Hírek, aktualitások

Kézilabda: Szakmai továbbképzési nap az Adorján János régióközpontban, NSI-támogatással

Szerző: handballnet.hu - 2011. október 13.

image.jpg

Budapesten, a Nemzeti Sport Intézet támogatásával megkezdődtek az őszi utánpótlás szakmai napok, amelyek keretében a hazai utánpótlás területén tevékenykedő edzők egy egységes szakmai alapokra épülő képzési rendszer keretében kapnak iránymutatást a jövő edzésmódszereiről.

 

Az MKSZ a 2012/2013. évi szezontól tervezi a „Kölyökkézi edzői igazolvány” bevezetését, amely a régiós szakmai napokon szerzett ismeretekre és internetes módszertani anyagok megjelentetésére épül.

 

image.jpg

 

A Budapesti Kézilabda Szövetségnek és Horváth László szakreferensnek köszönhetően kiváló körülmények között, magas színvonalú bemutatókat láthattak az érdeklődők. Különösen Kovács László mesteredző előadása „varázsolta el” a résztvevőket, hiszen „Tanár Úr” mérhetetlen tudása és az előadás mondanivalója mindenki számára örök élményt nyújtott. Üde színfoltot képviseltek a Csanádi Kézilabda Sportiskola szivacskézilabdásai, akik technikai képzettségükkel és lelkesedésükkel arattak nagy sikert.


Kapcsolódó linkek:

2011 októberi híreink

Honlapunkról letölthető a NUPinfo újabb száma. Témái között a sportági beszámolók mellett sporttudományos és sportiskolai témákról is tájékozódhatnak az olvasók, illetve ismét közre adunk egy Héraklész eredményességi táblázatot.

A nők mezőnyében az amerikai Margaux Isaksen bizonyult a legjobbnak a bajnokok bajnoka elnevezésű meghívásos öttusaversenyen, melyen az egyetlen magyar induló, Kovács Sarolta negyedikként végzett. Cataniában a férfiak közt a KSI-s Kasza Róbert hetedik lett.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára Czene Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere Páva Zsolt, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Borkai Zsolt fővédnökségével Pécsett tartotta ötödik országos kongresszusát a Magyar Edzők Társasága. A kétnapos eseményen a Nemzeti Sport Intézet (NSI) több munkatársa is előadást tartott.

A Központi Sportiskola (KSI) egyesülete úgy határozott: 2011 november közepén újjáéleszti jégkorong-szakosztályát. Ennek vezetőjévé Balogh Tibort, a sportági szövetség utánpótlás-irányítóját nevezték ki, aki Szongoth Kristóffal és Katona Tiborral együtt hamarosan elkezdi a hokispalánták nevelését. Fogl Balázs interjúját olvashatják.

A hétvégén Cataniában gyűlik össze a nemzetközi öttusaélmezőny: a szombat-vasárnapi versenyen a bajnokok bajnoka címért küzd meg a sportág 18 női és 18 férfi képviselője. A meghívásos versenyre a világranglista alapján öt magyart invitáltak, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, illetve Kasza Róbert (KSI) és Demeter Bence el is utazik Szicíliába, a pihenőidejét töltő Marosi Ádám viszont nem.

Az ifjúságiaknál a KSI-s Rózsa Balázs győzelmét hozta a második alkalommal útjára indított SuperCross Sorozat első eseménye, az EthicSport – Barcika Kupa. A kazincbarcikai Jubileumi Parkban megrendezett eseményen több mint százan álltak rajtvonal mögé a 10 kategória valamelyikében – ami az elmúlt évek hazai krossz-életét ismerve kiemelkedő nagyságrendnek tekinthető.

Kecskemét adott otthont a junior-korú ökölvívók országos bajnokságának. A KSI fiataljai közül hatan álltak a szorítóba, végül Csutak Dániel bajnoki címet, Schull Dániel pedig bajnoki ezüstérmet szerzett.

Szegeden folytatódtak az őszi kézilabda utánpótlás-edzői továbbképzések. A Nemzeti Sport Intézet támogatásával bonyolítódnak le az őszi utánpótlás szakmai napok, melyeken a hazai utánpótlás területén tevékenykedő edzők egy egységes szakmai alapokra épülő képzési rendszer keretében kapnak tájékoztatást a jövő edzésmódszereiről.

Hétfő délután elutazott Szingapúrba a maratoni kajak-kenu világbajnokságon induló magyar válogatott. 36 ifjúsági illetve felnőtt versenyző kvalifikálta magát a viadalra, az ifik között nagy többségben vannak a síkvízi versenyzők. A világbajnokságot október 21. és 23. között különleges helyszínen, Szingapúr központjában rendezik.

Szerdán Szombathely, Győr, Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Eger és Budapest helyszínekkel rendezték meg azt a videokonferenciát, melyen többek között Dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is előadást tartott.

Az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik kiemelt versenyére került sor vasárnaptól keddig Abu-Dzabiban, ahol a zárónapon a KSI SE Európa-bajnoknője, Joó Abigél aranyérmet szerzett!

Fantasztikus teljesítmény nyújtottak a magyarok Tokióban, a tornászok olimpiai kvalifikációs világbajnokságán a lólengés döntőjében, Berki Krisztián megvédte világbajnoki címét és olimpiai kvótát szerzett, míg Hídvégi Vid épphogy lecsúszott a dobogóról, a negyedik helyen végzett.

A Magyar Köztársaság országos ifjúsági fiú és leány csapatbajnokságát és az országos ifjúsági fiú és leány diákolimpiát október elején rendezték. A fiúknál több KSI-s vonatkozású siker is született.

Budapesten, a Nemzeti Sport Intézet támogatásával megkezdődtek az őszi utánpótlás szakmai napok, amelyek keretében a hazai utánpótlás területén tevékenykedő edzők egy egységes szakmai alapokra épülő képzési rendszer keretében kapnak iránymutatást a jövő edzésmódszereiről.

Bakuban véget ért a kvalifikációs ökölvívó világbajnokság, melyen 92 olimpiai kvóta talált gazdára – ebből hármat a magyarok szereztek. A még szabad európai helyekért 2012. április 13. és 22. között Isztambulban versengenek. A három magyar kvótaszerzőből egy még most is, egy pedig tavalyig volt a Héraklész Program támogatottja.

Az október 8-9-ei hétvégén az utánpótlás legfiatalabb korosztályai számára rendezett kritérium-versenyeket a KSI Schwinn-Csepel SE Kerékpáros Szakosztálya. A KSI Kupa 2011-ben, sorrendben a 34. alkalommal került a naptárba.

Október másodikán, Mátyásföldön, az NSI Sport XXI. Programjának támogatásával rendezték a 2011. évi atlétikai gyermek csapat-bajnokságot. A korosztályos csb-t a Delfin SE nyerte, a KSI fiataljai a középmezőnyben zártak.

Október 2-án rendezte a KSI Schwinn-Csepel SE az országos hegyibajnokságot. A mátrai kerékpárversenyről a rendező klub kerekesei megannyi éremmel térhettek haza. Az eredmények bíztatóak a hétvégi KSI Kupa országúti verseny előtt.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (13)
2012 - február (16)
2012 - január (15)
2011 - december (25)
2011 - november (22)
2011 - október (18)
2011 - szeptember (15)
2011 - augusztus (13)
2011 - július (6)
2011 - június (7)
2011 - március (1)