Hírek, aktualitások

Kézilabda: Szakmai továbbképzési nap az Ambrus Péter régióközpontban

Szerző: kolyokkezi.hu - nupi.hu - 2011. október 21.

image.jpg

A Nemzeti Sport Intézet támogatásával bonyolítódnak le az őszi utánpótlás szakmai napok, melyeken a hazai utánpótlás területén tevékenykedő kézilabdaedzők egy egységes szakmai alapokra épülő képzési rendszer keretében kapnak tájékoztatást a jövő edzésmódszereiről. A 2012/2013. évi szezonban bevezetésre kerül a „Kölyökkézi edzői igazolvány”, amelynek megszerzése a régiós szakmai napokon való részvételhez kötött.

 

Az őszi régiós továbbképzések nyolc alkalommal valósulnak meg, a szegedi a második a sorban a korábbi, budapesti után. A további helyszínek: Győr, Békéscsaba, Kaposvár, Nyíregyháza és újra a főváros (külön budapesti és Pest megyei). A szakmai témák közt szivacs-kézilabdázás, "zárás-leválás" - "húzás-kontra" páros játékelemek (12-14 évesek) bemutatása, valamint erő- és kondicionális fejlesztési lehetőségek szerepelnek.

 

"A Nemzeti Sport Intézet Sport XXI. Programja az egyes régiókat 500-500 ezer forinttal támogatja, ez nyolc régióval számolva összesen négy milliós támogatás. A fél millió forintos összegből 200 ezer forint az edző-továbbképzésre, újabb 200 ezer a kiválasztásra, míg 100 ezer forint a régióvezető díjazására használható" - mondta Pignitzky Dorottya, a Sport XXI. Program osztályvezetője.

 

A régiós tehetségkutatóra 1998. január 1-én és később született leányok és az 1996. január 1-én és később született fiúk részvételét kell biztosítani.

 

image.jpg

Az őszi utánpótlás-edzői továbbképzések Szegeden folytatódtak. A Csongrád Megyei Kézilabda Szövetségnek és Farkas József szakreferensnek köszönhetően kiváló körülmények között, magas színvonalú bemutatókat láthattak az érdeklődők az Ambrus Péter Utánpótlás Régióközpontban is. Skaliczky László mesteredző értékes előadása, hasznos gyakorlati tanácsai, a szivacskézilabdázók ügyessége, technikai felkészültsége, Zsiga Gyula, Pádár Ildikó és Ballainé Szarka Éva lelkesedése, hozzáértése, valamint Balogh László magas szintű előadása és gyakorlati bemutatója tette értékessé a 65 résztvevő számára ezt a napot. Köszönjük a StudentComfortnak, hogy ajándék szivacslabdákkal segítette a bemutatót, amelyet a résztvevő gyermekek a szakmai nap befejeztével hazavihettek.

 

image.jpg

 

 


Kapcsolódó linkek:

2011 októberi híreink

Honlapunkról letölthető a NUPinfo újabb száma. Témái között a sportági beszámolók mellett sporttudományos és sportiskolai témákról is tájékozódhatnak az olvasók, illetve ismét közre adunk egy Héraklész eredményességi táblázatot.

A nők mezőnyében az amerikai Margaux Isaksen bizonyult a legjobbnak a bajnokok bajnoka elnevezésű meghívásos öttusaversenyen, melyen az egyetlen magyar induló, Kovács Sarolta negyedikként végzett. Cataniában a férfiak közt a KSI-s Kasza Róbert hetedik lett.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára Czene Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere Páva Zsolt, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Borkai Zsolt fővédnökségével Pécsett tartotta ötödik országos kongresszusát a Magyar Edzők Társasága. A kétnapos eseményen a Nemzeti Sport Intézet (NSI) több munkatársa is előadást tartott.

Csütörtökön hivatalossá vált, hogy a lólengésben világbajnok - csillagprogramos - Berki Krisztián indulhat a jövő évi, londoni olimpián. A Nemzetközi Torna Szövetség honlapján nyilvánosságra hozta a játékokra kvótát szerzett versenyzők listáját, s a névsorban - a várakozásoknak megfelelően - a két hete, Tokióban vb-címét megvédő Berki neve is szerepel.

A Héraklész sportági vezetőknek rendeztek értekezletet szerda délelőtt a Nemzeti Sport Intézetben. Az eseményen megjelent többek közt Dr. Szabó Tamás NSI-főigazgató, MOB-alelnök, Lukács Zsuzsanna főigazgató-helyettes és Tóth József, a Héraklész Program igazgatója is.

A hétvégén Cataniában gyűlik össze a nemzetközi öttusaélmezőny: a szombat-vasárnapi versenyen a bajnokok bajnoka címért küzd meg a sportág 18 női és 18 férfi képviselője. A meghívásos versenyre a világranglista alapján öt magyart invitáltak, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, illetve Kasza Róbert (KSI) és Demeter Bence el is utazik Szicíliába, a pihenőidejét töltő Marosi Ádám viszont nem.

Az olaszországi Bariban rendezték az elmúlt hétvégén az idei tengeri evezős világbajnokságot. A tavaly ezüstéremmel záró, idén kvótát szerző magyar duó, Simon Béla és Juhász Adrián esélyesként utazott a három magyar egység egyikeként a vébére, az előfutam alkalmával azonban büntetőpercet kaptak, mellyel elszálltak döntős esélyeik.

Újabb éremhalmozás a kajak-kenusoknál: a kiváló eredményeknek, ragyogó helyezéseknek köszönhetően Magyarország nyerte Szingapúrban a maraton vébé nemzetek közötti pontversenyét. A magyar válogatottat ezúttal is héraklészesek erősítették.

A csillagprogramos Nagy Tímea 81 kg-ban bronzérmet szerzett a női ökölvívók Európa-bajnokságán, Rotterdamban. A DVSC 23 éves kiválósága ezzel korábbi vb-bronzérme és európai uniós aranyérme mellé egy Eb-bronzérmet is begyűjtött.

Szegeden folytatódtak az őszi kézilabda utánpótlás-edzői továbbképzések. A Nemzeti Sport Intézet támogatásával bonyolítódnak le az őszi utánpótlás szakmai napok, melyeken a hazai utánpótlás területén tevékenykedő edzők egy egységes szakmai alapokra épülő képzési rendszer keretében kapnak tájékoztatást a jövő edzésmódszereiről.

Hétfő délután elutazott Szingapúrba a maratoni kajak-kenu világbajnokságon induló magyar válogatott. 36 ifjúsági illetve felnőtt versenyző kvalifikálta magát a viadalra, az ifik között nagy többségben vannak a síkvízi versenyzők. A világbajnokságot október 21. és 23. között különleges helyszínen, Szingapúr központjában rendezik.

Szerdán Szombathely, Győr, Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Eger és Budapest helyszínekkel rendezték meg azt a videokonferenciát, melyen többek között Dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is előadást tartott.

A Benkó Réka, Márton Anna, Várhelyi Kata, Damu Dóra négyes várakozáson felül szerepelt már azzal, hogy a legjobb nyolc közé jutott, s aztán még egy váratlan eredménnyel szolgált: a házigazdák alakulata elleni sikerrel az ötödik helyért vívhatott. Negyeddöntőbeli vereségét követően az első mérkőzését megnyerte, a másodikat pedig elvesztette a magyar női kardválogatott, ezzel hatodik helyen végzett a cataniai vívó-világbajnokságon.

Az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik kiemelt versenyére került sor vasárnaptól keddig Abu-Dzabiban, ahol a zárónapon a KSI SE Európa-bajnoknője, Joó Abigél aranyérmet szerzett!

Fantasztikus teljesítmény nyújtottak a magyarok Tokióban, a tornászok olimpiai kvalifikációs világbajnokságán a lólengés döntőjében, Berki Krisztián megvédte világbajnoki címét és olimpiai kvótát szerzett, míg Hídvégi Vid épphogy lecsúszott a dobogóról, a negyedik helyen végzett.

Egy arany- és egy bronzérmet nyert a Verrasztó testvérpár szombaton, az úszók rövidpályás Világkupájának svédországi állomásán. Jakabos Zsuzsanna győzött a 400 méteres vegyesúszás vasárnapi döntőjében, ugyanitt a bronzérem is magyaré lett: Verrasztó Evelyn tudta le a távot a harmadik legjobb idővel .

Picit visszatekintve hírt adunk a súlyemelők junior és U23-as Európa-bajnokságának hazai vonatkozásairól. A magyar válogatottat 9 fiatal alkotta a bukaresti kontinensviadalon, többen dobogó közelben végeztek.

Montenegróban szerepeltek fiatal sportlövőink október 7. és 9. között. A budvai ESC Ifjúsági Liga-döntőben több dobogós helyezést is szereztek a magyarok: Szijj Katinka második, Péni István harmadik lett.

A Magyar Köztársaság országos ifjúsági fiú és leány csapatbajnokságát és az országos ifjúsági fiú és leány diákolimpiát október elején rendezték. A fiúknál több KSI-s vonatkozású siker is született.

Budapesten, a Nemzeti Sport Intézet támogatásával megkezdődtek az őszi utánpótlás szakmai napok, amelyek keretében a hazai utánpótlás területén tevékenykedő edzők egy egységes szakmai alapokra épülő képzési rendszer keretében kapnak iránymutatást a jövő edzésmódszereiről.

A hatodik helyen végzett a férfi kardozók versenyében Szilágyi Áron a cataniai vívó-világbajnokságon. A most 21 esztendős Szilágyi a Héraklész Csillagprogram támogatottja, korábbi teljesítményeiért többször is díjazták a Héraklész Gálák alkalmával.

Szabó Franciska az ötödik helyen végzett a minszki olimpiai kvalifikációs Világkupa-viadalon. A hétvégi Világkupa-versenyeken egyetlen judós képviselte a magyar színeket: a Leányvár-Egerági Üstökös SE korábban Héraklészes sportolója, Szabó Franciska lépett tatamira Fehéroroszországban.

Bakuban véget ért a kvalifikációs ökölvívó világbajnokság, melyen 92 olimpiai kvóta talált gazdára – ebből hármat a magyarok szereztek. A még szabad európai helyekért 2012. április 13. és 22. között Isztambulban versengenek. A három magyar kvótaszerzőből egy még most is, egy pedig tavalyig volt a Héraklész Program támogatottja.

Hat újonc is helyet kapott a világbajnokságra utazó magyar vívóválogatottban, mellyel szemben három-négy érem megszerzése a szövetségi elvárás. Az olaszországi Cataniában debütál felnőtt vb-n Márton Anna, Várhelyi Kata, Damu Dóra (kard), Szabados Kristóf (tőr), valamint Békefi Edina és Szényi Péter (párbajtőr). Utóbbi friss Universiade-győztesként a sérüléséből még nem teljesen felépült Rédli András helyére került be a csapatba.

Pontosan 100 nap múlva kezdődik az első Ifjúsági Téli Olimpia, Innsbruckban. A téli versenyek 2012. január 13-án rajtolnak és 22-én fejeződnek be. A felkészülés során a MOB első számú partnerei a téli olimpiai sportágak szövetségei és az általuk kijelölt utánpótlás sportágfelelősök, valamint a NEFMI, az NSI és az OSEI.

Hétvégén Nyitrán szerepelt az U16-os serdülő válogatott. Az öt ország részvételével rendezett atlétikai viadalon a pontversenyben tizennégy első helyet szereztek a magyar serdülők, ebből négy volt kettős győzelem.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (38)
2012 - február (34)
2012 - január (27)
2011 - december (38)
2011 - november (30)
2011 - október (26)
2011 - szeptember (31)
2011 - augusztus (26)
2011 - július (23)
2011 - június (13)
2011 - május (1)
2011 - április (1)
2011 - március (3)