Hírek, aktualitások

Elismerés: Január 27-én újra Héraklész Gála!

Szerző: nupi.hu - 2011. december 05.

image.jpg

Fotó: Takács Tamás

 

Már zajlanak az előkészítő munkák a január 27-ei Héraklész Gálát illetően, ahol 20 sportág legeredményesebb fiatal sportolóinak díjazására fog sor kerülni. Az esemény helyszíne ismét az Uránia Filmszínház lesz. A hagyományoknak megfelelően a díjátadók között olimpiai bajnokok, neves sportvezetők fognak színpadra lépni.

 

A hazai sportági szakszövetségek kijelölték azokat a leány és fiúsportolókat, akik előző évi - azaz 2011-es - eredményeik alapján díjazásban fognak részesülni.

2012. január 27-én, péntek este, egyéniben 20 sportág összesen 39 sportolója és azok edzői lesznek pódiumra hívva. A szakmai zsűri dönt az összetett női és férfi egyéni díjazottakról is. Idén januárban, 2010-es eredményei alapján a KSI-s judoka, Joó Abigél és a Vasas vívója, Iliasz Nikolasz nyerte az egyéni összetettet.

 

A díjakat a szövetségek vezetől, elnökei, főtitkárai mellett állami sportvezetők és olimpiai bajnokok adják át majd ezúttal is. A korábbi, ötkarikás győztesek és érmesek közül, példaképként állítva a fiatalok elé, díjazott már többek közt Egerszegi Krisztina, Nagy Tímea, Magyar Zoltán, Kovács István, Kovács Antal, Gyulay Zsolt és Kozák Danuta.

 

 


Kapcsolódó linkek:

2011 decemberi híreink

Egy hónap múlva, 2012. január 27-én, pénteken délután kerül megrendezésre a 2011-es eredményeik alapján legjobb utánpótlás-korú sportolók és edzőik tiszteletére rendezendő díjátadó ünnepség, a Héraklész Gála. Ezúttal az előző eseményről készült videót tesszük közzé.

Legjobbjait ünnepelte szerdán a Magyar Öttusa Szövetség. A felnőtt és utánpótlás korosztályok versenyzői összesen 28 érmet - köztük 14 aranyat, 8 ezüstöt és 6 bronzot - szereztek a világ-, illetve Európa-bajnokságokon.

Jelen állás szerint - a csak B szinttel rendelkező úszókat nem számítva - 82 magyar versenyző indulhatna a jövő évi olimpián. A kvótát már megszerző, vagy olimpiai "A" szintet teljesítők között több, a Héraklész programban szereplő sportoló is van.

Az NSI által támogatott sportpszichológiai előadássorozat negyedik és idén egyben utolsó előadását tartotta meg dr. Szabó Attila december 9-én az Nemzeti Sport Intézet tárgyalóban.

Steiner László, a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója a keddi héraklészes értekezleten, lehetőségként kínálta az általa vezetett oktatási intézményben való tanulást, ahol az egyéni tanrendet is alakítva élsportolói osztályt működtetnek, a sportiskolai rendszerhez kívánnak csatlakozni.

Előreláthatólag nyolcszázmillió forintos pályázatot ír ki az Új Széchenyi Terv keretében a fiatalok egészségre, sportos életmódra való nevelése érdekében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Sajtótájékoztatón Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó kifejtette, hogy az Európai Uniótól származó összeg egyik fele módszertani-szakmai anyagok készítésével nyerhető el, míg a másikat országos sportrendezvényekre lehet majd fordítani.

Megjelent a Nemzeti Sport Intézet tájékoztató kiadványának, a NUPinfo-nak a novemberi száma, mely honlapunkról letölthető. Főtt témái: Sportbizottság előtt az utánpótlás; Konferencia: Sport az oktatásban - oktatás a sportban II.

Háromnapos szakmai ökölvívó edző-továbbképzésre kerül sor Tatán. Az NSI keretei között működő Sport XXI. program által támogatott rendezvényen az intézet vezetői, munkatársai is előadást tartanak. Az eseményen kiemelt szerepet kap az utánpótlás-nevelés.

Hármas ünnepségre hívta meg az idén 70 éves Magyar Kajak-Kenu Szövetség a sajtó képviselőit a közelmúltban megújult Latorca utcai székházába. Az esemény kezdetén Dr. Baráth Etele és Szabó Szilvia, 13-szoros világbajnok kajakos méltatta a sportág 45. örökös bajnokát, Kozák Danutát, aki 24 évesen már öt világbajnoki aranyérem tulajdonosa.

Eredményesen zárják az esztendőt a KSI ökölvívói. A fiatalok a Torma Gyula Emlékverseny után a felnőtt ob-n is érmet éremre halmoztak; az országos bajnokságokon minden korosztályban dobogón végeztek, a legtöbbről aranyat is hoztak.

A jövő évi londoni olimpiára és paralimpiára készülő magyar sportolók kiemelt egészségügyi ellátásban részesülnek a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban (NEFMI) hétfőn aláírt megállapodás értelmében.

Az állam megbízásából a következő négy esztendőben is a Magyar Antidopping Csoport(MACS) látja el teljes körűen a nemzeti doppingellenes szervezet (NADO) feladatait idehaza. A friss megbízásról a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára számolt be azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyet a MACS tartott elmúlt négy évi tevékenységéről.

Schmitt Pál szerint a 2011-es év mérföldkő a magyar sport történetében, hiszen olyan új sporttörvényt fogadott el az Országgyűlés, amely óriási lehetőséget és egyben óriási felelősséget ad a Magyar Olimpiai Bizottságnak – a köztársasági elnök ezt a MOB szombati közgyűlésén megtartott beszédében mondta el.

A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Így történt idén is. A megválasztottak közt több egykori, vagy mai héraklészes és KSI-s sportoló is a felsorolásba került.

A KSI SE 2011-ben legjobban teljesítő sportolóit díjazták szerda este a Bajnokok vacsorája alkalmával. A Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központban, mintegy százfős ünnepség alkalmával a zuglói klub „Év sportolója” díját – a tavalyi évhez hasonlóan – a cselgáncsozó Joó Abigél és az öttusázó Kasza Róbert vehette át.

„Pszichológia a sportban” címmel tart előadássorozatot az NSI tudományos tanácsadója, Dr. habil. Szabó Attila. Az edzőknek, sportoktatóknak kiírt, térítésmentes előadásokra idén eddig három alkalommal került sor, az idei záró esemény december 9-én „Verseny előtti szorongás: megfigyelés és mérés” címmel.

Kétnapos szövetségi főtitkári értekezletet tart a Tatai Edzőtáborban a Nemzeti Sportszövetség és a NEFMI Sportért Felelős Államtitkársága. A konferencia témáját a magyar sport szervezeti és koncepcionális kérdései adták. A nyitónapon Dr. Szabó Tamás NSI-főigazgató és Lukács Zsuzsanna főigazgató-helyettes is előadást tartott.

Értékes, 2002-ig visszatekintő eredményességi táblázatot is olvashatnak hírünkben, melyben a KSI SE sportolóinak eredményei lettek összegyűjtve, kiemelve a 2011-es nemzetközi teljesítményeket. A KSI fiataljai idén, világ- és Európa-bajnokságokon összesen 28 érmet szereztek.

Az eddigi öt helyett január 1-jétől egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) irányítja a magyar sportéletet, állami feladatokat ellátó civil szervezetként. A sporttörvény erről rendelkező módosítását hétfőn fogadta el a parlament, szigorítva egyúttal a doppingszabályokat.

Már zajlanak az előkészítő munkák a január 27-ei Héraklész Gálát illetően, ahol 20 sportág legeredményesebb fiatal sportolóinak díjazására fog sor kerülni. Az esemény helyszíne ismét az Uránia Filmszínház lesz. A hagyományoknak megfelelően a díjátadók között olimpiai bajnokok, neves sportvezetők fognak színpadra lépni.

Mintegy tíz ország versenyzőivel rendezték december 3-án a kilencedik alkalommal kiírt Kanyó Éva Emlékversenyt. Az orosz versenyzők minden kategóriában a dobogó tetejére állhattak a budapesti Tornacsarnokban, míg a legjobb hazai eredményt – a tavalyi évhez hasonlóan – a vendéglátó KSI tornászának, a vb-negyedik Hidvégi Vid összetett második helye jelentette. A csapatversenyben az oroszok után mindkét nemben a KSI együttese szerezte az ezüstérmet.

A Nemzeti Sport Intézet támogatásával zajló őszi utánpótlás szakmai napok utolsó állomása Csurgó volt. A Zákányi Bálint régiót Baranya, Somogy és Zala megye alkotja. A szakmai továbbképzésen a 35 testnevelő tanár, edző hasznos és értékes előadásokat, bemutatókat láthatott, hallhatott.

Az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezete (EOC) a múlt héten, Szocsiban megtartott közgyűlésén alkalmasnak találta, egyúttal kiválóra értékelte Győr pályázati szándékát, amelyet a város a 2017-es nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) megrendezésére nyújtott be - hangzott el a győri városházán, pénteken megtartott sajtótájékoztatón.

Szabó Tamás, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója, a MOB alelnöke december 3-án, 15.00. órától nyitja meg a Kanyó Éva Emlékversenyt, melyet kilencedik alkalommal rendeznek meg a budapesti Tornacsarnokban. A KSI Torna Szakosztálya és a Kanyó Éva Torna Alapítvány által kiírt eseményre a hazai élmezőny képviselőit, továbbá több mint 10 ország tornászait és egykori olimpiai bajnokokat várnak a szervezők.

Bardóczy Gábor, a NEFMI Sportért Felelős Államtitkárság Sportszakmai Főosztályának vezetője Berényi Jánossal, a Nemzeti Sportszövetség alelnökével közösen nyitotta meg és köszöntötte a NEFMI és az NSSZ által közösen szervezett digitális konferencia résztvevőit és az interneten érdeklődőket. A konferencia előadói között Szabó Tamás NSI-főigazgató is szerepelt.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (13)
2012 - február (16)
2012 - január (15)
2011 - december (25)
2011 - november (22)
2011 - október (18)
2011 - szeptember (15)
2011 - augusztus (13)
2011 - július (6)
2011 - június (7)
2011 - március (1)