Hírek, aktualitások

Asztalitenisz: Egy arany-, és egy bronzérem a pénteki napon Lignanoban

Szerző: moatsz.hu - 2012. március 10.

image.jpg

Fiatal játékosaink folytatják idei jó szereplésüket Olaszországban is, hiszen a csapatversenyek során újabb két érmet sikerült szerezniük; és ha figyelembe vesszük a körülményeket - nagyon értékes medalionokat.

 

Az ifjúsági fiú magyar válogatott első kiemeltként kezdett neki az olasz tornának, és ehhez méltóan veretlenül jutott a főtáblára. A négy közé jutásért a fiuknak az óriási rivális horvát csapat ellen sikerült nyerniük úgy, hogy mindhárman egy-egy győzelmet könyvelhettek el, ugyanúgy, mint az elődöntőben a vegyes csapat ellen. A verseny nagyon elhúzódott, hiszen a döntőre már az éjjeli órákban került sor. A Nemzetközi Szövetség oldalán is heroikus jelzővel írtak a németek elleni fináléról, hiszen a játéktudás mellett már a fizikai erőnlét és a szellemi állapot is jelentős szerepet játszott abban, hogy ki állhatott szombat hajnalban a dobogó legfelső fokára. Szudi Ádámot méltatja – teljes joggal – az ITTF, hiszen két győzelmével bizonyította kiváló versenyzői kvalitásait és sportolói hozzáállását. Ki kell emelni még Szita Márton teljesítményét is, hiszen Marci veretlenül zárt a csapatversenyek során hozzájárulva a válogatott szép sikeréhez.

A serdülő leányainkról is csak szuperlatívuszokban írhatunk, hiszen a szlovén utánpótlás Pro Tour bajnokság után újra bronzérmesek lettek csapatban, így a páros győzelemmel együtt két éremmel térhetnek haza.

Ifjúsági leány csapatunk sem állt messze az éremszerzéstől, a negyeddöntőben búcsúzott a francia válogatottal szemben, míg a serdülő fiúknak nem sikerült a főtáblára kerülniük.

Ma az ifjúságiak egyéni és páros versenyszámaival folytatódik az olasz open.

 

IFJÚSÁGI FIÚ CSAPATVERSENY

 

Negyeddöntő:

Magyarország – Horvátország 3:2

Lakatos Tamás – Pucar Tomislav 3:2

Szudi Ádám – Fucec Luka 1:3

Szita Márton – Zeljko Filip 3:0

Lakatos Tamás – Fucec Luka 0:3

Szudi Ádám – Pucar Tomislav 3:2

 

Németország/Puerto Rico – Csehország „A” 3:1

Németország – Csehország „B” 3:0

Japán – Brazília 3:0

 

Elődöntő:

Magyarország - Németország/Puerto Rico 3:1

Szudi Ádám – Qiu Liang 3:0

Lakatos Tamás – Rode Marc 1:3

Szita Márton – Afanador Brian 3:1

Lakatos Tamás – Qiu Liang 3:0

 

Németország – Japán 3:2

 

Döntő:

Magyarország – Németország 3:2

Szudi Ádám – Duda Benedikt 3:1

Lakatos Tamás – Ort Kilian 2:3

Szita Márton – Qiu Dang 3:0

Lakatos Tamás – Duda Benedikt 1:3

Szudi Ádám – Ort Kilian 3:2

 

Végeredmény:

1. Magyarország (Lakatos Tamás, Szita Márton, Szudi Ádám – edző: Szily György)

2. Németország

3. Németország/Puerto Rico és

Japán

 

IFJÚSÁGI LEÁNY CSAPATVERSENY

 

Nyolcaddöntő:

Magyarország – Csehország 3:1

Nagyváradi Mercédesz – Tomanovska Katerina 3:1

Fülöp Szilvia – Adamkova Karin 3:0

Hepke Johanna – Shlehobrova Simona 1:3

Nagyváradi Mercédesz - Adamkova Karin 3:1

 

Negyeddöntő:

Magyarország – Franciaország 1:3

Nagyváradi Mercédesz – Berge Sarah 1:3

Fülöp Szilvia – Pfefer Laura 1:3

Hepke Johanna – Debonne Estelle 3:1

Nagyváradi Mercédesz – Pfefer Laura 1:3

 

Horvátország – Lengyelország 3:2

Románia – Szlovénia 3:0

Oroszország – Németország 1:3

 

Elődöntő:

Horvátország – Franciaország 3:2

Románia – Németország 1:3

 

Döntő:

Horvátország - Németország 3:1

 

Végeredmény:

1. Horvátország

2. Németország

3. Románia és

Franciaország

 

SERDÜLŐ FIÚ CSAPATVERSENY

 

Negyeddöntő:

Szlovénia „A” – Szlovákia „A” 3:1

Ausztria „A” – Belgium 2:3

Olaszország „A” – Japán 0:3

Egyiptom „A” – Szlovénia „B” 1:3

 

Elődöntő:

Szlovénia „A” – Belgium 0:3

Japán - Szlovénia „B” 3:0

 

Döntő:

Belgium – Japán 0:3

 

Végeredmény:

1. Japán

2. Belgium

3. Szlovénia „A” és

Szlovénia „B”

 

SERDÜLŐ LEÁNY CSAPATVERSENY

 

Negyeddöntő:

Magyarország – Hong Kong/Belgium 3:0

Imre Leila – Hackemack Lauranne 3:1

Nagypál Csilla – Leung Tsz Ching Vaness 3:1

Imre Leila, Nagypál Csilla – Hackemack Lauranne, Leung Tsz Ching Vaness 3:0

 

Románia – Olaszország „B” 3:0

Olaszország „A” – Franciaország „B” 3:2

Ausztria – Franciaország „A” 1:3

 

Elődöntő:

Magyarország – Románia 0:3

Nagypál Csilla – Lupu Diana 2:3

Imre Leila – Clapa Andreea 1:3

Imre Leila, Nagypál Csilla – Clapa Andreea, Lupu Diana 0:3

 

Olaszország „A” - Franciaország „A” 0:3

 

Döntő:

Románia - Franciaország „A” 3:1

 

Végeredmény:

1. Románia

2. Franciaország „A”

3. Magyarország (Imre Leila, Nagypál Csilla – edző: Iván Csaba) és

Olaszország „A”

 

 

 


Kapcsolódó linkek:

2012 márciusi híreink

Hosszú Katinka a harmadikról a második helyre rukkolt előre a világranglistán 400 méteres vegyesúszásban, miután 4:32.83 perccel nyerte a számot az indianapolisi Grand Prix-versenyen – adta hírül a swimnews.com internetes szaklap.

Kállai Zoltán az ötödik, a KSI-s Hidvégi Vid (Laufer Béla tanítványa) a hetedik helyet szerezte meg a lólengés fináléjában a tornászok Dohában zajló világkupáján.

Módosul a látvány-csapatsportok támogatását is érintő 1996. évi LXXXI. törvény. Ezzel összhangban megváltozik a látvány-csapatsportok támogatásához kapcsolódó támogatási igazolások kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) kormányrendelet is.

Csütörtöktől vasárnapig zajlik Debrecenben a sorszáma szerint 114. országos úszóbajnokság, amely afféle tesztverseny is egyben, hiszen alig több mint másfél hónappal előzi meg a május 21. és 27. között ugyancsak a cívisvárosban esedékes sportági Európa-bajnokságot.

Hétfőn megkezdte közvetlen felkészülését a magyar súlyemelő-válogatott az áprilisi, törökországi Európa-bajnokságra, ahol még mind a nők, mind a férfiak számára lehetőség kínálkozik egyetlen kvóta kiharcolására a londoni nyári olimpiára.

Vasárnap rendezték a pesterzsébeti Gyulai István Általános iskolában a Sport XXI Ergométeres Felmérő Verseny Országos Döntőjét és az Országos Utánpótlás Ergométeres Bajnokságot.

Borkai Zsolt, a magyar és John Coates, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnöke, a két ország közötti együttműködési megállapodást írt alá március 22-én, Sydney-ben. A megállapodás egyik jelentős eredménye, hogy Magyarország legjobb fiatal sportolóit az ausztrál szervezők meghívták a 2013. évi Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra.

Megjelent a NUPinfo februári száma, a kiadvány honlapunkról letölthető. Főbb témáink közt beszámolunk a MOB közgyűléséről, az Utazás kiállításról, az NSSZ Gáláról, továbbá hírt adunk a fiatalok sportági sikereiről és a TAO-s újdonságokról.

Sport XXI. Evezős Ergométer Felmérő Verseny Országos Döntőre és Ergométer Utánpótlás Országos Bajnokságra kerül sor március 25-én, Budapesten.

Megkezdte működését az átalakuló Nemzeti Sport Intézet (NSI) TAO Irodája. Az NSI új székhelye a Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.).

Az olimpiai részvétel kiharcolása a tét a magyar válogatott számára a vasárnapi, budapesti női tőr csapat Világkupa-versenyen. Az egyéves selejtezős időszak utolsó állomásán Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella és a héraklészes Kreiss Fanny lép majd pástra.

Babos Tímea, a jelenleg legelőkelőbb helyen álló magyar teniszező azt szeretné elérni, hogy bekerüljön a világranglista első ötven játékosa közé, és szerepeljen a londoni ötkarikás játékokon. A 18 esztendős soproni játékos az idei Héraklész Gálán sportága legjobb női sportolójaként díjat vehetett át.

A hétvégén a férfi kardcsapatnak és a párbajtőröző Boczkó Gábornak nem sikerült olimpiai kvótához jutnia, így a két szakágat csupán egy-egy magyar, a már egy hete kvótát szerzett Szilágyi Áron (kard), illetve Imre Géza (párbajtőr) képviseli majd a londoni olimpián, melyre jelenleg 88 magyar versenyző nevezhető - köztük héraklészes fiatalok.

Hétvégén rendezték a Temzén a londoni evezősversenyek egyik leghosszúbbikát: a „Head of the River Race” elnevezésű viadalt. A 4,25 mérföldes – 6,8 km – regattán idén 404 nyolcas egység állt rajthoz; az U23-as héraklészesekkel felálló magyarok a könnyűsúlyú kategóriában, az olaszok mögött ezüstérmet, összesítésben a győztes csehek mögött 22. helyet szerzett.

Elkészült a 2012/2013-as támogatási időszakot felölelő, látvány csapatsportágakra vonatkozó társasági-adókedvezményt érintő, szakszövetségek, valamint a MOB részére vonatkozó adatlap, mely a Nemzeti Sport Intézet honlapjáról letölthető.

Tóth Adrienn hetedik, Gyenesei Leila pedig 21. helyen végzett szombaton az öttusázók brazíliai Világkupa-versenyén. Népes, 79 fős mezőny jött össze a Vk-sorozat második állomásán, Rio de Janeiróban. A csütörtöki selejtező mindhárom csoportjából az első 12 helyezett jutott a szombati döntőbe.

Szerdán átadták a Magyar Olimpiai Bizottság Sajtóbizottságának és Nők a Sportban Bizottságának 2012. évi díjait. A jutalmazottak közt utánpótlás-korú sportolók is elismerést kaptak: szólították Kovács Sarolta öttusázót és Gasparics Fanni jégkorongozót.

A csillagprogramos Lőrincz Viktor bronzérmet szerzett Belgrádban, a birkózó Európa-bajnokságon. Kötöttfogásban Magyarország a hatodik helyet foglalja el.

Az első Világkupa-forduló zárása után alig néhány nappal máris a sorozat második versenyét rendezik az öttusázók számára: csütörtöktől vasárnapig Rio de Janeiróban küzd a helyezésekért a nemzetközi mezőny, benne négy magyarral, köztük héraklészes fiatalokkal.

Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Dávid révén magyar sikert hozott a női és a férfi 400 méter vegyes az egyesült államokbeli Columbusban zajló úszó Grand Prix-versenyen.

MOL Tehetséggondozásért Díjat kapott a KSI SE mesteredzője, Agócs Mihály. A magyar kajak-kenu sport egyik legsikeresebb nevelőedzője 22 éve dolgozik a KSI-nél, versenyzői több mint 100 magyar bajnoki címet nyertek eddig, és az általa felnevelt kajakosok később a felnőtt mezőnyben is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Tóth Adrienn a 11. helyen végzett az egyesült államokbeli öttusa Világkupa női versenyében. A Héraklész csillagprogramos sportoló a szombati női döntőben egyedüli magyarként állt rajthoz.

Ezüstérmet nyert szombaton a magyar férfi kardcsapat a junior vívó Európa-bajnokságon, a horvátországi Porecben. Az Eb honlapja szerint a magyarok az elődöntőben 45-40-re verték az oroszokat, majd a döntőben 45-37-re kikaptak a németektől.

Módos Péter ezüstérmet szerzett szombaton a kötöttfogásúak 55 kg-os kategóriájában, a belgrádi birkózó Európa-bajnokságon. A 24 éves versenyző, Bacsa Ferenc tanítványa 2011-ben még a Héraklész program támogatottja volt.

Fiatal játékosaink folytatják idei jó szereplésüket Olaszországban is, hiszen a csapatversenyek során újabb két érmet sikerült szerezniük; és ha figyelembe vesszük a körülményeket - nagyon értékes medalionokat.

A Héraklész csillagprogramos Ligeti Dániel ezüstérmet szerzett a szabadfogásúak 120 kg-os kategóriájában, Hatos Gábor pedig bronzot nyert 74 kg-ban csütörtökön, a Belgrádban zajló birkózó Európa-bajnokságon.

Bronzérmet nyert pénteken a magyar női kardcsapat a horvátországi Porecben zajló junior vívó Európa-bajnokságon. A férfi párbajtőrözők negyedikként fejezték be a napot, férfi tőrben a magyarok az ötödik helyen végeztek.

Az ország minden részéről érkeztek versenyzők a győri Héraklész fizikai felmérőre. A fiú kajakosoknál tarolt Dunafüred, nagyot futott Bodonyi András. Nagyjából 50 egyesület, közel 1000 fiatal sportolója vett részt a viadalon.

Hamar Balázs bronzérmet szerzett a férfi párbajtőrözők szerdai egyéni versenyében a horvátországi Porecben zajló junior vívó Európa-bajnokságon. Női tőr egyéniben nem jutott magyar a legjobb nyolc közé.

Jól kezdődött magyar szempontból a belgrádi birkózó Európa-bajnokság, melynek keddi nyitónapján Wöller Gergő bronzérmet szerzett a szabadfogásúak 66 kg-os kategóriájában, míg Dénes Mercédesz ötödik lett a nők 48 kg-os súlycsoportjában.

Az öt látványsport mellett a kibővült hatáskörrel rendelkező Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) is gazdálkodhat a társaságiadó-kedvezményből (TAO) kapott pénzből. A MOB emellett szeretné az utánpótlásprogramokra szánt összegeket átcsoportosítani, hogy a többi sportág is plusz bevételekhez jusson.

A Héraklész csillagprogramos Szilágyi Áron ezüstérmet nyert a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-n, ezzel nem hivatalos számítások szerint biztossá vált az olimpiai részvétele.

Elkészült a 2012/2013-as támogatási időszakra vonatkozó, társasági-adókedvezményt érintő, látvány csapatsportágakra vonatkozó adatlap, mely a Nemzeti Sport Intézet honlapjáról letölthető.

Bohus Réka nyerte a leány párbajtőrözők szombati egyéni versenyét a horvátországi Porecben zajló kadett vívó Európa-bajnokságon. A lány kardozók csapatversenyében a magyar válogatott bronzérmet szerzett vasárnap.

Nagy mezőny, 32 ország 131 vívója küzd majd a helyezésekért a hétvégi, budapesti kard Grand Prix-n, a Gerevich-Kovács-Kárpáti viadalon. A MOL Kupáért sorra kerülő versenyen a szakvezetés a legjobb nyolcba várja a korábbi Héraklész-díjas Szilágyi Áront.

Márton Anna nyerte a leány kardozók csütörtöki egyéni versenyét a horvátországi Porecben zajló kadett vívó Európa-bajnokságon. Mihalik Nóra ezüstérmes lett.

A tatai edzőtáborban alakult ki a jövő heti belgrádi Európa-bajnokságra utazó csapatunk végleges névsora: válogatón dőlt el, hogy a kötöttfogású 96 kilóban a csillagprogramos Rizmajer György indul. A huszonegy súlycsoportból tizennyolcnak lesz magyar szereplője, közülük hatan újoncok.

Tizenhárom cselgáncsozó képviseli a magyar színeket az április végén sorra kerülő cseljabinszki Európa-bajnokságon, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomása lesz. A keretben számítanak a KSI-s Joó Abigélre és a héraklészes Karakas Hedvigre is.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (38)
2012 - február (34)
2012 - január (27)
2011 - december (38)
2011 - november (30)
2011 - október (26)
2011 - szeptember (31)
2011 - augusztus (26)
2011 - július (23)
2011 - június (13)
2011 - május (1)
2011 - április (1)
2011 - március (3)