Hírek, aktualitások

Jégkorong: Újra jégen a KSI

Szerző: utanpotlassport.hu - 2011. október 26.

image.jpg

Fotó: icehockey.hu

 

A Központi Sportiskola (KSI) egyesülete úgy határozott: 2011 november közepén újjáéleszti jégkorong-szakosztályát. Ennek vezetőjévé Balogh Tibort, a sportági szövetség utánpótlás-irányítóját nevezték ki, aki Szongoth Kristóffal és Katona Tiborral együtt hamarosan elkezdi a hokispalánták nevelését. Fogl Balázs interjúját olvashatják.

 

- A szövetség  a Kölyökparádén, a Budapesti Nemzetközi Vásár kísérőrendezvényén állított fel egy mini pályát, ahol a kapura lövő fiatalokat figyelte Balogh Tibor, amikor az újra induló KSI-s jégkorongról kérdeztem.

– Nem könnyű újjászervezni egy szakosztályt… Eric Thurston, aki a magyar utánpótlás válogatottaknál augusztus óta mentoredzőként tevékenykedik, mesélt nekem a kanadai példáról. Náluk úgy toboroznak, hogy rendeznek évente egy-két Friends’ Day-t, azaz Barátok napját, ahol minden hokispalánta leviheti edzésre a legjobb barátját. Elég sok fiatalt sikerül is ott tartani, így gyakorlatilag évente megkétszereződik a játékosok létszáma. Jó fogás… Persze amíg egy gyerek sincs, addig ez az ötletes megoldás nem működik.

 

– Induló vagy újrainduló csapat lesz a KSI SE jégkorong-szakosztálya?

– Is-is, de inkább induló, hiszen azok, akik a legutóbb szerepeltek az utánpótlásban, már kinőttek ebből a korosztályból. November 12-ére, az alakuló napunkra meghívtuk a korábbi években itt szereplő  játékosokat. Eredetileg a Kisstadionba terveztük az eseményt, ám a hírek szerint az velünk ellentétben nem indul újra… Ezért vélhetően az újpesti Jégpalota lesz a rendezvény helyszíne.

 

– Ha már az újrázóknál tartunk: hamarosan nyit a Városligeti Műjégpálya, ami az önök munkáját is megkönnyítheti.

– Már bejelentkeztünk… Konkrét időpont még nincs, hogy mikor tartjuk majd ott az első edzést, két dolog azonban biztos: az egyik, hogy a műjég november 14-én nyit. A másik pedig az, hogy heti három alkalommal tréningezhetünk majd a ligeti jégen, ahol a „közönségjégtől” elkerített részen lesz majd a hokipálya.

 

– Melyik korosztály kergetheti a pakkot a KSI-ben?

– Az induló csapatokba a 2003-2006 között született gyerekeket várjuk. A KSI annyiban mindenképp különbözik a többi klubtól, hogy egy szélesebb alapokon nyugvó képzést szeretnénk. Ebben kihasználnánk azt, hogy a Központi Sportiskolának számos szakosztálya van, az asztalitenisztől a kerékpáron át a kézilabdáig. Utóbbi mellett a dzsúdósokkal és a vízilabdásokkal fognánk jobban össze.

 

– Pontosan hogyan működnének együtt?

– Egyszerűen csak „Mezcsere-programnak” hívom az egészet. Elméletben felvesszük egymás dresszét, dzsudogiját… Az a lényeg, hogy a gyerekek megismerkedjenek más sportágak filozófiájával, szabályaival, mozgásvilágával is. Egyébként mindez a korábban említett kanadai, illetve az amerikai modellben is benne van: a gyerekek egyszerre több sportágat kezdenek el űzni, aztán abból idővel kiválasztják azt az egyet, amit versenyszerűen folytatnak.

 

– A sportágcserében benne lehet a veszély, hogy a kezdő jégkorongozó rögvest szakágat vált?

– Vagy az ellenkezője: a haladó vízilabdázó inkább a fagyott talajt választja… Az ilyen együttműködésnek talán ez az egyetlen hátránya, sokkal több az előnyös oldala! A kézilabda- és a cselgáncsszakág vezetőivel már megegyeztünk a közös munka elindításáról. Visszatérve a tengerentúli példára: nem véletlen, hogy ezt komplex képzési módszert választják. Vannak olyan sportágak, mint például az atlétika, a torna, de ilyen a tollaslabda is, ahol olyan alapvető mozgáskultúrát lehet elsajátítani, ami csak ebben az életkorban, azaz 10 éves korig tanulható és fejleszthető.

 

– Hol hirdet manapság egy új egyesület?

– Haladunk a korral, tehát a Facebook-on már megtalálható a KSI hoki. A regisztrációs folyamat lassan befejeződik, így hamarosan a saját honlapunk is beindul, a ksihoki.hu Telefonszámunk is van már: 06-20-416-6789.

 

– Óvodákban, iskolákban is megfordulnak?

– Természetesen tartunk toborzókat, de nem könnyű a helyzetünk, hiszen egyre több klub keresi meg az oktatási intézményeket… A szülők számára is egy újabb anyagi megterhelést jelent az, ha a gyermekük sportolni kezd. Annyit tudunk segíteni, hogy a fejvédőket és az ütőket az egyesület biztosítja a leendő hokispalántáknak.

 

– A komplex képzésen túl van valami különleges, új edzésmódszere a KSI jégkorong-szakosztályának?

– A filozófia talán, amivel dolgozunk: az elején a legfontosabb, hogy minden kissrác tanuljon meg a lehető legjobb technikával korcsolyázni. Az is fontos, hogy ezt ők is élvezzék! Az edzéseken éppen ezért nem az ütő és a korong lesz a lényeges eszköz. Beviszünk a pályára focilabdát, a tollaslabdát, amit a hétköznapokban kedvelnek a gyerekek. Korcsolyázni focizás és tollasozás közben tanulnak meg úgy, hogy észre sem veszik, hogy koriznak…

 

Az interjú a http://www.utanpotlassport.hu/2011/10/22/ujra-jegen-a-ksi/ oldalon jelent meg.


 


Kapcsolódó linkek:

2011 októberi híreink

Honlapunkról letölthető a NUPinfo újabb száma. Témái között a sportági beszámolók mellett sporttudományos és sportiskolai témákról is tájékozódhatnak az olvasók, illetve ismét közre adunk egy Héraklész eredményességi táblázatot.

A nők mezőnyében az amerikai Margaux Isaksen bizonyult a legjobbnak a bajnokok bajnoka elnevezésű meghívásos öttusaversenyen, melyen az egyetlen magyar induló, Kovács Sarolta negyedikként végzett. Cataniában a férfiak közt a KSI-s Kasza Róbert hetedik lett.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára Czene Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere Páva Zsolt, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Borkai Zsolt fővédnökségével Pécsett tartotta ötödik országos kongresszusát a Magyar Edzők Társasága. A kétnapos eseményen a Nemzeti Sport Intézet (NSI) több munkatársa is előadást tartott.

A Központi Sportiskola (KSI) egyesülete úgy határozott: 2011 november közepén újjáéleszti jégkorong-szakosztályát. Ennek vezetőjévé Balogh Tibort, a sportági szövetség utánpótlás-irányítóját nevezték ki, aki Szongoth Kristóffal és Katona Tiborral együtt hamarosan elkezdi a hokispalánták nevelését. Fogl Balázs interjúját olvashatják.

A hétvégén Cataniában gyűlik össze a nemzetközi öttusaélmezőny: a szombat-vasárnapi versenyen a bajnokok bajnoka címért küzd meg a sportág 18 női és 18 férfi képviselője. A meghívásos versenyre a világranglista alapján öt magyart invitáltak, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, illetve Kasza Róbert (KSI) és Demeter Bence el is utazik Szicíliába, a pihenőidejét töltő Marosi Ádám viszont nem.

Az ifjúságiaknál a KSI-s Rózsa Balázs győzelmét hozta a második alkalommal útjára indított SuperCross Sorozat első eseménye, az EthicSport – Barcika Kupa. A kazincbarcikai Jubileumi Parkban megrendezett eseményen több mint százan álltak rajtvonal mögé a 10 kategória valamelyikében – ami az elmúlt évek hazai krossz-életét ismerve kiemelkedő nagyságrendnek tekinthető.

Kecskemét adott otthont a junior-korú ökölvívók országos bajnokságának. A KSI fiataljai közül hatan álltak a szorítóba, végül Csutak Dániel bajnoki címet, Schull Dániel pedig bajnoki ezüstérmet szerzett.

Szegeden folytatódtak az őszi kézilabda utánpótlás-edzői továbbképzések. A Nemzeti Sport Intézet támogatásával bonyolítódnak le az őszi utánpótlás szakmai napok, melyeken a hazai utánpótlás területén tevékenykedő edzők egy egységes szakmai alapokra épülő képzési rendszer keretében kapnak tájékoztatást a jövő edzésmódszereiről.

Hétfő délután elutazott Szingapúrba a maratoni kajak-kenu világbajnokságon induló magyar válogatott. 36 ifjúsági illetve felnőtt versenyző kvalifikálta magát a viadalra, az ifik között nagy többségben vannak a síkvízi versenyzők. A világbajnokságot október 21. és 23. között különleges helyszínen, Szingapúr központjában rendezik.

Szerdán Szombathely, Győr, Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Eger és Budapest helyszínekkel rendezték meg azt a videokonferenciát, melyen többek között Dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is előadást tartott.

Az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik kiemelt versenyére került sor vasárnaptól keddig Abu-Dzabiban, ahol a zárónapon a KSI SE Európa-bajnoknője, Joó Abigél aranyérmet szerzett!

Fantasztikus teljesítmény nyújtottak a magyarok Tokióban, a tornászok olimpiai kvalifikációs világbajnokságán a lólengés döntőjében, Berki Krisztián megvédte világbajnoki címét és olimpiai kvótát szerzett, míg Hídvégi Vid épphogy lecsúszott a dobogóról, a negyedik helyen végzett.

A Magyar Köztársaság országos ifjúsági fiú és leány csapatbajnokságát és az országos ifjúsági fiú és leány diákolimpiát október elején rendezték. A fiúknál több KSI-s vonatkozású siker is született.

Budapesten, a Nemzeti Sport Intézet támogatásával megkezdődtek az őszi utánpótlás szakmai napok, amelyek keretében a hazai utánpótlás területén tevékenykedő edzők egy egységes szakmai alapokra épülő képzési rendszer keretében kapnak iránymutatást a jövő edzésmódszereiről.

Bakuban véget ért a kvalifikációs ökölvívó világbajnokság, melyen 92 olimpiai kvóta talált gazdára – ebből hármat a magyarok szereztek. A még szabad európai helyekért 2012. április 13. és 22. között Isztambulban versengenek. A három magyar kvótaszerzőből egy még most is, egy pedig tavalyig volt a Héraklész Program támogatottja.

Az október 8-9-ei hétvégén az utánpótlás legfiatalabb korosztályai számára rendezett kritérium-versenyeket a KSI Schwinn-Csepel SE Kerékpáros Szakosztálya. A KSI Kupa 2011-ben, sorrendben a 34. alkalommal került a naptárba.

Október másodikán, Mátyásföldön, az NSI Sport XXI. Programjának támogatásával rendezték a 2011. évi atlétikai gyermek csapat-bajnokságot. A korosztályos csb-t a Delfin SE nyerte, a KSI fiataljai a középmezőnyben zártak.

Október 2-án rendezte a KSI Schwinn-Csepel SE az országos hegyibajnokságot. A mátrai kerékpárversenyről a rendező klub kerekesei megannyi éremmel térhettek haza. Az eredmények bíztatóak a hétvégi KSI Kupa országúti verseny előtt.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (13)
2012 - február (16)
2012 - január (15)
2011 - december (25)
2011 - november (22)
2011 - október (18)
2011 - szeptember (15)
2011 - augusztus (13)
2011 - július (6)
2011 - június (7)
2011 - március (1)