A KSI SE 2011-ben legjobban teljesítő sportolóit díjazták szerda este a Bajnokok vacsorája alkalmával. A Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központban, mintegy százfős ünnepség alkalmával a zuglói klub „Év sportolója” díját – a tavalyi évhez hasonlóan – a cselgáncsozó Joó Abigél és az öttusázó Kasza Róbert vehette át.
A zuglói klub sportolói közül a jelentős nemzetközi viadalokon 73 fő képviselte a magyar színeket. A felnőtt és korosztályos világ- és Európa-bajnokságokon 15 fiatal összesen 28 érmet – köztük 13 aranyat, 7 ezüstöt és 8 bronzot – szerzett. Az ORV-ket, EYOF-ot, universiadét, Európa- és világkupákat is számolva a felsorolás éremszáma túllépi a hetvenet.
Mint Hazsik Endre ügyvezető köszöntőjében elmondta, évről évre növekszik a világ- és kontinentális versenyeken résztvevő sportolóik száma, ami a jelentős utánpótlás-bázisnak köszönhető. A klubelnök hozzátette: a KSI-ben 13-an tagjai az olimpiai kereteknek, ketten már olimpiai résztvevőnek tekinthetők.
Az egyesületben az év sportolója 2011-ben – csakúgy, mint tavaly – a cselgáncsozó Joó Abigél (edzője Pánczél Gábor) és az öttusázó Kasza Róbert (edzői Cornides Edit, Schumacher Ákos, Karácsony Gyula és Takács Péter) lett. Joó idén, U23-as Európa-bajnoki címe mellé felnőtt vébén 7., Eb-n 5. helyet szerzett, a Grand Prix-tornákon és Grand Slam-versenyeken rendre dobogón végzett; várhatóan tagja lesz a londoni csapatnak is. Kasza legnagyobb sikere, világbajnoki váltó-elsősége mellett a számban Európa csúcsára is felért, egyéniben megnyerte a világkupa-döntőt; elsőként szerzett sportágában Londonra kvótát Magyarországnak.
Jelentős nemzetközi eredmények köthetők továbbá a klub színeiben versenyző asztaliteniszező Lakatos Tamáshoz, a cselgáncsozó Tóth Krisztiánhoz, a kajak-kenus Székely Mátéhoz, Váczai Enikőhöz, Szabó Beátához, Homoki Márkhoz, Kovács Flórához, Horváth Noémihez, Szabó Borbálához, Vad Ninettához, Sáfrán Mátyáshoz, Bara Alexandrához, az öttusázó Földházi Zsófiához és Anitához valamint Bruckhmann Gergőhöz, a sportlövő Nemes Adriennhez és a tornász Hidvégi Vidhez.
A díjátadón az egykori KSI-s Berki Krisztián tornász világbajnok és Szabó Gabriella világbajnok, olimpiai ezüstérmes kajakozó mellett jelen volt többek közt Dr. Szabó Tamás NSI-főigazgató, a MOB alelnöke, Balogh Gábor, miniszterelnöki tanácsadó, korábbi világklasszis öttusázó, Bardóczy Gábor, a NEFMI Sportért Felelős Államtitkárságának sportszakmai főosztályvezetője, Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára, Rátonyi Gábor, Zugló önkormányzatának sporttanácsadója és a Nemzeti Sportközpontok képviseletében Kis György.
| Versenyző | Szakosztály | 2011-es eredmények |
|---|---|---|
| Lakatos Tamás edző: Német Károly, Lakatos Gyula | Asztalitenisz | Ifjúsági EB – Kazan vegyespáros 2. hely |
| Joó Abigél edző: Pánczél Gábor | Judo | U23 EB – Csumen 1. hely Várhatóan kvalifikál a londoni Olimpiára |
| Tóth Krisztián edző: Preiszler Gábor | Judo | Junior EB – Lommel 3. hely Junior VB - Cape Town 5. hely U23 EB – Csumen 1. hely |
| Székely Máté edző: Matyus Zsolt | Kajak-kenu | Ifjúsági EB – Zágráb K-2 200 1. hely |
| Váczai Enikő edző: Agócs Mihály | Kajak-kenu | Ifjúsági EB – Zágráb K-4 500 2. hely (Szabó Beáta) U23 Maraton VB – Singapur K-1 5. hely |
| Szabó Beáta edző: Agócs Mihály | Kajak-kenu | Ifjúsági EB – Zágráb K-4 500 2. hely (Váczai Enikő) |
| Homoki Márk edző: Matyus Zsolt | Kajak-kenu | Ifjúsági VB – Brandenburg K-2 500 3. hely |
| Kovács Flóra edző: Agócs Mihály | Kajak-kenu | Ifjúsági VB – Brandenburg K-2 200 4. hely (Horváth Noémi) |
| Horváth Noémi edző: Agócs Mihály | Kajak-kenu | Ifjúsági VB – Brandenburg K-2 200 4. hely (Váczai Enikő) Ifjúsági VB – Brandenburg K-4 500 2. hely |
| Szabó Borbála edző: Kovács Tamás, Balázs Gábor | Kajak-kenu | Ifjúsági VB – Brandenburg C-2 500 4. hely |
| Vad Ninetta edző: Morócz István | Kajak-kenu | U23 EB – Zágráb K-1 1000 1. hely U23 EB – Zágráb K-1 200 1. hely Felnőtt VB – Szeged K-1 4x200 váltó 4. hely |
| Sáfrán Mátyás edző: Oláh Tamás | Kajak-kenu | Felnőtt VB – Szeged C-4 1000 3. hely Felnőtt EB – Belgrád C-4 1000 1. hely |
| Bara Alexandra edző: Morócz István | Kajak-kenu | Felnőtt Maraton EB - St. Jean de Losne 1. hely Felnőtt Maraton VB – Singapur K-2 2. hely |
| Földházi Zsófia edző: Cornides Edit, Schumacher Ákos, Karácsony Gyula, Takács Péter | Öttusa | Ifjúsági „A” EB – Székesfehérvár egyéni 1. hely Ifjúsági „A” EB – Székesfehérvár csapat 1. hely Ifjúsági „A” VB – Istambul egyéni 3. hely Ifjúsági „A” VB – Istambul csapat 4. hely Ifjúsági „A” VB – Istambul váltó 4. hely Junior EB – Dzsonkow csapat 1. hely Junior EB – Dzsonkow váltó 2. hely Junior VB – Buenos Aires csapat 3. hely Junior VB – Buenos Aires egyéni 16. hely Junior VB – Buenos Aires váltó 3. hely |
| Földházi Anita edző: Cornides Edit, Schumacher Ákos, Karácsony Gyula, Takács Péter | Öttusa | Ifjúsági „B” EB – Tata váltó 1. hely |
| Bruckhmann Gergő edző: Cornides Edit, Schumacher Ákos, Karácsony Gyula, Takács Péter | Öttusa | Ifjúsági „B” EB – Tata csapat 2. hely |
| Kasza Róbert edző: Cornides Edit, Schumacher Ákos, Karácsony Gyula, Takács Péter | Öttusa | Felnőtt EB – Medvey váltó 1. hely Felnőtt VB – Moszkva egyéni 5. hely Felnőtt VB – Moszkva csapat 2. hely Felnőtt VB – Moszkva váltó 1. hely Londoni olimpiai kvalifikáció |
| Nemes Adrienn edző: Pál-Plichta Györgyi | Sportlövészet | Junior Légfegyveres EB – Brescia légpisztoly egyéni 3. hely |
| Hidvégi Vid edző: Laufer Béla | Torna | Felnőtt VB – Tokio lólengés 4. hely Várhatóan kvalifikál a londoni Olimpiára |
2011-ben világ- és Európa-bajnokságokon - felnőtt, junior és ifjúsági korosztályban - 15 sportoló összesen 28 érmes helyezést szerzett. A jelentős nemzetközi versenyeken (vébék, Eb-k, ORV-k, EYOF, universiádék) 73 versenyző képviselte Magyarországot és egyben a zuglói klubot.
A teljes 2011-es eredménytáblázat letölthető innen!
A KSI SE eredményességét, versenyzőinek olimpiai szereplését, 2002-ig visszamenőleg ide kattintva tekinthetik meg.