Hírek, aktualitások

Kerékpár: 32 bajnoki érmet szerzett a KSI a pálya ob-n

Szerző: nupi.hu - 2011. szeptember 02.

image.jpg

A pálya országos bajnokságot a Millenáris betonteknőjében augusztus utolsó napjaiban rendezték meg. A KSI Schwinn-Csepel SE kerekesei a különböző korosztályokban összesen 32 érmet szereztek; a klub az egyesületek éremtáblázatán második lett a BVSC mögött.

A KSI kerekesei közül kiemelkedik Szalontay Sándor, Bedike Marcell és Tóth Barnabás teljesítménye.

 

„Lezajlott az idei pályabajnokság, az új olimpiai és világbajnoki szisztéma szerint (több számban is két alkalommal is kétszer kellett rajthoz állni) – ez nagyon megosztotta az amúgy is kis létszámú mezőnyt. A gyenge és közepes szintű eredményekből kiemelkedik az elit sprintcsapat és az ezer méteres versenyszám, ahol magyar csúcs közeli eredmények születtek, mindkét eredmény elérésében jelentős szerepe volt a 200 méteres repülőn is bajnoki címet szerző, U23-as csúcstartó Szalontay Sándornak, aki ezúttal négy felnőtt bajnoki címmel gyarapodott” – összegzett Somogyi Miklós a  KSI Schwinn-Csepel SE szakvezetője.

 

Teljes eredménylista és fotógaléria: http://ksikerekpar.mlap.hu/

 

 

 

CSAPAT

ARANY

EZÜST

BRONZ

ÖSSZES ÉREM

1

BVSC-Zugló Orient21

18

16

15

49

2

KSI-Schwinn-Csepel SE

10

11

11

32

3

Pécsi Junior

7

1

1

9

4

Blue Scorpions MC

1

2

6

9

5

FTC

2

3

3

8

6

Csepel SC

3

1

2

6

7

Postás SE

2

1

3

6

8

Bátorfi AKTK

1

3

 

4

9

Szekszárdi SZKE

1

3

 

4

10

Team Veloki

1

 

3

4

11

Aegon Cycling Team

1

 

2

3

12

Giant Gyömrő

 

2

 

2

13

Kőbányai TC

 

1

 

1

 

Összesen:

 

 

 

131

 


Kapcsolódó linkek:

2011 szeptemberi híreink

Szerdán elutazott a magyar tornász válogatott a tokiói kvalifikációs világbajnokságra. A keretnek a KSI-s Hidvégi Vid és Divéky Luca is tagja. Mint Laufer Béla, a KSI szakvezetője elmondta, Videt lovon döntőbe várja.

E héten rendezik Bakuban az ökölvívók idei felnőtt világbajnokságát. A vébé az olimpiai kvalifikáció jegyében zajlik. A világversenyen a magyar válogatottban fiatal Héraklészesek, KSI-s sportolók is szorítóba lépnek.

Szeptember végén Koppenhága látta vendégül az országúti kerékpározás elitjét. A világbajnokságon a felnőttek mellett az U23-asok és az ifik is bringára ültek. Az ifjúsági korosztályúak 170 fős mezőnyében három magyar – köztük két KSI-s – is rajthoz állt, végül mind a középmezőnyben fejezték be a több mint 120 kilométeres viadalt.

Karakas Hedvig visszatért a győztes útra: a Miskolci VSC 57 kilogrammos judósa az Almatiban rendezet Világkupa-viadalon a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A KSI-s Maros Barabara, sérülése után, ötödik hellyel tért vissza a nemzetközi elitbe.

Sárospatakon rendezték szeptember 22. és 25. között a serdülő-korú ökölvívók országos bajnokságát. A KSI fiatal öklözői remekül szerepeltek: öt érmük a csapatok között összesítésben pontverseny-győzelmet eredményezett.

A lengyelországi Dronzkow-ban rendezték a junior korosztály számára kiírt öttusa Európa-bajnokságot. A magyar fiatalok szenzációsan szerepeltek: Demeter Bence, Kovács Sarolta és a női csapat arany-, a női váltó ezüst, a férfi bronzérmes lett.

Tizenegy magyar asztaliteniszező utazik az október 8-án kezdődő gdanski Európa-bajnokságra. A keretben helyet kapott a KSI-s Lakatos Tamás is, aki az egyéni versenyben üti majd a kaucsuklabdát. A Héraklészes játékos, az első ifjúsági olimpián, Szingapúrban a negyedik helyig jutott.

A magyar férfi tornászválogatott Berki Krisztián kivételével Portugáliában edzőtáborzott, Sangalhosban az utolsó napon portugál-magyar összecsapásra került sor. A magyarok közt szerekhez lépett Hidvégi Vid, aki remek lógyakorlatot mutatott be. A hölgyek Dániában "léptek fel".

Kiválóan teljesít a magyar válogatott az oroszországi felnőtt öttusa világbajnokságon. Moszkvában Kasza Róbert a KSI-t képviseli, a nyolc sportolóból 4 korábbi, 4 jelenlegi Héraklészes áll rajthoz. A magyar mérleg 2 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzérem. Az alábbiakban a Magyar Távirati Iroda részletes beszámolói olvashatóak.

Szombaton rendezték meg a tornászok összetett országos bajnokságát a Swietelsky-Vasúttechnika Kupáért, amely egyben selejtező volt a vasárnapi szerenkénti fináléra. A férfiaknál a KSI-s Hidvégi Vid, a nőknél Csillag Tümde nyerte Swietelsky-Vasúttechnika Kupát.

Szeptember 10-én szombaton 13.15-kor a Sport1 Televízió műsorán bemutatkozik a Hajime Judo Magazin, az olimpiai sportágak között egyedülálló kezdeményezés történelmi esemény lesz a hazai judósport számára. A műsor révén - várhatóan - a héraklészes és KSI-s sportolók is is bemutatást nyernek.

Akárcsak a júliusi angliai Európa-bajnokságon, a ma kezdődő moszkvai öttusa-világbajnokságon is elsősorban az olimpiai kvótaszerzés a magyar csapat célja. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány emellett érmeket, köztük aranyat is vár az orosz fővárosban. A vébén Kasza Robi is rajthoz áll.

Az olimpiai kvalifikációs sorozat legfontosabb állomása volt az augusztusi párizsi világbajnokság, amelyet követően a legfrissebb világranglistán továbbra is hat magyar judóst jegyeznek a legjobb tíz között. Köztük van néhány Héraklészes is, na meg Joó Abigél, a KSI judokája is...

Bacskai Balázs, a 69 kg tavalyi Európa-bajnoka két sima győzelemmel megnyerte a Bécsújhelyen rendezett ökölvívó Nemzetek Kupáját. A fiatal Héraklészes sportolót a a torna legjobbjának is megválasztották.

A pálya országos bajnokságot a Millenáris betonteknőjében augusztus utolsó napjaiban rendezték meg. A KSI Schwinn-Csepel SE kerekesei a különböző korosztályokban összesen 32 érmet szereztek; a klub az egyesületek éremtáblázatán második lett a BVSC mögött. A KSI kerekesei közül kiemelkedik Szalontay Sándor, Bedike Marcell és Tóth Barnabás teljesítménye.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (13)
2012 - február (16)
2012 - január (15)
2011 - december (25)
2011 - november (22)
2011 - október (18)
2011 - szeptember (15)
2011 - augusztus (13)
2011 - július (6)
2011 - június (7)
2011 - március (1)