Hírek, aktualitások

Judo: Hajszálon múlt a junior vébén a KSI-s magyar érem (videóval!)

Szerző: judoinfo.hu - nupi.hu - 2011. november 07.

image.jpg

Fotó: Záhonyi Tamás/IJF

 

Tóth Krisztián karnyújtásnyira volt második junior-világbajnoki érmétől, végül az ötödik helyen fejezte be a Dél-Afrikában zajló korosztályos világversenyt.

A junior-világbajnoki bronzérmes Tóth Krisztián úgy kezdett, ahogyan azt a válogatottunk legjobbjától remélhettük: az első fordulóban jukóval legyőzte mongol riválisát, majd ipponnal nyert német és algériai kihívója ellen, s csupán a negyeddöntőben izzadt meg a vártnál jobban, amikor aranypontos csatában múlta felül a kazah Hovdalt.

Következett az elődöntő az orosz Kosztojev ellen. A KSI SE 81 kilogrammos reménysége két intés után hátrányba került, ám egy akcióból elért jukóval egyenlíteni tudott. A hosszabbítás sem hozott döntést, de reménykedtünk, hogy a bírók a magyar szurkolókhoz hasonlóan Tóth Krisztiánt látták aktívabbnak. Sajnos a döntés nem nekünk volt kedvező, így a finálé helyett a bronzmeccsre készülhettünk.

Az ellenben nagyon jól indult a magyar judós számára, a grúzok szupertehetsége, az éppen csak tizenhat esztendős, ebben az évben ifjúsági világ- és Európa-bajnok, EYOF-győztes Gviniasvilit fél perccel a vége előtt jukóra dobta Tóth Krisztián, vagyis szinte a nyakában érezhette az újabb vb-bronzérmet. Ehhez azonban ki kellett volna húzni az utolsó fél percet, ám a grúz judós válláról lekerült a teher, s valósággal brillírozott, előbb vazarit, majd a hátrányban már kockáztató magyar ellen jukót dobott, majd földharcban ippont ért el, így ő állhatott fel a dobogó harmadik fokára, míg Tóth Krisztián az ötödik helyen zárta a fokvárosi vb-t.

 

A többi magyar induló közül a férfiaknál a 66 kilogrammos Végvári Martint az örmény Gazarjan búcsúztatta, a Bajai JC tizenhét esztendős judósa azonban a következő éveben még javíthat a junior-világbajnokságon. A 73 kilósok között igen biztatóan szerepelt a miskolci Pusztai Patrik, aki előbb mongol, majd orosz ellenfelét is ipponnal győzte le, a nyolcaddöntőben pedig csak intésekkel maradt alul az izraeli Mukival szemben. Ugyanebben a súlycsoportban Stadler Ádám (Honvéd-Kipex) az orosz Zolojevvel kezdett, s ipponnal kikapott – legyőzője végül bronzérmet szerzett.

A másik 81 kilogrammos indulónk, Tóth Krisztián klubtársa amerikai judós ellen ippongyőzelemmel kezdett, majd a grúz Gviniasvili ütötte el a továbbjutástól – duplán lesz miért elégtételt venni ellene a következőkben.

A 100 kilogrammosok között Kaszás András (Honvéd-Kipex) a lett Lando elleni ippongyőzelemmel hagyta el a tatamit az első körben, majd az olasz Di Guidától kikapott, s ezzel elbúcsúzott a további küzdelmektől.

A nők mezőnyében két indulónk volt, mindketten győzelemmel kezdtek, majd a 44 kilogrammos Pupp Rékát (Paksi Atomerőmű SE) a későbbi ezüstérmes brazil Silva, Kiss Renátát (UTE, 52) pedig a későbbi bronzérmes dél-koreai Csoj búcsúztatta.

A magyar junior-válogatott legutóbb huszonegy esztendeje, 1990-ben a dijoni korosztályos világbajnokságról tért haza érem nélkül, az azóta eltelt időszakban elkényeztettek bennünket utánpótlás-versenyzőink. A dél-afrikai világbajnokságon szereplő maroknyi magyar csapatot mégsem érheti komolyabb szemrehányás: egyrészt két meccsen is csak hajszálon múlott, hogy nem lett meg az áhított magyar érem, másrészt fiatal csapatunk tagjai közül egy kivétellel mindenki nyert legalább egy meccset, ami szép teljesítmény minden idők legnagyobb (65 ország, 521 induló) junior-világbajnoki mezőnyében.

Mindemellett az egyetlen ötödik hely immár egyértelmű jelzés: elveszítettük rangos pozíciónkat a judóvilág utánpótlásában – remélhetőleg csak átmenetileg.

 

Videó:

http://www.youtube.com/watch?v=xxmDS-xNa1E&feature=player_embedded 



 

 

 

 

 


 


Kapcsolódó linkek:

2011 novemberi híreink

A Magyar Sporttudományi Társaság Sporttáplálkozási Szakbizottsága, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Edzõk Társasága és a Coca-Cola TESTÉBRESZTÕ, "Hidratáció a klinikai és a sportági gyakorlatban" címmel szervez konferenciát a Magyar Sport Házában december 7-én.

A Nemzeti Sportszövetség és Nemzeti Erõforrás Minisztérium Sportért Felelõs Államtitkársága közös szervezésű első digitális konferenciájára december elsején, a Magyar Sport Házában kerül sor. Téma: a Kooperációk és szinergiák a megváltozó magyar sportban. Az előadások mellett sportszakmai kerekasztal beszélgetésre is sor kerül. Az előadók közt Dr. Szabó Tamás, NSI-főigazgató is szerepel.

125 edző részvételével zajlott le a hétvégén, Százhalombattán a hagyományos év végi szakmai konferencia, amelynek a témája ezúttal elsősorban az utánpótlásképzés volt.

Az EOC (European Olympic Committees, Európai Olimpia Bizottság) idei közgyűlése Szocsiban befogadta, kiválóra értékelte és alkalmasnak találta a 2017. évi XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) megrendezésére benyújtott magyar pályázatot, győri helyszínnel.

A bahreini Manamaban rendezték az ifjúsági asztaliteniszezők idei világeseményét. Az egyes versenyszámokat tekintve a várakozásnak megfelelően Madarász Dóra volt a legeredményesebb magyar versenyző. A KSI-s Lakatos Tamás, csapatban a 11. helyen zárt.

Az Országgyűlés Sport és turizmusbizottságának szerdai ülésén a magyar utánpótlás-nevelés is napirendre került. A Magyar Sport Házában tartott megbeszélésen az utánpótlás helyzetéről, eredményeiről, a Nemzeti Sport Intézet munkájáról Dr. Szabó Tamás főigazgató, a MOB alelnöke tartott előadással egybekötött tájékoztatást.

Szerdán mutatták be a "Hogyan Válasszak sportágat" című könyv második kiadását. A sajtótájékoztatón Nagy János szerkesztő mellett megjelent többek közt Czene Attila államtitkár, Molnár Zoltán MOB-főtitkár, Dr. Szabó Tamás, NSI-főigazgató és Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Nagyszabású szakmai konferenciát szervez a MediaBook Kiadó – az utanpotlassport.hu kiadója – az utánpótlássportról, az utánpótlás-nevelésről, annak legégetőbb kérdéseiről azzal a szándékkal, hogy a témakörök legjelesebb hazai szakértőinek bevonásával segítséget nyújtson a fiatal sportolók felkészítésével foglalkozók számára mindennapi munkájukhoz. A konferencia keretében a résztvevők számára lehetőség nyílik kérdéseket intézni az előadókhoz, s aktív szerepelt vállalhatnak az úgynevezett kerekasztal-beszélgetések közben is. Az esemény egyik támogatója a Nemzeti Sport Intézet.

A Kovács Sarolta, Demeter Bence kettős nyerte a vegyes váltók versenyét a junior öttusázók Buenos Aires-i világbajnokságán. A hétfői zárónapon jutott még egy érem a magyaroknak: a Tóth Adrienn, Földházi Zsófia duó harmadik lett a női váltók küzdelmében. Fiataljaink két arany-, és két bronzéremmel fejezték be a világbajnokságot.

A magyar junior öttusa válogatottat Argentínában, a junior világbajnokságon Kovács Sarolta, Tóth Adrienn, a KSI-s Földházi Zsófia, Demeter Bence, Demeter Gergely és Harangozó Bence képviseli. A hölgyek között Kovács Sarolta, megvédve címét, ismét a világ legjobbja lett. Demeter Bence negyedikként zárt.

Halomozzák az érmeket a magyar cselgáncsozók a tyumeni U23-as kontinensviadalon. Pénteken Zámbori Bence Európa-bajnok lett, Gorjánácz Zsolt pedig bronzérmet szerzett. Szombaton a KSI-s Tóth Krisztián ért Európa tetejére és Gáspár Eszter lett bronzérmes. Joó Abigél a zárónapon lett aranyérmes.

A jövőben a doppingdílerekre is lecsapnak a hatóságok, ha a parlament elfogadja a büntető törvénykönyv módosítását - hangsúlyozta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a Magyar Antidopping Csoport konferenciáján. Czene Attila sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a magyar soros uniós elnökség idején három évre szóló doppingellenes munkatervet dolgoztak ki.

A kormány támogatja Győr városának a 2017-es Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezésére irányuló szándékát. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében hangsúlyozta: a pályázat sikeressége amellett, hogy komoly gazdasági és sportdiplomáciai sikert jelentene Magyarország számára, egy jelentős sportlétesítmény-fejlesztési programot indítana el Győrött és környékén.

Oktatás a sportban - sport az oktatásban II. címmel újabb konferencia kerül megrendezésre. A szakmai összejövetel témája a sport- és az oktatásfejlesztés közös feladatai lesznek. Az esemény az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetében, az ELTE SPORT Kft. szervezésében valósul meg november 17-én. A rendezvényen az NSI ismét képviselteti magát.

A KSI Schwinn-Csepel SE kerékpárversenyzője, Szalontay Sándor az új magyar csúcs mellett egy bronzérmet is szerzett és egy egyéni rekordot is beállított hétvégén Bécsben, a Grand Prix Wienna elnevezésű pályakerékpáros versenyen.

A KSI Schwinn-Csepel versenyzője, Szalontay Sándor új magyar csúcsot futott a 200 méteres repülő időfutamban a Bécsben zajló Grand Prix Wienna elnevezésű versenyen. Ideje 10.687 mp, a régit is ő tartotta.

Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta a látvány-csapatsportágak támogatását ösztönző, Magyarország által beterjesztett társasági adókedvezményeket. Ma megjelenő sajtóközleményében az EB jelezte: a magyarok által kidolgozott új finanszírozási eljárás közérdekű célt szolgál és az unió számára teljes mértékben elfogadható.

Kétnapos tanfolyamot szervez a Magyar Antidopping Csoport. November 16-án és 17-én a Magyar Sportok Házában a képzésre jelentkezők minden fontos információt megtudhatnak a doppingolás történetéről, a szerek típusairól, a várható hatásokról és egészségügyi következményekről, a magyar doppingellenes programról, a jogi szabályozásról, az ellenőrzésről, a minták analíziséről, a táplálék-kiegészítők veszélyeiről és a londoni olimpia előtti felkészülésről.

Borkai Zsolt 140 fős magyar csapatlétszámot tart elérhetőnek a 2012-es londoni ötkarikás játékokon, ahol tíz érem, közte három arany megszerzése a kitűzött cél – a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ezt az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának szerdai ülésén mondta el, melyen az ötkarikás felkészülés állása volt az egyik napirendi pont.

Tóth Krisztián karnyújtásnyira volt második junior-világbajnoki érmétől, végül az ötödik helyen fejezte be a Dél-Afrikában zajló korosztályos világversenyt.

Egerben és Békéscsabán tart november 3-án előadást a társaságiadó sportra vonatkozó támogatási lehetőségeit illetően Lukács Zsuzsanna, a Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettese. A kedvezmény a látvány-csapatsportokkal kapcsolatos.

Hét érmet szereztek a magyar judósok a hétvégi belgrádi Szerb Openen, a tornáról a KSI-s Tóth Krisztián a legfényesebb érmet hozta haza. A viadalon huszonegy ország csaknem kétszáz judósa szerepelt, igen szép eredmény, hogy Magyarország egy arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel az ötödik helyen zárta az éremtáblázatot.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (13)
2012 - február (16)
2012 - január (15)
2011 - december (25)
2011 - november (22)
2011 - október (18)
2011 - szeptember (15)
2011 - augusztus (13)
2011 - július (6)
2011 - június (7)
2011 - március (1)