Fókuszban az utánpótlás a júniusi edző-konferencián


Edzőtovábbképző konferenciát tartottak június 9-én a TF-en. A Magyar Edzők Társasága (MET), a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Nemzeti Sport Intézet (NSI) közös rendezvényének első része az utánpótlás-neveléssel foglalkozott, azon belül sportági példákon keresztül az állami, NSI által koordinált programok megvalósulásával. A második rész a magyar sport megváltozott irányítási rendszerét; az edzőket, sportolókat érintő állami ösztöndíjrendszer változásait taglalta, végül elsősegély-nyújtási alapokat ismertettek.

Az üléselnöki tisztet Köpf Károly MET-főtitkár és Tóth József Héraklész-igazgató látta el.

Ormai László MET-elnök megnyitója után Velenczei Attila, az NSI Kutató és Informatikai Osztályának munkatársa az Intézet, június 2-án, új arculattal és tartalommal indult honlapját, a nupi.hu-t mutatta be; a hazai utánpótlás-nevelés korszerű informatikai rendszerét sportági példákon keresztül szemléltette. Az előadó külön kitért az újonnan bevezetésre kerülő online motoros felmérő rendszerre, az edzők által remélhetőleg hasznosnak bizonyuló korszerű, internet alapú gyakorlatra.

Dornbach Ildikó, az atléta válogatott szövetségi kapitánya, Fekti István, az fj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia igazgatója, Preiszler Gábor a KSI és a junior judo-válogatott edzője, Weisz Róbert a kajak-kenu szövetség szakmai igazgatója, valamint Kovács László kézilabda mesteredző, Héraklész sportági szakemberek sportáguk utánpótlás-nevelési rendszerét, a képzés egymásra épülését és sportágfejlesztési programjukat; valamint a különböző korosztályok nemzetközi versenyrendszerekbe való bekapcsolódását mutatta be. Valamennyien kiemelték a Nemzeti Sport Intézet által koordinált Sport XXI. és Héraklész Bajnok- illetve Csillagprogramon keresztül biztosított, tehetség-gondozásuk számára nyújtott támogatás jelentőségét.

A konferencia délutáni etapjában Molnár Zoltán főtitkár és Szabó Bence sportigazgató a MOB részéről a változó sportirányításról és ösztöndíjrendszerekről tartott tájékoztatást, Dr. Pál Zoltán főorvos elsősegély-nyújtási ismereteket adott át.

Előadók

Dornbach Ildikó a 2011 június 9-i edző-konferencián

Az előadás címe: Utánpótlás Programok Tervezése - Atlétika
Szerző: Dornbach Ildikó, szakmai igazgató
Elhangzott: Magyar Edzők Társasága és Nemzeti Sport Intézet Konferenciája, 2011. június 9.
Az előadás letöltése (pdf)

Preiszler Gábor a 2011 június 9-i edző-konferencián

Az előadás címe: Utánpótlás Programok Tervezése - Judo
Szerző: Preiszler Gábor, Junior válogatott edző
Elhangzott: Magyar Edzők Társasága és Nemzeti Sport Intézet Konferenciája, 2011. június 9.
Az előadás letöltése (pdf)

Kovács László a 2011 június 9-i edző-konferencián

Az előadás címe: Utánpótlás Programok Tervezése - Kézilabda
Szerző: Kovács László, Héraklész sportági vezető
Elhangzott: Magyar Edzők Társasága és Nemzeti Sport Intézet Konferenciája, 2011. június 9.
Az előadás letöltése (pdf)

Weisz Róbert a 2011 június 9-i edző-konferencián

Az előadás címe: Utánpótlás Programok Tervezése - Kajak-kenu
Szerző: Weisz Róbert, szakmai igazgató
Elhangzott: Magyar Edzők Társasága és Nemzeti Sport Intézet Konferenciája, 2011. június 9.
Az előadás letöltése (pdf)

Fekti István a 2011 június 9-i edző-konferencián

Az előadás címe: Utánpótlás Programok Tervezése - Jégkorong
Szerző: Fekti István és Dr. Géczi Gábor
Elhangzott: Magyar Edzők Társasága és Nemzeti Sport Intézet Konferenciája, 2011. június 9.
Az előadás letöltése (pdf)