Hírek, aktualitások

Sportpolitika: Január elsejétől bővített feladatkörrel működik a MOB

Szerző: MTI - nupi.hu - 2012. január 02.

image.jpg

Fotó: mob.hu

 

Alapvető változás állt be január elsején a hazai sportéletben: a hónap elején az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) veszi át az irányító szerepet, állami feladatokat ellátó civil szervezetként.

 

A sporttörvény erről is rendelkező módosítását december 5-én fogadta el a parlament, szigorítva egyúttal a doppingszabályokat, aminek nyomán a doppingvétség miatti szankció akár örökös eltiltás is lehet.
Megszűnik a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége. Jelenlegi feladataikat a MOB veszi át úgy, hogy az eddig önálló szövetségek által irányított területek a MOB szakmai tagozataiként tovább működhetnek, vezetőik pedig az olimpiai bizottság alelnökei lesznek. A MOB kompetenciája lesz, hogy a szakmai tagozatok működésére és feladataikra tekintettel döntsön az állami támogatás elosztásáról.
Kormányrendelet helyett a sporttörvény rendezi ez évtől, hogy a doppingfelelősség alól akkor mentesülhet a sportoló, ha bizonyítja, hogy a vétség elkövetésében még gondatlanság sem terheli, és igazolja, hogyan került tiltott szer a szervezetébe. A sportfegyelmi, illetve doppingeljárás miatt kiszabható büntetéseket szigorítják: az eddig legfeljebb ötéves időtartamú eltiltás akár végleges is lehet, és nemcsak a sportszövetség versenyeire, hanem az edzéseken való részvételre is kiterjedhet.
A változtatás szűkíti azokat az eseteket, amelyekben az olimpiai járadék érdemtelenség miatt megvonható, így erre kizárólag akkor nyílik mód, ha az olimpiai érmes sportoló szándékos bűncselekményt követett el, és csak addig, amíg a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól nem mentesül.

 

A korábban NUPI, majd NSI által koordinált, mintegy tíz esztendeje jól működő utánpótlás-programok szintén a MOB égisze alá kerülnek.

Mint a Héraklész sportági vezetők decemberi értekezletén Dr. Szabó Tamás, NSI-főigazgató, MOB-alelnök a jelenlévőkkel a változásokkal kapcsolatosan akkor ismertette: „átalakul az egész magyar sportirányítás, a döntések az állami szférából a civil szférához kerülnek, melynek élén a MOB áll. Az NSI főigazgatója tájékoztatást adott arról, hogy a jövőben a Nemzeti Sport Intézet, mint a TAO-s pénzekkel foglalkozó hatóság fog működni, az utánpótlás-nevelési programok – így a Héraklész is – és azok járulékos feladatai a MOB-hoz kerülnek; a KSI új struktúrával önállósodik, míg a Sportmúzeum a Nemzeti Sportközpontok berkein belül talál új otthonra.

 

Hivatkozás, teljes cikk a témában:

http://www.nupi.hu/nupi/hirek/2011/12/sportvezetes__iden_____es_az_nsi_ben_____utoljara_ertekeztek_a_heraklesz_vezetok_



Kapcsolódó linkek:

2012 januári híreink

A héraklészes Nagyváradi Mercédesz bronzérmet szerzett az ifjúsági lányok versenyében az utánpótlás asztalitenisz Európa TOP 10-bajnokságon, a romániai Bodzán (Buzau). A KSI-s Lakatos Tamás 7. lett.

Pénteken délután az Uránia Filmszínházban díjazták 2011-es eredményeik alapján a Héraklész programban szereplő legeredményesebb utánpótláskorú sportolókat. A Héraklész Gálán összesen 108 sportolót és edzőt jutalmaztak. Az összetett legjobbnak járó díjat az úszó Gyurta Dániel és az öttusázó Kovács Sarolta vihette haza.

A január 27-ei Héraklész Gálán a 2011-ben, 20 olimpiai héraklészes sportágban legjobban teljesítő utánpótlás-korú sportolók elismerésére került sor, az Uránia Filmszínházban. A díjazottak teljes listáját ezúton adjuk közre.

Pénteken délután az Uránia Filmszínházban kerül sor 20 sportág legeredményesebb utánpótlás-korú sportolóinak ünnepére, a Héraklész Gálára. A 2002-ben indult Héraklész program sportolói 2011-ben rekordszámú, 342 darab 1-8. helyezést értek el a különböző korosztályos világ- és Európa-bajnokságokon; a gálán a legsikeresebb fiatalokat és edzőiket jutalmazzák.

Ezúton adjuk közre a Héraklész program sportolóinak, 2011-ben elért kiemelkedő eredményeit tartalmazó táblázatát. A tabella a fiatalok világ- és Európa-bajnokságokon elért első 8 helyezését tartalmazza, sportági bontásban.

A Magyar Antidopping Csoport január 19-ei hírlevelén keresztül elérhetővé tette az aktuális, 2012-es tiltólistát. A felsorolás honlapunkról is elérhető.

Megjelent az Nemzeti Sport Intézet tájékoztató kiadványának decemberi, sorrendben 110. száma.A lapban többek közt beszámolót olvashatnak a tatai főtitkári értekezletről, a KSI Bajnokok vacsorájáról, az Év sportolója választásról, továbbá megtekinthetik a Héraklész-sportolók 2011-es eredményességi táblázatát, benne sportági bontásban a 342 darab 1-8. helyezést.

Bor Barna, Karakas Hedvig és Joó Abigél is az ötödik helyen végzett a Kazahsztánban megrendezett World Judo Masters versenyén. Mindhárman közel álltak a továbbjutáshoz, s igazi klasszistól szenvedtek vereséget.

A KSI-s Hidvégi Vid és a héraklészes Böczögő Dorina e heti londoni kvótaszerzésével 85-re nőtt - a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) összesítése szerint - az idei nyári játékokra nevezhető versenyzők száma. A keretben több héraklészes sportoló is jelen van.

Laufer Béla tanítványa, a KSI-s Hidvégi Vid, miután kvótát szerzett a londoni olimpiára, az ötödik helyen zárta a lólengés csütörtöki döntőjét a tornászok londoni, olimpiai kvalifikációs tesztversenyén.

"Útmutató a látvány-csapatsportok társasági adóból való közvetett állami támogatásának felhasználásához és elszámolásához" címmel került fel honlapunkra értékes előadás-anyag, melyet Lukács Zsuzsanna, az NSI főigazgató-helyettese adott elő.

A hazai szövetség számítása szerint Hidvégi Vid, a KSI tornásza a Londonban zajló olimpiai tesztversenyen kvótát szerzett a nyári, londoni olimpiára. Laufer Béla tanítványa így a világbajnok Berki Krisztiánnal együtt utazhat az angol fővárosba, az ötkarikás játékokra.

Hétvégén Kerekegyházán zárult az ötfutamos, második alkalommal kiírt SuperCross terepkerékpár-verseny sorozat. Az U19-es fiúk versenyét 100 százalékos teljesítménnyel Rózsa Balázs, a KSI Schwinn – Csepel SE kerekese nyerte.

A férfiaknál a KSI-s Hidvégi Vid (Laufer Béla tanítványa) és Rácz Attila, a nőknél Böczögő Dorina és Gombás Laura utazik szombaton a tornászok londoni előolimpiájára, amelyen ötkarikás kvótát lehet szerezni.

Alapvető változás állt be január elsején a hazai sportéletben: a hónap elején az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) veszi át az irányító szerepet, állami feladatokat ellátó civil szervezetként. Az utánpótlás-programok szintén a MOB égisze alatt fognak működni.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (13)
2012 - február (16)
2012 - január (15)
2011 - december (25)
2011 - november (22)
2011 - október (18)
2011 - szeptember (15)
2011 - augusztus (13)
2011 - július (6)
2011 - június (7)
2011 - március (1)