Hírek, aktualitások

London 2012: Héraklészesek is "sajtóreggeliztek" az olimpia jegyében

Szerző: MTI - mob.hu - nupi.hu - 2012. április 17.

image.jpgimage.jpg

Fotók: mob.hu

 

Sajtóreggelit szervezett a Magyar Olimpiai Bizottság annak kapcsán, hogy alig több mint 100 nap múlva kezdődik a londoni olimpia. A hétfői eseményen a már kvótát szerző, és várható londoni résztvevők mellett újságírók is részt vettek; sportolók közül több jelenlegi, vagy korábbi héraklészes is megjelent.

A KSI-t Kasza Róbert öttusázó és Joó Abigél cselgáncsozó képviselte.

 

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke arra számít, hogy 130 fős magyar csapat vehet részt a nyári ötkarikás játékokon. Borkai Zsolt kitért rá, hogy a testület a nyugodt felkészüléshez igyekezett megteremteni minden szükséges feltételt, s örömmel nyugtázta, hogy már 107 sportoló szerzett kvótát. Borkai Zsolt a hátralévő időszakra sérülésmentes felkészülést kívánt az összejövetelen nagy számban jelenlévő olimpikonoknak.

„A magyar csapatból számosan lehetnek eredményesek Londonban, de szeretném annak fontosságát kiemelni, hogy tiszta körülmények között nyerjünk érmeket, érjünk el szép helyezéseket, és valóban győzzön a jobb” - mondta a MOB első embere.

image.jpgimage.jpg

Az úszók közül az egyik legtöbbre taksált magyar az olimpiai ezüstöt már hármat is nyert, világ- és Európa-bajnok Cseh László. „Londonban magamtól a legtöbbet 400 vegyesen várom, ahol tudom, hogy a két amerikai klasszis, Phelps és Lochte is indul, s a 14-szeres olimpiai bajnok Phelps elsősorban az őt már többször is megfricskázó honfitársát akarja majd megverni, velem tán nem is számol. Lehet, hogy nem sikerül legyőznöm őket, ám akkor sincs tragédia, ha így alakul a dolog. Mindenesetre én azt gondolom, hogy igenis bele tudok szólni kettejük küzdelmébe, mert természetesen azért megyek az olimpiára, hogy nyerjek” – mondta a Kőbánya SC kiválósága, aki klubtársától, a 20. születésnapját múlt héten, péntek 13-án ünnepelt Bernek Pétertől vár kiugró eredményt Londonban.


„Világbajnoki tizedik már voltam, két helyet meg csak tudok javulni, s akkor döntőt úszhatok az olimpián 200 háton. A döntőben pedig már akármi megeshet.” - fogalmazott óvatos derűlátással a 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok Bernek.

image.jpgimage.jpg

Bővebben:

http://www.mob.hu/engine.aspx?page=showcontent&content=olimpikonok_reggelie_aprilis



Kapcsolódó galéria:


Kapcsolódó linkek:

2012 áprilisi híreink

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója a nemzeti utánpótlás-nevelési programok elmúlt évtizedéről tartott prezentációt az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) konferenciájának pénteki munkaértekezletén. A nemzetközi fórumon a programok vezetői – Tóth József, Pignitzky Dorottya és Lehmann László – is részt vettek.

Az ifjúsági olimpiai játékok témája állt a középpontban az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) Budapesten zajló 33. konferenciájának szombati, harmadik napján.

Remek magyar eredményekkel folytatódott az oroszországi Cseljabinszkban zajló 61. Judo Európa-bajnokság, az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomása. A 78 kilogrammosok között a KSI-s Joó Abigél négy ippongyőzelemmel megszerezte pályafutásának második Európa-bajnoki címét.

Tekintettel arra, hogy a látványcsapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának, ellenőrzésének, visszafizetésének szabályairól szóló rendelet módosításáról szóló rendelet által előírt sportfejlesztési program benyújtási határideje, április 30-a pihenőnap és május 1-je munkaszüneti nap, május 2.

Április 28. és 28. között rendezi a Magyar Olimpiai Bizottság az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. szakmai konferenciáját, melyen a 47 európai tagállam delegáltjai, vezetői, az olimpiai szervezőbizottságok, a nemzetközi és a kontinentális olimpiai bizottságok vezetői, képviselői, valamint társ- és sportszervezetek vesznek részt. A témák közt utánpótlás-vonatkozások is szerepelnek.

Kialakult a májusi női torna Európa-bajnokságra utazó magyar csapat, amelyben szerepel a londoni olimpiai kvótát januárban megszerző héraklészes Böczögő Dorina, továbbá a ksi-s Divéky Luca és Al-Salty Dália is.

Csütörtökön rajtol a 61. Európa-bajnokság, a Budapesttől háromezer kilométerre fekvő orosz városban, Cseljabinszkban. A dél-uráli településen kilenc judósunk képviseli majd a magyar színeket, köztük a héraklészes, ksi-s Európa-bajnok, Joó Abigél.

A héraklészes Fuchs Renáta 5., a Szingapúrban ifjúsági olimpiai bajnokságot nyerő Dudás Eszter 26. helyen végzett az izraeli Eilatban zajló triatlon Európa-bajnokságon, a nők mezőnyében. A junior Papp Dávid 6. lett.

Horvátországban versenyzett a magyar ifjúsági országúti kerékpáros válogatott. A korosztályos világkupa-sorozat második állomásán 20 nemzet versenyzői álltak rajthoz. Az 52. Isztriai Körversenyen a KSI Schwinn Csepel SE kerekese, Kenyeres Ábel összetettben a 20. helyen zárt, eredménye világkupa-pontot ér.

Dunántúli, regionális sportszakmai és tehetséggondozó napot szervezett sportiskolák vezetői, szakemberei számára a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. Az eseményen az NSI és a MOB programvezetői, munkatársai is részt vettek.

A Nemzeti Sport Intézet (NSI) munkatársai folytatják a látvány-csapatsportágak támogatásához kapcsolódó sportfejlesztési programok helyszíni szemléit, a beérkezett részelszámolások és hiánypótlások feldolgozását. Az öt látvány-csapatsportágat támogató - társasági adókedvezményekből elkülönített - forrásnak köszönhetően várhatóan sok száz kisebb-nagyobb projekt valósulhat meg a közeljövőben országszerte.

A hazai doppingellenes tevékenységet ellátó Magyar Antidopping Csoport (MACS) kedden sajtótájékoztatót tartott a Magyar Sport Házában. Az elhangzottak a londoni olimpiai kerettel, köztük a fiatalokkal kapcsolatban is komoly jelentőséggel bírnak.

A magyar U18-as jégkorong-válogatott a 6. helyen zárt a székesfehérvári, korosztályos divízió I/B csoportos világbajnokságon; csapatunk helyezése a csoportból való kiesést eredményezte.

A látványcsapatsport támogatását biztosító első támogatási időszak hamarosan az utolsó harmadához érkezik, egyre több tapasztalat áll a szakszövetségek és a bírálat mellett az ellenőrzést végző Nemzeti Sport Intézet rendelkezésére.

Sajtóreggelit szervezett a Magyar Olimpiai Bizottság annak kapcsán, hogy alig több mint 100 nap múlva kezdődik a londoni olimpia. A hétfői eseményen a már kvótát szerző, és várható londoni résztvevők mellett újságírók is részt vettek; sportolók közül több jelenlegi, vagy korábbi héraklészes is megjelent.

Ötödik alkalommal rendezte meg Székesfehérváron az ALBA RAGIA ATLÉTIKAI KLUB Utánpótlás Atlétikai Központ az ARAK AKTIV versenysorozat városi döntõjét. 3 versenyszámban csaptak össze az iskolai fordulókból továbbjutott osztályok a "legAKTIVabb osztály" és a "legAKTIVabb iskola" címekért.

Pupp Réka ragyogóan szerepelt az oroszországi ifjúsági Európa-kupa viadalon: a paksi Atomerőmű SE 44 kilogrammos judósa megszerezte második érmét a korosztályos sorozatban, a zágrábi győzelem után Tverben ezüstérmet vehetett át.

Tibolya Péter a harmadik, a héraklészes Tóth Adrienn a hetedik helyen végzett hétvégén, a százhalombattai Trigránit öttusa Világkupa-versenyen.

A Magyar Olimpiai Bizottság április 13-ai ülésén az utánpótlás-nevelés is napirendre került. A grémium többek közt egyhangúlag elfogadta a Héraklész-, a Sport XXI. és a Sportiskolai programok idei támogatását.

A sportot támogató Társasági adókedvezmények (TAO) gazdasági hatásairól tartott előadást a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) III. tavaszi találkozóján Bardóczy Gábor, az NSI megbízott főigazgatója.

A korábban tervezett harminc helyett 34 fős csapatot hagyott jóvá a május 21. és 27. közötti debreceni Európa-bajnokságra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége. A testületi döntés értelmében 19 férfi és 15 nő alkotja a reményteljes fiatalokkal bővült hazai válogatottat a magyarországi kontinensviadalon.

Székesfehérváron megkezdődött az U18-as korosztály divízió 1/b csoportjának jégkorong világbajnoksága. Az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban a nyitónapon a magyar válogatott is pályára lépett.

2012. tavaszán 5. alkalommal rendezte meg Székesfehérváron az Alba Regia Atlétikai Klub Utánpótlás Atlétikai Központ az ARAK AKTIV versenysorozatot. A „legAKTIVabb évfolyam” és a „legAKTIVabb iskola” címekért 384 gyermek versenyez majd április 14-én, szombaton 10 órától a Sóstói Stadion atlétika pályáján.

A nemzetek éremtáblázatán a hatodik helyen végzett a magyar héraklészes válogatott a moszkvai kadet és junior világbajnokságon. Fiataljaink 1 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzéremmel tértek haza húsvétkor az orosz fővárosból.

Berki Krisztián győzött lólengésben a kínai Cepóban (Zibo) rendezett A-kategóriás, meghívásos tornász világkupán. A KSI SE kvótása, Hidvégi Vid nyolcadikként fejezte be a viadalt.

Sikerrel, több mint 120 kerekessel rendezte a 35. alkalommal kiírt KSI-kupát a zuglói klub kerékpáros szakosztálya. Az U11-eseknél taroltak a balassagyarmatiak, a többi korosztályban pedig – az U15 kivételével – a viadalt rendező KSI-sek.

A Nemzeti Sport Intézet (NSI) munkatársai megkezdték és folyamatosan végzik a látvány-csapatsportágak támogatásához kapcsolódó kérelmek alapján a támogatásból megvalósuló sportfejlesztési programok ellenőrzését és a megújuló, vagy újonnan épülő létesítmények helyszíni szemléjét.

Eger országos összevetésben is jó példa a társasági és osztalékadóról szóló törvény lehetőségeinek kihasználásában. Az április 3-án Egerben tartott sajtótájékoztatón Lukács Zsuzsanna, a Magyar Kézilabda Szövetség ügyvezető igazgatója és Bardóczy Gábor, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója értékelte az elmúlt hónapok munkáját, és beszámolt a TAO-val kapcsolatos aktuális tudnivalókról.

Tájékoztatjuk a sportszervezeteket, hogy a 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet 11. §. (2) bekezdése értelmében a támogatott szervezetnek a támogatás felhasználásáról negyedévente előrehaladási jelentést kell benyújtania az ellenőrző szervezet részére, kivéve, ha a jóváhagyott sportfejlesztési programmal kapcsolatban támogatási igazolás kiállítására még nem került sor.

Már működik az átalakuló Nemzeti Sport Intézet (NSI) TAO Irodája. Az NSI új székhelye a Magyar Sport Háza. Az elérhetőségeket alább közöljük.


Hírarchivum

2012 - augusztus (2)
2012 - június (3)
2012 - május (5)
2012 - április (30)
2012 - március (45)
2012 - február (42)
2012 - január (36)
2011 - december (41)
2011 - november (47)
2011 - október (41)
2011 - szeptember (45)
2011 - augusztus (42)
2011 - július (31)
2011 - június (29)
2011 - május (4)
2011 - április (4)
2011 - március (9)