Hírek, aktualitások

Judo: a KSI-s Tóth újabb győzelme

Szerző: Judoinfo.hu - 2011. július 18.

image.jpg

A 26. OTP Bank-Atom-kupa junior Európa-kupa viadalon Tóth Krisztián révén magyar győzelem született a 81 kilogrammosok versenyében, a mieink egy ezüst- és öt bronzérmet is begyűjtöttek.
Részvételi rekordot hozott az idei paksi Atom-kupa, 471 judóst szólítottak tatamira a paksi sportcsarnokban, a magyarok közül a junior vb-bronzérmes, ifjúsági vb-ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián szerepelt a legjobban.

A KSI SE 81 kilogrammos reménysége szlovén, német és holland riválisának legyőzése után a negyeddöntőben Köller Milán, az elődöntőben pedig Heim Péter ellen győzött, majd a döntőben az olasz Mirandát verte ipponnal, így felállhatott a dobogó legfelső fokára. A harmadik helyen a már említett két magyar judós, Heim Péter (KSI SE) és Köller Milán (Bajai JC) osztozkodott.

A 90 kilogrammosok küzdelmeit is nagy reményekkel vártuk, korosztályos junior-világbajnoki bronzérmesünk, Vér Gábor (Honvéd-Kipex) igyekezett is megfelelni az elvárásoknak, egy-egy olasz és moldovai, majd két szerb judós legyőzésével jutott be a döntőbe, ott azonban alul maradt az idén már második Európa-kupa-győzelmét arató ukrán Retinszkijjel szemben. Bronzérmet szerzett a 44 kilogrammosok között a hazaiak versenyzője, Pupp Réka, aki vereséggel kezdett, ám a vigaszágon mindhárom mérkőzését ipponnal nyerte, így az Atomerőmű SE sportolója felállhatott a dobogó harmadik fokára. Csizovszky Ferenc (55, Judo SZK) bronzérmet szerzett, akárcsak a 66 kilogrammban Végvári Martin (Bajai JC).

 

Fotó: Záhonyi Tamás


Kapcsolódó linkek:

2011 júliusi híreink

5 arany-, 6 ezüst- és 5 bronz a magyar mérleg Brandenburgban. Szinte alig volt olyan döntő, amelyik után nem állhatott dobogóra magyar versenyző.

Befejeződött a 2011-es, 54. Ifjúsági és Serdülő Európa-bajnokság a tatár fővárosban, Kazanban, amelyen a magyar válogatott összesen öt érmet szerzett, köztük egy ezüstör és négy bronzot.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Durbanben tartott 123. ülésén a 2014-ban sorra kerülő II. Ifjúsági Olimpia Játékok előkészületeiről is tárgyaltak.

Az Amszterdamban megrendezett U23-as evezős világbajnokság A döntőiben, a kettes és a négyes egység révén összesen két hatodik helyezést szereztek a magyar fiatalok.

Európa ötödik legjobb csapataival büszkélkedhetünk az ifjúsági és a serdülő fiú korosztályban, miután mindkét együttesünk győzött az utolsó helyosztó mérkőzésén az 54. Ifjúsági és Serdülő Európa-bajnokságon, Kazanban.

Júliusban Lillében rendezték az ifi atlétikai vébét, Ostravában az U23-as Eb-t. A két viadalon összesen három érmet szereztek a magyar fiatalok: Pásztor Bence világbajnok, Baji Balázs Eb-ezüst-, míg Márton Anita Eb-bronzérmes lett.

Az amszterdami U23-as világbajnokságon 63 ország 318 csapatának 806 beülője közt 8 magyar egység 15 evezőse vesz részt.

A sheffieldi felnőtt vívó Európa-bajnokságon a Héraklészes Szilágyi Áron harmadik, Benkó Réka ötödik lett.

A Nemzeti Sport Intézet Sport XXI. Programjának keretén belül az idei évben a Magyar Röplabda Szövetség megkezdte a következő korosztályos válogatott kialakítását.

Július 16-án a TF-en került sor a 2011. évi mesteredzői díjak átadására. A szakmai elismerésben két KSI-s edző is részesült: Agócs Mihály és Pánczél Gábor.

Három ifjúsági versenyző került be a MOL gyorsasági világbajnokságra készülő felnőtt válogatott keretbe; köztük egy ifjúsági olimpiai bajnok is erősíti a magyar csapatot.

A 26. OTP Bank-Atom-kupa junior Európa-kupa viadalon Tóth Krisztián révén magyar győzelem született a 81 kilogrammosok versenyében, a mieink egy ezüst- és öt bronzérmet is begyűjtöttek.

Öt érmet szereztek a magyar versenyzők az egyéni és csapatversenyekben, valamint váltóban az ifjúsági öttusázók tatai Európa-bajnokságán.

Az evezősök idei utolsó, svájci világkupa-futamán, Luzernben a Simon Béla és Juhász Adrián páros a hatodik helyen végzett.

Két arany-, négy ezüst és két bronzéremmel zárt úszócsapatunk a belgrádi ifjúsági Európa-bajnokságon.

A CEV Női Európa-liga fordulóval párhuzamosan került megrendezésre az Olimpiai Reménységek tornája, melyen a cseh és magyar fiú ifjúsági és serdülő válogatott vett részt.

Kasza Róbert nyerte az öttusázók londoni Világkupa-döntőjét, ezzel az európaiak közül elsőként ő szerzett kvótát a jövő évi olimpiára.

Pásztor Bence aranyérmet szerzett a Lillében zajló atlétikai ifjúsági világbajnokságon.

Dél-Afrikában ülésezett a NOB Nemzetközi Bizottsága, ahol jóváhagyták a női ökölvívás felvételét a 2014-es ifi olimpia programjába.

A július végén megrendezendő törökországi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon 51 fős magyar delegáció fog részt venni.

4 arany-, 3 ezüst- és 6 bronzéremmel zárta a magyar válogatott a zágrábi U23-as és ifjúsági Európa-bajnokságot.

A Csehországban megrendezett női U17-es Európa-bajnokságon negyedik helyen végzett a magyar válogatott.

Ragyogóan teljesítenek a női U17-es kézilabda Eb-n és az ökölvívó kontinensviadalon a magyar fiatalok.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (38)
2012 - február (34)
2012 - január (27)
2011 - december (38)
2011 - november (30)
2011 - október (26)
2011 - szeptember (31)
2011 - augusztus (26)
2011 - július (23)
2011 - június (13)
2011 - május (1)
2011 - április (1)
2011 - március (3)