Hírek, aktualitások

Sportpolitika: Sportbizottság előtt az utánpótlás

Szerző: nupi.hu - 2011. november 23.

image.jpgimage.jpg

Az Országgyűlés Sport és turizmusbizottságának szerdai ülésén a magyar utánpótlás-nevelés is napirendre került. A Magyar Sport Házában tartott megbeszélésen az utánpótlás helyzetéről, eredményeiről, a Nemzeti Sport Intézet munkájáról Dr. Szabó Tamás főigazgató, a MOB alelnöke tartott előadással egybekötött tájékoztatást.

A Bánki Erik elnök vezette grémium értekezletén megjelent Czene Attila, a NEFMI sportért felelős államtitkára és Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó is; az NSI részéről a különböző programok, részlegek vezetői.

 

image.jpg image.jpg

 

Dr. Szabó Tamás, felszólalását egy látványos prezentációval kezdte. A főigazgató ábrákon keresztül szemléltette a Nemzeti Sport Intézet által működtetett utánpótlás-nevelési programok működését, eredményeit. Az intézet-vezető, mint bevezetőjében elmondta, a jelenlegi tehetséggondozó programok 9-10 esztendősek, új struktúra van kialakulóban, ezzel párhuzamosan új források jelennek meg.

image.jpgimage.jpg

Szabó Tamás GeoMédia-térképekkel szemléltette a Héraklész Program területi eloszlását, a sportágak által kijelölt edzéscentrumokat, a Sport XXI. Programban támogatott egyesületek, valamint a közoktatási és egyesületi típusú sportiskolák országos elhelyezkedését.

A főigazgató bemutatta a Sport XXI. Programban támogatott sportágak pénzügyi felhasználását a 2004. és 2011. közötti időszakra vonatkozóan. A Héraklész Programmal kapcsolatban rövid elemzést adott sportági bontásban a pénzfelhasználás és az eredményesség tekintetében.

image.jpgimage.jpg

Szabó Tamás, a bevezetőben is említett új forrásról, a látvány csapatsportok társaságiadó-kedvezményből származó támogatásáról is beszélt az öt érintett sportág igényeit jogcímenként elemezve.

„Úton London felé” című fejezetében diagramokkal szemléltette, hogy az eddig megszerzett londoni olimpiai kvóták jelentős része olyan sportolókhoz köthető, akik jelenleg, vagy korábban a Héraklész Program támogatottjai voltak. Amíg Pekingben 38 % héraklészes és 62 % nem héraklészes sportoló volt az arány, addig London esetében már közel 70 % a héraklészesek részvétele.

image.jpgimage.jpg

A beszámolót követően a képviselők több témát felvetettek: többek közt az edzőképzéssel, a játékos-menedzserekkel, a sportiskolákkal, a mindennapos testneveléssel kapcsolatosan. A jelenlévők megfogalmazták: cél az utánpótlásbázis szélesítése, ennek legalkalmasabb terepe az iskola. A főigazgató az edzők képzésével kapcsolatban megjegyezte, szükségét látja egy akkreditált képzési rendszer kidolgozásának.

image.jpgimage.jpg

Szót kért Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is, aki az NSI-vel való együttműködést szorgalmazta. Mint mondta, a korábbi tárgyalások alapján úgy látja, az intézmény, meglátása szerint nyitott a fogyatékkal élő parasportolók támogatására, a meglévő módszertani elemekre való csatlakozásra.

image.jpgimage.jpg

Bánki Erik bizottságvezető a napirendi pont lezárásaként elismerését fejezte ki Szabó Tamás felé, az intézet működését és az utánpótlás-nevelés terén elért eredményesség tekintetében; sok sikert kívánt a folytatáshoz.

 

Dr Szabó Tamás NSI főigazgató előadása letölthető innen

 

 

 

 


Kapcsolódó linkek:

2011 novemberi híreink

A Magyar Sporttudományi Társaság Sporttáplálkozási Szakbizottsága, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Edzõk Társasága és a Coca-Cola TESTÉBRESZTÕ, "Hidratáció a klinikai és a sportági gyakorlatban" címmel szervez konferenciát a Magyar Sport Házában december 7-én.

A Nemzeti Sportszövetség és Nemzeti Erõforrás Minisztérium Sportért Felelõs Államtitkársága közös szervezésű első digitális konferenciájára december elsején, a Magyar Sport Házában kerül sor. Téma: a Kooperációk és szinergiák a megváltozó magyar sportban. Az előadások mellett sportszakmai kerekasztal beszélgetésre is sor kerül. Az előadók közt Dr. Szabó Tamás, NSI-főigazgató is szerepel.

125 edző részvételével zajlott le a hétvégén, Százhalombattán a hagyományos év végi szakmai konferencia, amelynek a témája ezúttal elsősorban az utánpótlásképzés volt.

Az EOC (European Olympic Committees, Európai Olimpia Bizottság) idei közgyűlése Szocsiban befogadta, kiválóra értékelte és alkalmasnak találta a 2017. évi XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) megrendezésére benyújtott magyar pályázatot, győri helyszínnel.

A bahreini Manamaban rendezték az ifjúsági asztaliteniszezők idei világeseményét. Az egyes versenyszámokat tekintve a várakozásnak megfelelően Madarász Dóra volt a legeredményesebb magyar versenyző. A KSI-s Lakatos Tamás, csapatban a 11. helyen zárt.

Az Országgyűlés Sport és turizmusbizottságának szerdai ülésén a magyar utánpótlás-nevelés is napirendre került. A Magyar Sport Házában tartott megbeszélésen az utánpótlás helyzetéről, eredményeiről, a Nemzeti Sport Intézet munkájáról Dr. Szabó Tamás főigazgató, a MOB alelnöke tartott előadással egybekötött tájékoztatást.

Szerdán mutatták be a "Hogyan Válasszak sportágat" című könyv második kiadását. A sajtótájékoztatón Nagy János szerkesztő mellett megjelent többek közt Czene Attila államtitkár, Molnár Zoltán MOB-főtitkár, Dr. Szabó Tamás, NSI-főigazgató és Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Nagyszabású szakmai konferenciát szervez a MediaBook Kiadó – az utanpotlassport.hu kiadója – az utánpótlássportról, az utánpótlás-nevelésről, annak legégetőbb kérdéseiről azzal a szándékkal, hogy a témakörök legjelesebb hazai szakértőinek bevonásával segítséget nyújtson a fiatal sportolók felkészítésével foglalkozók számára mindennapi munkájukhoz. A konferencia keretében a résztvevők számára lehetőség nyílik kérdéseket intézni az előadókhoz, s aktív szerepelt vállalhatnak az úgynevezett kerekasztal-beszélgetések közben is. Az esemény egyik támogatója a Nemzeti Sport Intézet.

A Kovács Sarolta, Demeter Bence kettős nyerte a vegyes váltók versenyét a junior öttusázók Buenos Aires-i világbajnokságán. A hétfői zárónapon jutott még egy érem a magyaroknak: a Tóth Adrienn, Földházi Zsófia duó harmadik lett a női váltók küzdelmében. Fiataljaink két arany-, és két bronzéremmel fejezték be a világbajnokságot.

A magyar junior öttusa válogatottat Argentínában, a junior világbajnokságon Kovács Sarolta, Tóth Adrienn, a KSI-s Földházi Zsófia, Demeter Bence, Demeter Gergely és Harangozó Bence képviseli. A hölgyek között Kovács Sarolta, megvédve címét, ismét a világ legjobbja lett. Demeter Bence negyedikként zárt.

Halomozzák az érmeket a magyar cselgáncsozók a tyumeni U23-as kontinensviadalon. Pénteken Zámbori Bence Európa-bajnok lett, Gorjánácz Zsolt pedig bronzérmet szerzett. Szombaton a KSI-s Tóth Krisztián ért Európa tetejére és Gáspár Eszter lett bronzérmes. Joó Abigél a zárónapon lett aranyérmes.

A jövőben a doppingdílerekre is lecsapnak a hatóságok, ha a parlament elfogadja a büntető törvénykönyv módosítását - hangsúlyozta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a Magyar Antidopping Csoport konferenciáján. Czene Attila sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a magyar soros uniós elnökség idején három évre szóló doppingellenes munkatervet dolgoztak ki.

A kormány támogatja Győr városának a 2017-es Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezésére irányuló szándékát. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében hangsúlyozta: a pályázat sikeressége amellett, hogy komoly gazdasági és sportdiplomáciai sikert jelentene Magyarország számára, egy jelentős sportlétesítmény-fejlesztési programot indítana el Győrött és környékén.

Oktatás a sportban - sport az oktatásban II. címmel újabb konferencia kerül megrendezésre. A szakmai összejövetel témája a sport- és az oktatásfejlesztés közös feladatai lesznek. Az esemény az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetében, az ELTE SPORT Kft. szervezésében valósul meg november 17-én. A rendezvényen az NSI ismét képviselteti magát.

A KSI Schwinn-Csepel SE kerékpárversenyzője, Szalontay Sándor az új magyar csúcs mellett egy bronzérmet is szerzett és egy egyéni rekordot is beállított hétvégén Bécsben, a Grand Prix Wienna elnevezésű pályakerékpáros versenyen.

A KSI Schwinn-Csepel versenyzője, Szalontay Sándor új magyar csúcsot futott a 200 méteres repülő időfutamban a Bécsben zajló Grand Prix Wienna elnevezésű versenyen. Ideje 10.687 mp, a régit is ő tartotta.

Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta a látvány-csapatsportágak támogatását ösztönző, Magyarország által beterjesztett társasági adókedvezményeket. Ma megjelenő sajtóközleményében az EB jelezte: a magyarok által kidolgozott új finanszírozási eljárás közérdekű célt szolgál és az unió számára teljes mértékben elfogadható.

Kétnapos tanfolyamot szervez a Magyar Antidopping Csoport. November 16-án és 17-én a Magyar Sportok Házában a képzésre jelentkezők minden fontos információt megtudhatnak a doppingolás történetéről, a szerek típusairól, a várható hatásokról és egészségügyi következményekről, a magyar doppingellenes programról, a jogi szabályozásról, az ellenőrzésről, a minták analíziséről, a táplálék-kiegészítők veszélyeiről és a londoni olimpia előtti felkészülésről.

Borkai Zsolt 140 fős magyar csapatlétszámot tart elérhetőnek a 2012-es londoni ötkarikás játékokon, ahol tíz érem, közte három arany megszerzése a kitűzött cél – a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ezt az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának szerdai ülésén mondta el, melyen az ötkarikás felkészülés állása volt az egyik napirendi pont.

Tóth Krisztián karnyújtásnyira volt második junior-világbajnoki érmétől, végül az ötödik helyen fejezte be a Dél-Afrikában zajló korosztályos világversenyt.

Egerben és Békéscsabán tart november 3-án előadást a társaságiadó sportra vonatkozó támogatási lehetőségeit illetően Lukács Zsuzsanna, a Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettese. A kedvezmény a látvány-csapatsportokkal kapcsolatos.

Hét érmet szereztek a magyar judósok a hétvégi belgrádi Szerb Openen, a tornáról a KSI-s Tóth Krisztián a legfényesebb érmet hozta haza. A viadalon huszonegy ország csaknem kétszáz judósa szerepelt, igen szép eredmény, hogy Magyarország egy arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel az ötödik helyen zárta az éremtáblázatot.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (13)
2012 - február (16)
2012 - január (15)
2011 - december (25)
2011 - november (22)
2011 - október (18)
2011 - szeptember (15)
2011 - augusztus (13)
2011 - július (6)
2011 - június (7)
2011 - március (1)