A Kutató és Informatikai Osztály tevékenysége

A Nemzeti Sport Intézet Kutató és Informatikai Osztálya sokrétű tevékenységet folytat:

I. Kutatási tevékenységek:

1. Az utánpótlás-korú sportolók körében társadalomtudományi (főként szociológiai, esetenként a társ- és rokontudományok területére is átnyúló) kutatásokat végzünk. Kutatásaink fő témája a fiatal sportoló társadalmi hátterének, rétegződési helyzetének vizsgálata. Tanulmányaink megalapozzák az utánpótlás-nevelési programok támogatási rendszerét, segítséget nyújtva az utánpótlás-nevelési rendszerek hatékonyabb működéséhez, valamint az Intézet rövid- és hosszú távú utánpótlás-nevelési stratégiájának kidolgozásához. A fő kutatási irányokon kívül elemzéseket végzünk többek között a tehetséggondozás, a doppinghoz fűződő attitűdök, a demográfia, valamint a sport és az oktatás kapcsolatának területén. Széleskörű publikációs tevékenységet folytatunk, munkáik között megtalálhatóak mind az alap-, mind az alkalmazott kutatások is.
2. A Kutató és Informatikai Osztály munkatársai módszertani segítséget nyújtanak az Intézet többi tudományos munkacsoportja számára. Kutatóink magas szintű statisztikai ismeretei segítik a többi osztály munkáját az adatstruktúra megfelelő kialakításától a magas szintű klasszifikációs és szegmentációs eljárások lefuttatásáig és értelmezéséig.
3. Osztályunk munkatársai több tudományos társaság tagjai, rendszeresen részt vesznek a Sporttudományi és a Szociológiai Társaság Közgyűlésein és Konferenciáin.
4. Osztályunkra rendszeresen érkeznek gyakorlatra az ELTE Sportmenedzser szakos hallgatói, valamint kutatóink gyakran témavezetői segítséget nyújtanak a sport és a társadalomtudomány területén szakdolgozó hallgatóknak is.

II. Informatikai tevékenységek

1. Az NSI-ben keletkező adatok rendszerezése, struktúrájának kialakítása, elemzésének előkészítése.
2. Az Intézet adatgyűjtő rendszereinek működtetése, az adatgyűjtő rendszer adminisztrátori teendőinek ellátása
3. Az NSI belső informatikai működésének zavartalan fenntartása, hardver és szoftver környezetének működtetése, a fejlesztési irányok kijelölése és a fejlesztések koordinációja;
4. Az Intézet internetes kommunikációjához köthető feladatok ellátása (weblapstruktúra, e-mail stb.);
5. A meglévő, az egyes szervezeti egységek által használt szoftverek működésének támogatása;
6. térinformatikai rendszer működtetése.

Kutatóink

dr. Szabó Attila (szabo.attila@nupi.hu), telefonszám: +36-1-422-35-19
Kovács Árpád (kovacs.arpad@nupi.hu), telefonszám: +36-1-422-35-47
Velenczei Attila (velenczei.attila@nupi.hu) - Önéletrajz telefonszám: +36-1-422-35-41

Tanulmányok, előadások

A tanulmány címe: Induló esélyek – beteljesített álmok? Társadalmi esélyegyenlõség a tehetséges fiatal sportolók körében
Szerzők: Velenczei Attila, Kovács Árpád, Szabó Attila, Szabó Tamás
Megjelent: Szociológiai szemle 2009/4, 109. oldal
- A tanulmány letöltése (külső link, pdf)

A tanulmány címe: Társadalmi változások a magyarországi sportutánpótlás-nevelésben egy sportegyesület tükrében
Szerzők: Velenczei Attila, Kovács Árpád, Szabó Tamás, Szabó Attila
Megjelent: Magyar Sporttudományi szemle 2008/4, 25. oldal
- A tanulmány letöltése (külső link, pdf)

Az előadás címe: Az utánpótlás-nevelés szervezeti keretei Magyarországon
Szerző: Velenczei Attila
Az előadás időpontja: 2009. október 20.
- Az előadás letöltése (pdf)

Az előadás címe: Honnan jönnek a jövő Vajda Attilái?
Szerző: Velenczei Attila
Az előadás helyszíne és időpontja: Semmelweis Egyetem, PhD. Egyetemi Napok - 2009. március 30.
- Az előadás letöltése (pdf)

Az előadás címe: Társadalmi esélyek egy államilag támogatott sportprogramban részt vevők között
Szerzők: Velenczei Attila, Kovács Árpád, Szabó Attila, Szabó Tamás
Az előadás helyszíne és időpontja: Magyar Szociológiai Társaság Kongresszusa - 2008. november 15.
- Az előadás letöltése (pdf)

Az előadás címe: Új kihívások, régi válaszok a magyar versenysport utánpótlás nevelésben
Szerző: Velenczei Attila
Kutatóhely: Nemzeti Sport Intézt és SE-TSK, Társadalomtudományi Tanszék - Témavezető: Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi
- Az előadás letöltése (pdf)

Az előadás címe: Utánpótlás-nevelési rendszerek összehasonlító elemzése
Szerző: Velenczei Attila, Kovács Árpád, Szabó Attila, Szabó Tamás
Az előadás helyszíne és időpontja: VIII. Sporttudományi kongresszus - 2011. május 18-20., Győr
- Az előadás letöltése (pdf)

Eredmények / támogatások diagramok sportáganként
Szerző: NSI kutató- és informatikai osztály
- A diagramok letöltése (pdf)

A tanulmány címe: Sportaudit az utánpótlás-nevelésben - Egy lehetséges módszer alapjai?
Szerzők: Velenczei Attila, Kovács Árpád, Szabó Attila, Szabó Tamás
- A tanulmány letöltése (pdf)

Az előadás címe: Exercise addiction
Szerző: Dr. Szabó Attila Ph.D.
Az előadás helyszíne és időpontja: VI. Országos Sporttudományi kongresszus - 2007. Október 28-30., Eger
- Az előadás letöltése angol nyelven (pdf)

Az előadás címe: Települési lejtő az utánpótlás-nevelésben
Szerző: Velenczei Attila, Kovács Árpád, Szabó Attila, Szabó Tamás
Az előadás helyszíne és időpontja: VI. Országos Sporttudományi kongresszus - 2007. Október 28-30., Eger
- Az előadás letöltése (pdf)

Az előadás címe: A KSI-s sportolók társadalmi hátterének változásai az elmúlt 30 évben
Szerző: Kovács Árpád, Velenczei Attila, Szabó Attila, Szabó Tamás
Az előadás helyszíne és időpontja: VI. Országos Sporttudományi kongresszus - 2007. Október 28-30., Eger
- Az előadás letöltése (pdf)

Az előadás címe: A Héraklész program merítési bázisa
Szerző: Kovács Árpád, Velenczei Attila, Szabó Attila, Szabó Tamás
Az előadás helyszíne és időpontja: VII. Országos Sporttudományi kongresszus - 2009. május 27-29., Eger
- Az előadás letöltése (pdf)