Hírek, aktualitások

Öttusa: Kovács Sarolta 4., a KSI-s Kasza Róbert 7. Cataniában

Szerző: MTI - nupi.hu - 2011. október 30.

image.jpg

A nők mezőnyében az amerikai Margaux Isaksen bizonyult a legjobbnak a bajnokok bajnoka elnevezésű meghívásos öttusaversenyen, melyen az egyetlen magyar induló, Kovács Sarolta negyedikként végzett. Cataniában a férfiak közt a KSI-s Kasza Róbert hetedik, Demeter Bence tizenhatodik lett.

A férfi és női mezőnyben egyaránt 18-18-an küzdöttek.

A bajnokok bajnoka versenyt először 1979-ben rendezték meg, az utóbbi években azonban nem került rá sor.

 

Az idei világbajnokságon egyéniben ezüstérmes, már olimpiai kvótás Kovács hetedik volt vívásban 856 pontos eredményével, majd a francia Élodie Clouvel mögött a második legjobb idővel, 2:13.72 perccel csapott a célba úszásban. Jól sikerült számára a lovaglás is, egy verőhibával ment végig a pályán, az ezért járó 1180 ponttal pedig a kombinált szám előtt a második helyen állt összetettben Isaksen mögött. A lövészetekkel megszakított futás során némileg visszacsúszott, de így is szép eredményt ért el, többek között éppen mögötte végzett a Pekingben olimpiai bajnok német Lena Schöneborn.
    

Női végeredmény:
1. Margaux Isaksen (amerikai) 5552 pont
2. Laura Asadauskaite (litván) 5372
3. Irina Hohlova (ukrán) 5344
4. Kovács Sarolta 5288

 

http://www.pentathlon.org/results/competition-results/results/pentathlon/930-champion-of-champions

 

Az idei Világkupa-döntőn győztes és olimpiai kvótás Kasza 808 pontos vívással kezdett, majd 2:06.62 percet úszott 200 méteren (1284 p), ezzel 11. volt az összesítésben. Hibátlan, 1200 pontos lovaglásával a negyedik pozícióba jött fel, a kombinált számban (10:53.71 p/2388 p) azonban visszacsúszott. A tavaly junior világbajnok, idén pedig már a felnőtt csapatban is meghatározó szerepet játszó Demeter 784 ponttal indította a napot, aztán 2:09.47-et úszott (1248 p), majd 1012 pontot lovagolt, s a lövészetekkel megszakított futásban (11:18.32 p/2288 p) sem tudott javítani. 

 

Férfi végeredmény:
1. Pierpaolo Petroni (olasz) 5852 pont
2. David Svoboda (cseh) 5804
3. Federico Giancamilli (olasz) 5728
...7. Kasza Róbert 5680
...16. Demeter Bence 5332

 

http://www.pentathlon.org/results/competition-results/results/pentathlon/930-champion-of-champions/1/men/final

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Kapcsolódó linkek:

2011 októberi híreink

Honlapunkról letölthető a NUPinfo újabb száma. Témái között a sportági beszámolók mellett sporttudományos és sportiskolai témákról is tájékozódhatnak az olvasók, illetve ismét közre adunk egy Héraklész eredményességi táblázatot.

A nők mezőnyében az amerikai Margaux Isaksen bizonyult a legjobbnak a bajnokok bajnoka elnevezésű meghívásos öttusaversenyen, melyen az egyetlen magyar induló, Kovács Sarolta negyedikként végzett. Cataniában a férfiak közt a KSI-s Kasza Róbert hetedik lett.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára Czene Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere Páva Zsolt, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Borkai Zsolt fővédnökségével Pécsett tartotta ötödik országos kongresszusát a Magyar Edzők Társasága. A kétnapos eseményen a Nemzeti Sport Intézet (NSI) több munkatársa is előadást tartott.

A Központi Sportiskola (KSI) egyesülete úgy határozott: 2011 november közepén újjáéleszti jégkorong-szakosztályát. Ennek vezetőjévé Balogh Tibort, a sportági szövetség utánpótlás-irányítóját nevezték ki, aki Szongoth Kristóffal és Katona Tiborral együtt hamarosan elkezdi a hokispalánták nevelését. Fogl Balázs interjúját olvashatják.

A hétvégén Cataniában gyűlik össze a nemzetközi öttusaélmezőny: a szombat-vasárnapi versenyen a bajnokok bajnoka címért küzd meg a sportág 18 női és 18 férfi képviselője. A meghívásos versenyre a világranglista alapján öt magyart invitáltak, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, illetve Kasza Róbert (KSI) és Demeter Bence el is utazik Szicíliába, a pihenőidejét töltő Marosi Ádám viszont nem.

Az ifjúságiaknál a KSI-s Rózsa Balázs győzelmét hozta a második alkalommal útjára indított SuperCross Sorozat első eseménye, az EthicSport – Barcika Kupa. A kazincbarcikai Jubileumi Parkban megrendezett eseményen több mint százan álltak rajtvonal mögé a 10 kategória valamelyikében – ami az elmúlt évek hazai krossz-életét ismerve kiemelkedő nagyságrendnek tekinthető.

Kecskemét adott otthont a junior-korú ökölvívók országos bajnokságának. A KSI fiataljai közül hatan álltak a szorítóba, végül Csutak Dániel bajnoki címet, Schull Dániel pedig bajnoki ezüstérmet szerzett.

Szegeden folytatódtak az őszi kézilabda utánpótlás-edzői továbbképzések. A Nemzeti Sport Intézet támogatásával bonyolítódnak le az őszi utánpótlás szakmai napok, melyeken a hazai utánpótlás területén tevékenykedő edzők egy egységes szakmai alapokra épülő képzési rendszer keretében kapnak tájékoztatást a jövő edzésmódszereiről.

Hétfő délután elutazott Szingapúrba a maratoni kajak-kenu világbajnokságon induló magyar válogatott. 36 ifjúsági illetve felnőtt versenyző kvalifikálta magát a viadalra, az ifik között nagy többségben vannak a síkvízi versenyzők. A világbajnokságot október 21. és 23. között különleges helyszínen, Szingapúr központjában rendezik.

Szerdán Szombathely, Győr, Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Eger és Budapest helyszínekkel rendezték meg azt a videokonferenciát, melyen többek között Dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is előadást tartott.

Az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik kiemelt versenyére került sor vasárnaptól keddig Abu-Dzabiban, ahol a zárónapon a KSI SE Európa-bajnoknője, Joó Abigél aranyérmet szerzett!

Fantasztikus teljesítmény nyújtottak a magyarok Tokióban, a tornászok olimpiai kvalifikációs világbajnokságán a lólengés döntőjében, Berki Krisztián megvédte világbajnoki címét és olimpiai kvótát szerzett, míg Hídvégi Vid épphogy lecsúszott a dobogóról, a negyedik helyen végzett.

A Magyar Köztársaság országos ifjúsági fiú és leány csapatbajnokságát és az országos ifjúsági fiú és leány diákolimpiát október elején rendezték. A fiúknál több KSI-s vonatkozású siker is született.

Budapesten, a Nemzeti Sport Intézet támogatásával megkezdődtek az őszi utánpótlás szakmai napok, amelyek keretében a hazai utánpótlás területén tevékenykedő edzők egy egységes szakmai alapokra épülő képzési rendszer keretében kapnak iránymutatást a jövő edzésmódszereiről.

Bakuban véget ért a kvalifikációs ökölvívó világbajnokság, melyen 92 olimpiai kvóta talált gazdára – ebből hármat a magyarok szereztek. A még szabad európai helyekért 2012. április 13. és 22. között Isztambulban versengenek. A három magyar kvótaszerzőből egy még most is, egy pedig tavalyig volt a Héraklész Program támogatottja.

Az október 8-9-ei hétvégén az utánpótlás legfiatalabb korosztályai számára rendezett kritérium-versenyeket a KSI Schwinn-Csepel SE Kerékpáros Szakosztálya. A KSI Kupa 2011-ben, sorrendben a 34. alkalommal került a naptárba.

Október másodikán, Mátyásföldön, az NSI Sport XXI. Programjának támogatásával rendezték a 2011. évi atlétikai gyermek csapat-bajnokságot. A korosztályos csb-t a Delfin SE nyerte, a KSI fiataljai a középmezőnyben zártak.

Október 2-án rendezte a KSI Schwinn-Csepel SE az országos hegyibajnokságot. A mátrai kerékpárversenyről a rendező klub kerekesei megannyi éremmel térhettek haza. Az eredmények bíztatóak a hétvégi KSI Kupa országúti verseny előtt.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (13)
2012 - február (16)
2012 - január (15)
2011 - december (25)
2011 - november (22)
2011 - október (18)
2011 - szeptember (15)
2011 - augusztus (13)
2011 - július (6)
2011 - június (7)
2011 - március (1)