kenu19992010.09.01
Mindszenti KristófVízilabda19992007.09.01
Móczár BélaJudo19942009.09.01
Moldvai AnikóKajak-kenu19862003.01.01
Molnár ÁkosVízilabda19882005.01.01
Molnár KittiTorna női20012007.09.10
Molnár Noémi FanniKajak-kenu19902005.01.01
Molnár Viktor ZalánVízilabda19992008.02.15
Móna Márk BarnaVízilabda20012008.09.01
Móricz MátéAsztalitenisz19912006.08.01
Mosonyi ZsoltTorna férfi19872003.01.01
Mucskai TamásVízilabda20002010.03.01
Nagy Balázs IstvánÖttusa19982007.09.01
Nagy Bence MárkÖttusa20012010.09.01
Nagy Boglárka KrisztinaÖttusa20002007.09.01
Nagy GergelyKajak-kenu19932007.09.03
Nagy GergelySportlövészet19942004.09.09
Nagy ImolaKajak-kenu19892004.01.01
Nagy ImreÖttusa19992009.05.01
Nagy RichárdKajak-kenu19932010.05.06
Nagy Richárd RóbertKajak-kenu19912002.10.15
Nagy RitaKajak-kenu19892004.01.01
Nagy SándorÖkölvívás19872003.01.01
Nemes AdriennSportlövészet19912001.01.01
Nemes DianaSportlövészet19902004.08.25
Német Toni JozefVízilabda19942007.07.02
Németh AndrásKajak-kenu19972009.01.01
Németh BalázsKajak-kenu19852003.01.01
Németh BálintÖttusa19901996.09.01
Németh BotondJudo20012008.03.03
Németh GabriellaKajak-kenu19862003.01.01
Németh JánosSportlövészet19852004.08.08
Németh JánosÖttusa19852003.01.01
Németh Márton BonifácVízilabda19992008.09.03
Németh Viktor MátéKajak-kenu19962009.09.10
Németh ZoltánKajak-kenu19952006.10.02
Nikodém PatrikKajak-kenu20002009.09.01
Novák EszterÖttusa19962006.09.01
Novák RékaÖttusa19992006.09.01
Nyers CsabaTorna férfi19882003.01.01
Oláh BenedekKajak-kenu19982010.05.03
Oláh RóbertÖkölvívás19702003.01.01
Oláh SámuelKerékpár19932008.09.01
Oláh VirágKajak-kenu19932005.06.25
Ott Viktor RómeóTorna férfi19951999.01.01
Pacsai KatalinKajak-kenu19862003.01.01
Pagács DánielVízilabda19942007.03.01
Pál Balázs AdriánSportlövészet19872006.01.01
Pál Magda DóraÖttusa19862003.01.01
Pál RebekaTorna női19962001.08.14
Pálfi Márk AttilaKajak-kenu19962008.03.03
Pálfi Rita ZitaTorna női19962008.01.01
Palotai BálintAsztalitenisz19982010.09.05
Pap Levente ViktorKajak-kenu20002010.09.01
Papp MónikaKajak-kenu19962009.10.09
Pataki ViktóriaÖttusa19881998.09.01
Pataky Csilla NoémiKajak-kenu19982007.06.01
Pataky SándorKajak-kenu19952007.05.01
Patály TamásÖkölvívás20081970.01.01
Patkó PéterKajak-kenu19982010.05.21
Patyi Gábor AttilaAsztalitenisz19932003.01.01
Patyi PéterJudo20002009.09.01
Peer DávidÖkölvívás19892007.07.10
Pelikán FruzsinaÖttusa20032010.06.20
Pentz ÁkosKajak-kenu20002008.09.25
Péter Sára EszterTorna női20022011.01.05
Petky ErikVízilabda19962010.08.22
Pető ÁronÖttusa19952005.01.01
Petrák Kevin IstvánVízilabda19982006.09.03
Pinke Petra KatalinKajak-kenu19952005.05.16
Pocskai SzabolcsJudo19912006.01.01
Pohorelli BettinaKajak-kenu19912005.09.03
Pölöskei ZsófiaAtlétika19862004.01.01
Portéka TiborÖkölvívás19862004.01.01
Potoschi AlbertJudo19972006.06.01
Prill PéterÖttusa19912008.06.17
Racskó Fruzsina LillaKajak-kenu19982008.04.01
Racskó Márk MátéKajak-kenu19982008.04.01
Rácz Péter LajosTorna férfi20032008.01.20
Rácz SándorÖkölvívás19872003.01.01
Radonics MátéKerékpár19932005.06.01
Rádonyi BalázsÖttusa20012009.03.01
Raduly JánosÖkölvívás19862004.01.01
Radványi PéterJudo20002008.09.01
Rákos MárkVízilabda19942005.08.06
Rakovszky Tibor IstvánAtlétika19942006.10.15
Rauscher MátéKajak-kenu19912000.09.14
Rednic OlivérAsztalitenisz19992010.05.02
Rednic RóbertJudo19952004.10.01
Regős GergelyÖttusa19962004.09.01
Reibl DánielKajak-kenu19952008.09.01
Reiner AttilaVízilabda19962005.09.01
Rengei BalázsTorna férfi20012009.03.01
Réti AndorÖttusa20002004.09.01
Réti MártonÖttusa19982004.09.01
Révész Attila RóbertKajak-kenu19972008.05.01
Rezes IldikóKajak-kenu19922002.06.12
Rohács TündeSportlövészet19952007.06.16
Romhányi EszterTorna női19942001.01.01
Rontó RenátóJudo19982006.09.01
Róth LucaAtlétika19942007.10.15
Róth Márk JózsefKajak-kenu19972010.09.15
Rövid JuditKajak-kenu19902000.03.01
Rozgonyi ÉvaAtlétika19932005.01.01
Rózsa BalázsKerékpár19952011.08.06
Rumpler ÁdámVízilabda19932010.07.12
Ruzsa PéterJudo19982005.09.01
Saadaldin HamzaAsztalitenisz19972010.01.01
Sáfrán MátyásKajak-kenu19862003.01.01
Sághi BálintVízilabda19982007.01.01
Sághi MárkVízilabda19962006.09.03
Sajósi NoémiÖttusa20042010.09.01
Sajósi VinceÖttusa20012009.09.01
Sajti ÁkosÖttusa19932000.04.01
Sándor LászlóÖkölvívás19902004.01.01
Sándor MátéÖttusa20012010.09.01
Sapkin AlizTorna női20012010.10.11
Sarciá BorbálaÖttusa20012010.03.01
Sárdy RékaAtlétika19882003.01.01
Sárkány DominikÖttusa19962005.09.01
Sarudi AlízKajak-kenu19882002.09.01
Sarudi MátyásKerékpár19962009.11.25
Sasvári Katalin AnnamáriaKajak-kenu19992008.09.01
Schermann BiankaTorna női20032008.09.10
Schmidt GáborKajak-kenu19852003.01.01
Schneider LeilaKajak-kenu19972007.09.05
Scholtz OrsolyaÖttusa19992006.10.01
Schull DánielÖkölvívás19952006.01.01
Sigmond PéterÖttusa19911997.09.01
Siklódi TiborKajak-kenu19972009.05.01
Silye RolandÖttusa19862003.01.01
Simon GrétaÖttusa19992011.02.23
Sipos TeodóraÖttusa20022010.09.01
Sivó NorbertVízilabda19972009.12.01
Solnay EszterKajak-kenu19962006.09.11
Soltész LászlóKajak-kenu19902005.01.01
Sólyom EdinaTorna női19872003.01.01
Somogyi GáborJudo20002009.09.01
Somogyi Miklós SomaVízilabda19972006.01.01
Soponyai DávidÖttusa20002010.05.01
Sörös PatrikVízilabda19982010.07.01
Spasic MátéSportlövészet19992010.09.01
Steiner MátéKajak-kenu19992010.09.10
Stevens DánielÖttusa19992010.09.04
Streck SzandraJudo19972007.09.03
Surányi Dávid MilánÖkölvívás19982009.09.02
Susánszki AndrásÖttusa19932000.09.01
Szabadián DimitrijÖkölvívás20082003.10.18
Szabados ZitaKajak-kenu19992008.09.01
Szabó AndrásJudo19982006.09.01
Szabó ÁrpádJudo19952008.10.01
Szabó Balázs IstvánSportlövészet19982008.11.23
Szabó BálintKajak-kenu19992007.04.02
Szabó BeátaKajak-kenu19932003.08.21
Szabó BenceKajak-kenu19912001.07.12
Szabó BorbálaKajak-kenu19932010.02.12
Szabó DávidAtlétika19912007.10.18
Szabó GáborJudo19842003.01.01
Szabó GergelyKajak-kenu19842003.01.01
Szabó KristófÖkölvívás19932008.09.01
Szabó OlivérVízilabda19982005.01.01
Szabó PéterKajak-kenu19942007.04.25
Szabó Péter TamásVízilabda19872003.01.01
Szabó TamásAsztalitenisz19702008.09.01
Szabó ZsanettJudo20012008.10.01
Szajkó BélaÖkölvívás19942010.09.01
Szakolczai FédraKajak-kenu19902008.10.01
Szalai GyőzőJudo20002007.02.12
Szalontay SándorKerékpár19902008.01.07
Szántó RichárdJudo19972001.09.03
Szarka KrisztinaTorna női19862003.01.01
Szász BálintKajak-kenu20002009.10.01
Szász KristófKajak-kenu19972009.05.01
Szász PatrikKajak-kenu19952007.11.23
Szécsi DánielJudo19952010.04.01
Szécsi DávidVízilabda19872003.01.01
Székely BalázsVízilabda19962010.09.01
Székely MátéKajak-kenu19932002.04.25
Szekeres RóbertSportlövészet19842003.01.01
Szemán GergelyJudo19872003.01.01
Szén Szilvia BeatrixKajak-kenu19962006.10.01
Szendrei DánielÖttusa19881995.11.01
Szentes DánielJudo19912005.01.01
Szentes MátéSportlövészet19942005.09.18
Szentpáli GergelyTorna férfi19892005.01.01
Szepesi DávidJudo19842003.01.01
Szijártó Bese BálintAsztalitenisz19922003.03.11
Szikora BenceVízilabda19962008.10.01
Szikszai AttilaSportlövészet19942007.04.18
Szirtes ZoltánÖkölvívás19942007.09.03
Szlávik EszterAsztalitenisz19952008.11.01
Szlovák BalázsÖttusa19982007.03.01
Szlovák RékaÖttusa20002007.03.01
Szokolay BenceVízilabda19932007.08.01
Szőnyi Dóra MártaAsztalitenisz19871997.09.11
Szőnyi Petra AnnaAsztalitenisz19922000.01.04
Szórádi SzilveszterTorna férfi20032009.04.01
Sztana BalázsKajak-kenu19982009.09.01
Szulovszky JánosÖttusa20012008.03.01
Szulovszky MáriaÖttusa19982006.09.30
Szulovszky PéterÖttusa19992006.09.01
Szulovszky SándorÖttusa20022008.09.01
Szurgent MárióVízilabda19982008.09.15
Takács DominikKajak-kenu19972010.05.03
Takács KlaudiaKajak-kenu19882004.01.01
Takács MártonÖttusa19942003.01.01
Takács TamaraKajak-kenu19982007.10.01
Táli Sebestyén LászlóSportlövészet19972010.09.01
Tamás AndrásKerékpár19962009.05.04
Tamási DávidSportlövészet19982010.04.19
Tamási PéterTorna férfi20002006.04.21
Tarba DorottyaÖttusa19942005.02.18
Tarcsfalvi AndreaKajak-kenu19892004.01.01
Tarcsfalvy AndreaKajak-kenu19892005.01.01
Tarr RóbertKajak-kenu19952008.09.19
Temesi SebestyénJudo19902004.01.01
Thury BenceAtlétika19952010.10.30
Tildy OrsolyaÖttusa20002008.01.01
Tímár AndrásKerékpár19962009.05.12
Tolnai KleopátraTorna női19962005.05.28
Tolnai Viktor IstvánKajak-kenu19992010.10.01
Tolnai ZsanettKerékpár19962009.05.20
Torday Árpád AttilaSportlövészet19912004.05.17
Torma GáborÖttusa19872005.01.01
Török Balázs ForestAsztalitenisz19942008.09.30
Török Tivadar PéterÖttusa19992010.09.01
Tóth Ádám AndrásVízilabda19942010.01.04
Tóth AttilaJudo19882004.01.01
Tóth Attila MárkKajak-kenu19952010.08.26
Tóth BarnabásKajak-kenu19902005.01.01
Tóth BenedekÖttusa20012010.03.01
Tóth BoglárkaÖttusa19992008.05.01
Tóth DzseniferKajak-kenu19902000.10.16
Tóth FanniJudo19982007.10.15
Tóth JánosJudo19902004.01.01
Tóth KrisztiánJudo19942000.01.01
Tóth LászlóJudo19962010.09.01
Tóth PetraKajak-kenu19922008.01.01
Tóth SzilviaSportlövészet19942010.09.22
Tóth ZsófiaVízilabda19942007.11.02
Töttös BalázsKajak-kenu19922004.01.01
Trakperger MárkKajak-kenu19952010.10.20
Türk ZoltánJudo19891970.01.01
Ungvári PéterAtlétika19852003.01.01
Ungvári TamásAtlétika19881970.01.01
Urbán BenceKajak-kenu19932005.09.01
Urbán DezsőKajak-kenu19952007.01.01
Urbán Ferenc BalázsÖkölvívás19872005.10.06
Urbán RékaÖttusa19962006.01.01
Váczai EnikőKajak-kenu19932009.09.01
Vad NinettaKajak-kenu19892007.02.01
Vadászfi ÁkosTorna férfi19912010.01.01
Váradi RolandÖttusa19992007.10.01
Várbogyay ZsoltÖttusa19881994.09.01
Varga AndrásSportlövészet19912005.03.01
Varga BarnabásKajak-kenu20002010.09.20
Varga DominikVízilabda19992008.03.01
Varga LeventeÖkölvívás19942009.09.07
Varga MárkVízilabda19962008.08.25
Varga Máté RóbertVízilabda19952005.08.01
Varga PetraTorna női19932005.01.10
Varga SándorÖkölvívás19922007.07.15
Varga VirágÖttusa19972009.02.19
Várnai KristófVízilabda19952005.10.04
Vass DomonkosJudo19972008.05.01
Vass ZsoltSportlövészet19892005.11.01
Vasváry TamásKajak-kenu19992009.09.01
Véber CintiaÖttusa20012010.09.01
Vékássy ÁronKajak-kenu19982010.09.01
Vékássy LeventeKajak-kenu19992010.09.01
Vén ZoltánÖkölvívás19892004.01.01
Vereckei CsabaTorna férfi19852003.01.01
Vereczkey ZoltánVízilabda19912005.08.01
Veres ÁdámÖttusa19901996.11.01
Veres ÁdámKerékpár19902003.01.01
Vida KornélTorna férfi19972002.01.01
Vígh CsabaAtlétika19881970.01.01
Vigh DánielVízilabda19952007.01.01
Vígh PéterTorna férfi19922003.01.01
Vigh Zoltán KrisztiánÖttusa19992007.01.01
Vincze DorinaAtlétika19922002.09.01
Vizi OrsolyaKajak-kenu19922002.02.01
Vódli PéterKajak-kenu19852003.01.01
Wagner TamásÖttusa19972003.09.20
Weiler VirágSportlövészet19962009.11.01
Weiler VirágÖttusa19962004.04.26
Zabodál IvánJudo19882003.01.01
Zágráb Nándor FarkasVízilabda19962009.07.01
Zámbó AndrásÖkölvívás19972010.01.11
Zeitler MátyásAsztalitenisz19942005.09.03
Zelenyánszky MárkóJudo20012006.09.01
Zergi MátéTorna férfi19992008.02.17
Zolnai László ViktorAsztalitenisz19952008.09.03
Zs. Tóth AnnaSportlövészet19972008.09.01
Zs. Tóth FerencSportlövészet19952007.09.01
Zs.Tóth AnnaSportlövészet19972008.09.01
Zsebők ViktorVízilabda19962007.09.01
Zsidai MátéKajak-kenu20002010.02.01
Zsombok Lőrinc AlbertSportlövészet19982010.10.01

Az egyesület régebbi sportolói

Sportoló neve Sportág Születési év Mettől Meddig
Berki KrisztiánTorna férfi19852002.12.312006.12.31
Bilics BenceTorna férfi19961970.01.012006.12.31
Csorvási SomaTorna férfi19982007.01.012009.12.31
Gönczi GáborKajak-kenu19861996.01.012003.02.01
Groholy OrsolyaKajak-kenu19912005.01.012010.09.01
Hochstein RóbertVízilabda19932007.07.012008.07.31
Jansik DávidVízilabda19912005.07.012008.07.01
Kerekes AndrásÖttusa19892005.01.012006.03.01
Kiss RenátaJudo19932008.04.042009.08.31
Klasz ÁrpádÖkölvívás19882003.01.012007.07.30
Korisánszky Dávid GyörgyKajak-kenu19932001.06.252009.10.14
Korisánszky Péter DánielKajak-kenu19871999.01.012005.09.01
Kriston DánielAsztalitenisz19892004.08.012007.06.01
Krizsán SzabolcsJudo19892006.01.012009.01.25
Marnitz Gergő MiklósVízilabda19882002.12.312007.08.01
Mészáros BrigittaÖttusa19932004.10.012011.08.31
Mihók ÁdámTorna férfi19881995.09.012008.12.30
Sass NoémiJudo19912008.07.142009.08.31
Szabó BotondVízilabda19872003.01.012003.12.31
Szabó DaniellaAtlétika19922000.01.012008.09.01
Szabó DezsőAtlétika19892001.01.012008.10.15
Szabó GabriellaKajak-kenu19862003.01.012008.02.15
Szentkeressy-Kovács AdriennAsztalitenisz19902003.01.012006.06.22
Szilvásy NóraKajak-kenu19882000.07.102010.09.20
Tóth MártonVízilabda19852003.01.012004.12.31
Vámos Márton GyörgyVízilabda19922002.06.132010.01.01
Varga KálmánKajak-kenu19892005.01.012006.12.31

Egyesületi edzők

Edző neve Lakhely Születésnap Mettől Meddig
Agócs MihályBudapest1972.01.23.1993.01.01
Bacskai Imre1970.01.01
Bágyi Róbert1970.01.01
Ballay László2010.01.10
Balzsay KárolyNagytarcsa2008.09.01
Bánhidi Béláné1970.01.01
Barna GyulaBudapest1970.01.01
Batár GáborBudapest1964.06.27.2001.01.01
Bíró Tamás II1970.01.01
Conidesz Edit1970.01.01
Cornides EditBudapest1957.07.16.1982.03.01
Dr. Szívós IstvánBudapest1948.04.24.2000.01.01
Esztergályos Mihály1970.01.01
Fehér Mihály1970.01.01
Forrásiné Máthé EditGyömrő1976.10.18.2006.10.01
Frei PéterBudapest1958.03.05.2001.09.01
Fűri CsillaBudapest1972.04.24.2009.04.01
Füzesi Zoltán1970.01.01
Geleta Károly1970.01.01
Gergely Gábor2009.12.01
Gintl AndreaBudapest1970.01.01
Győrik Attila1970.01.01
Hazai GyörgyBudapest1990.06.01
Hetényi Antal GáborBudapest1947.10.06.1978.08.01
Horváth István DávidBudapest1979.03.31.1998.09.01
Horváth István II1970.01.01
Horváth JánosBudapest1970.01.01
Jámbor GyöngyiSzigetszentmiklós1967.10.21.1993.01.01
Jancsó MátyásTata1961.03.28.2008.08.10
Juhász TiborBudapest1971.09.03.2010.01.02
Kaló ViktorBudapest1976.04.28.2011.03.01
Karácsony GyulaBudapest1956.09.01.1998.10.01
Kasperkiewicz GáborGöd1970.01.01
Kelemen MártaBudapest1954.09.17.1970.01.01
Kelemen PéterBudapest1999.01.01
Keszthelyi TiborBudapest1960.01.19.2011.07.01
Kisiván IstvánBudapest1961.04.03.2011.01.01
Kiss Lajos1970.01.01
Koletics MiklósBudapest1999.11.01
Kovács IstvánDunakeszi1956.10.31.1970.01.01
Kovács TamásBudapest1970.01.06.1992.09.01
Kulcsár Péterné1970.01.01
Lakatos GyulaBudapest1970.01.01
Lakatos GyulaBudapest1957.01.02.1996.01.01
Lakatosné Klupács AndreaBudapest1973.10.20.2001.01.01
Lakics IstvánnéBudapest1953.11.03.1977.01.01
Laufer BélaBudapest1955.07.27.1985.01.01
Mohácsi AttilaBudapest1940.08.11.2008.01.01
Mórocz IstvánBudapest1970.02.10.1998.01.01
Muzsnayné Bellák ErzsébetBudapest1947.09.27.1970.01.01
Nagy Zsuzsanna1970.01.01
Németh KárolyCsömör1970.08.31.2004.07.01
Oláh TamásBudapest1970.09.25.1999.01.01
Pál-Plichta GyörgyiBudajenő1965.09.28.1997.09.01
Pánczél GáborBudapest1993.01.03
Pesthy ÁgnesBudapest1952.09.24.2001.05.14
Preiszler GáborBudapest1975.02.07.1998.01.01
Reszeli PéterNagykőrös1960.10.19.2006.08.01
Reszeli PéterNagykőrös2006.08.01
Sarkadi LászlóBudapest1970.01.01
Schumacher ÁkosBudapest1973.01.01.2005.01.01
Simon MiklósDunakeszi1970.01.01
Soltész ÁrpádBudapest1970.01.01
Somogyi MiklósBudapest1962.08.19.1992.09.16
Stepán ZsoltBudapest1999.01.01
Svasznek JenőBudapest1970.01.01
Szabó Dezső1970.01.01
Szabó ZoltánBudapest1974.02.24.1970.01.01
Szakos JózsefBudapest2008.04.03.2008.05.30
Szentiványi PéterBudapest1984.06.21.1970.01.01
Szombat Attila1970.01.01
Sztajcs István1970.01.01
Takács GyulaDunakeszi1959.05.18.1999.01.01
Takács PéterBudapest2007.10.12
Tóth László II1970.01.01
Tóth ZoltánPilisszántó1960.01.08.2003.01.01
Vad LajosBudapest1970.01.01
Vereckei IstvánGyál1979.01.01
Ziszisz TanasziszBudapest1952.03.26.1970.01.01
Zsigmondné Nagy ZsuzsannaBudapest1951.11.14.1988.01.01
Zsoldos PéterÉrd1978.01.16.2003.09.01

Régebbi egyesületi edzők

Edző neve Lakhely Születésnap Mettől Meddig
Kiss GergelyBudapest1978.01.02.1992.01.012011.02.11
Kriston ZsoltBudapest2001.01.012007.02.28