Hírek, aktualitások

Kajak-kenu: Közel 50 egyesület a fizikai felmérőn

Szerző: kajakkenusport.hu - 2012. március 08.

image.jpg
Fotók: archív
Az ország minden részéről érkeztek versenyzők a győri Héraklész fizikai felmérőre. A fiú kajakosoknál tarolt Dunafüred, nagyot futott Bodonyi András.

A tervezettnél valamivel később, de a korábbi években megszokott helyen és színvonalon zajlott a Héraklész fizikai felmérő. Nagyjából 50 egyesület, közel 1000 fiatal sportolója vett részt a viadalon. Bár az elmúlt napokban a tavaszias időt kihasználva többen már vízre szálltak, Győrben természetesen még a hagyományos „szárazföldi” fizikai számokban, vagyis futásban, húzódzkodásban, lábemelésben, illetve fekvenyomásban (ez csak az idősebbek számára szerepelt a programban) mérhették össze a tudásukat a gyerek, serdülő és ifjúsági versenyzők.

image.jpg

„Szép időben, jó hangulatú versenyt láttunk, ahol született néhány valóban kiemelkedő eredmény” – mesélte Weisz Róbert. „Néhány hetet csúszott a verseny az eredetileg tervezett időponthoz képest, így valóban ez a mai nap lehet a lezárása a téli felkészülési időszaknak. Mindenki felmérhette, hogyan végezte a munkáját az utóbbi hónapokban, és a tavalyi eredmények alapján azt is láthatja, hogy mennyit sikerült fejlődnie egy év alatt. Közel 50 egyesület jött el, ezek közül 46 pontot is szerzett. Idén is szeretném megköszönni az edzők munkáját, hiszen szokás szerint az ő segítségükkel, versenybírók nélkül bonyolítottuk le a versenyszámokat. Mindenképpen érdemes kiemelni a dunafüredi ifi kajakosok szereplését, hiszen kisajátították maguknak a dobogót. Ez jól mutatja, hogy milyen fantasztikus munka folyik náluk az edző-házaspár, Zsigmond Zsóka és Varga Béla irányításával. És nem mehetünk el szó nélkül a diósgyőri Bodonyi András teljesítménye mellett sem, aki 3636 méterig jutott a Cooper-teszten, ami a felnőtteknél is nagyon jónak számít” – folytatta Weisz Róbert.

A Héraklész fizikai felmérőt az MKKSZ új főtitkára, Ábrahám Attila is meglátogatta, a verseny végén díjat adott át a legjobbaknak.

Az összesített ponttáblázaton a hazai csapat, vagyis a Graboplast Győr végzett az első helyen, a EDF-Démász Szeged, illetve a Lágymányos előtt.

image.jpg

Részletes eredménylista itt.

 

 

 

 


Kapcsolódó linkek:

2012 márciusi híreink

Hosszú Katinka a harmadikról a második helyre rukkolt előre a világranglistán 400 méteres vegyesúszásban, miután 4:32.83 perccel nyerte a számot az indianapolisi Grand Prix-versenyen – adta hírül a swimnews.com internetes szaklap.

Kállai Zoltán az ötödik, a KSI-s Hidvégi Vid (Laufer Béla tanítványa) a hetedik helyet szerezte meg a lólengés fináléjában a tornászok Dohában zajló világkupáján.

Módosul a látvány-csapatsportok támogatását is érintő 1996. évi LXXXI. törvény. Ezzel összhangban megváltozik a látvány-csapatsportok támogatásához kapcsolódó támogatási igazolások kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) kormányrendelet is.

Csütörtöktől vasárnapig zajlik Debrecenben a sorszáma szerint 114. országos úszóbajnokság, amely afféle tesztverseny is egyben, hiszen alig több mint másfél hónappal előzi meg a május 21. és 27. között ugyancsak a cívisvárosban esedékes sportági Európa-bajnokságot.

Hétfőn megkezdte közvetlen felkészülését a magyar súlyemelő-válogatott az áprilisi, törökországi Európa-bajnokságra, ahol még mind a nők, mind a férfiak számára lehetőség kínálkozik egyetlen kvóta kiharcolására a londoni nyári olimpiára.

Vasárnap rendezték a pesterzsébeti Gyulai István Általános iskolában a Sport XXI Ergométeres Felmérő Verseny Országos Döntőjét és az Országos Utánpótlás Ergométeres Bajnokságot.

Borkai Zsolt, a magyar és John Coates, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnöke, a két ország közötti együttműködési megállapodást írt alá március 22-én, Sydney-ben. A megállapodás egyik jelentős eredménye, hogy Magyarország legjobb fiatal sportolóit az ausztrál szervezők meghívták a 2013. évi Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra.

Megjelent a NUPinfo februári száma, a kiadvány honlapunkról letölthető. Főbb témáink közt beszámolunk a MOB közgyűléséről, az Utazás kiállításról, az NSSZ Gáláról, továbbá hírt adunk a fiatalok sportági sikereiről és a TAO-s újdonságokról.

Sport XXI. Evezős Ergométer Felmérő Verseny Országos Döntőre és Ergométer Utánpótlás Országos Bajnokságra kerül sor március 25-én, Budapesten.

Megkezdte működését az átalakuló Nemzeti Sport Intézet (NSI) TAO Irodája. Az NSI új székhelye a Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.).

Az olimpiai részvétel kiharcolása a tét a magyar válogatott számára a vasárnapi, budapesti női tőr csapat Világkupa-versenyen. Az egyéves selejtezős időszak utolsó állomásán Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella és a héraklészes Kreiss Fanny lép majd pástra.

Babos Tímea, a jelenleg legelőkelőbb helyen álló magyar teniszező azt szeretné elérni, hogy bekerüljön a világranglista első ötven játékosa közé, és szerepeljen a londoni ötkarikás játékokon. A 18 esztendős soproni játékos az idei Héraklész Gálán sportága legjobb női sportolójaként díjat vehetett át.

A hétvégén a férfi kardcsapatnak és a párbajtőröző Boczkó Gábornak nem sikerült olimpiai kvótához jutnia, így a két szakágat csupán egy-egy magyar, a már egy hete kvótát szerzett Szilágyi Áron (kard), illetve Imre Géza (párbajtőr) képviseli majd a londoni olimpián, melyre jelenleg 88 magyar versenyző nevezhető - köztük héraklészes fiatalok.

Hétvégén rendezték a Temzén a londoni evezősversenyek egyik leghosszúbbikát: a „Head of the River Race” elnevezésű viadalt. A 4,25 mérföldes – 6,8 km – regattán idén 404 nyolcas egység állt rajthoz; az U23-as héraklészesekkel felálló magyarok a könnyűsúlyú kategóriában, az olaszok mögött ezüstérmet, összesítésben a győztes csehek mögött 22. helyet szerzett.

Elkészült a 2012/2013-as támogatási időszakot felölelő, látvány csapatsportágakra vonatkozó társasági-adókedvezményt érintő, szakszövetségek, valamint a MOB részére vonatkozó adatlap, mely a Nemzeti Sport Intézet honlapjáról letölthető.

Tóth Adrienn hetedik, Gyenesei Leila pedig 21. helyen végzett szombaton az öttusázók brazíliai Világkupa-versenyén. Népes, 79 fős mezőny jött össze a Vk-sorozat második állomásán, Rio de Janeiróban. A csütörtöki selejtező mindhárom csoportjából az első 12 helyezett jutott a szombati döntőbe.

Szerdán átadták a Magyar Olimpiai Bizottság Sajtóbizottságának és Nők a Sportban Bizottságának 2012. évi díjait. A jutalmazottak közt utánpótlás-korú sportolók is elismerést kaptak: szólították Kovács Sarolta öttusázót és Gasparics Fanni jégkorongozót.

A csillagprogramos Lőrincz Viktor bronzérmet szerzett Belgrádban, a birkózó Európa-bajnokságon. Kötöttfogásban Magyarország a hatodik helyet foglalja el.

Az első Világkupa-forduló zárása után alig néhány nappal máris a sorozat második versenyét rendezik az öttusázók számára: csütörtöktől vasárnapig Rio de Janeiróban küzd a helyezésekért a nemzetközi mezőny, benne négy magyarral, köztük héraklészes fiatalokkal.

Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Dávid révén magyar sikert hozott a női és a férfi 400 méter vegyes az egyesült államokbeli Columbusban zajló úszó Grand Prix-versenyen.

MOL Tehetséggondozásért Díjat kapott a KSI SE mesteredzője, Agócs Mihály. A magyar kajak-kenu sport egyik legsikeresebb nevelőedzője 22 éve dolgozik a KSI-nél, versenyzői több mint 100 magyar bajnoki címet nyertek eddig, és az általa felnevelt kajakosok később a felnőtt mezőnyben is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Tóth Adrienn a 11. helyen végzett az egyesült államokbeli öttusa Világkupa női versenyében. A Héraklész csillagprogramos sportoló a szombati női döntőben egyedüli magyarként állt rajthoz.

Ezüstérmet nyert szombaton a magyar férfi kardcsapat a junior vívó Európa-bajnokságon, a horvátországi Porecben. Az Eb honlapja szerint a magyarok az elődöntőben 45-40-re verték az oroszokat, majd a döntőben 45-37-re kikaptak a németektől.

Módos Péter ezüstérmet szerzett szombaton a kötöttfogásúak 55 kg-os kategóriájában, a belgrádi birkózó Európa-bajnokságon. A 24 éves versenyző, Bacsa Ferenc tanítványa 2011-ben még a Héraklész program támogatottja volt.

Fiatal játékosaink folytatják idei jó szereplésüket Olaszországban is, hiszen a csapatversenyek során újabb két érmet sikerült szerezniük; és ha figyelembe vesszük a körülményeket - nagyon értékes medalionokat.

A Héraklész csillagprogramos Ligeti Dániel ezüstérmet szerzett a szabadfogásúak 120 kg-os kategóriájában, Hatos Gábor pedig bronzot nyert 74 kg-ban csütörtökön, a Belgrádban zajló birkózó Európa-bajnokságon.

Bronzérmet nyert pénteken a magyar női kardcsapat a horvátországi Porecben zajló junior vívó Európa-bajnokságon. A férfi párbajtőrözők negyedikként fejezték be a napot, férfi tőrben a magyarok az ötödik helyen végeztek.

Az ország minden részéről érkeztek versenyzők a győri Héraklész fizikai felmérőre. A fiú kajakosoknál tarolt Dunafüred, nagyot futott Bodonyi András. Nagyjából 50 egyesület, közel 1000 fiatal sportolója vett részt a viadalon.

Hamar Balázs bronzérmet szerzett a férfi párbajtőrözők szerdai egyéni versenyében a horvátországi Porecben zajló junior vívó Európa-bajnokságon. Női tőr egyéniben nem jutott magyar a legjobb nyolc közé.

Jól kezdődött magyar szempontból a belgrádi birkózó Európa-bajnokság, melynek keddi nyitónapján Wöller Gergő bronzérmet szerzett a szabadfogásúak 66 kg-os kategóriájában, míg Dénes Mercédesz ötödik lett a nők 48 kg-os súlycsoportjában.

Az öt látványsport mellett a kibővült hatáskörrel rendelkező Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) is gazdálkodhat a társaságiadó-kedvezményből (TAO) kapott pénzből. A MOB emellett szeretné az utánpótlásprogramokra szánt összegeket átcsoportosítani, hogy a többi sportág is plusz bevételekhez jusson.

A Héraklész csillagprogramos Szilágyi Áron ezüstérmet nyert a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-n, ezzel nem hivatalos számítások szerint biztossá vált az olimpiai részvétele.

Elkészült a 2012/2013-as támogatási időszakra vonatkozó, társasági-adókedvezményt érintő, látvány csapatsportágakra vonatkozó adatlap, mely a Nemzeti Sport Intézet honlapjáról letölthető.

Bohus Réka nyerte a leány párbajtőrözők szombati egyéni versenyét a horvátországi Porecben zajló kadett vívó Európa-bajnokságon. A lány kardozók csapatversenyében a magyar válogatott bronzérmet szerzett vasárnap.

Nagy mezőny, 32 ország 131 vívója küzd majd a helyezésekért a hétvégi, budapesti kard Grand Prix-n, a Gerevich-Kovács-Kárpáti viadalon. A MOL Kupáért sorra kerülő versenyen a szakvezetés a legjobb nyolcba várja a korábbi Héraklész-díjas Szilágyi Áront.

Márton Anna nyerte a leány kardozók csütörtöki egyéni versenyét a horvátországi Porecben zajló kadett vívó Európa-bajnokságon. Mihalik Nóra ezüstérmes lett.

A tatai edzőtáborban alakult ki a jövő heti belgrádi Európa-bajnokságra utazó csapatunk végleges névsora: válogatón dőlt el, hogy a kötöttfogású 96 kilóban a csillagprogramos Rizmajer György indul. A huszonegy súlycsoportból tizennyolcnak lesz magyar szereplője, közülük hatan újoncok.

Tizenhárom cselgáncsozó képviseli a magyar színeket az április végén sorra kerülő cseljabinszki Európa-bajnokságon, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomása lesz. A keretben számítanak a KSI-s Joó Abigélre és a héraklészes Karakas Hedvigre is.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (38)
2012 - február (34)
2012 - január (27)
2011 - december (38)
2011 - november (30)
2011 - október (26)
2011 - szeptember (31)
2011 - augusztus (26)
2011 - július (23)
2011 - június (13)
2011 - május (1)
2011 - április (1)
2011 - március (3)