Szerző: nupi.hu - 2011. november 19.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete és az ELTE Sport Kft. a Nemzeti Sport Intézet (NSI) közreműködésével szakmai konferenciát szervezett az „Oktatás a Sportban – Sport az Oktatásban” címmel. Az eseményen a testnevelés és az iskolai sport témakörén belül, a sport- és az oktatásfejlesztés, a sportiskolák kerültek középpontba. Az NSI részéről előadást tartott Lehmann László, sportiskolai programvezető.
A szakmai fórumon többek közt olyan beszámolókat is tartottak, amelyekkel bemutatták a testnevelés, a testkultúra és az iskolai sport szerepét a közoktatási rendszerben, valamint új Nemzeti Alaptantervben és kerettantervekben.
A megnyitót és a köszöntőt Bárdos György, az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének vezetője és Perjés István, az ELTE PPK dékánhelyettese tartotta. A moderátori tisztet az NSI részéről Velenczei Attila, Szabó Attila (ELTE) és Lehmann László, a vendéglátók részéről Bukta Zsuzsanna látta el.
Lehmann László, a Nemzeti Sport Intézet Sportiskolai programvezetője előadást tartott "A sportiskolák új rendszere" címmel. Ismertetőjében bemutatta a sportiskolai rendszer elemeit, a köznevelési és az egyesületi jellegű sportiskolai típusok különböző formációit, továbbá tájékoztatást adott a sportiskolai rendszert érintő akciókutatás menetéről.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára a mindennapos testneveléssel kapcsolatban szólalt fel. Czene Attila elmondta, hogy véleménye szerint a mindennapos testnevelésnek nincs alternatívája az iskolákban, számos helyen ahol kísérleti jelleggel, felmenő rendszerben már bevezették a heti öt testnevelésórát objektív módon bizonyítható a mozgás preventív és számos pozitív hatása a gyermekek pszichés és fizikai kondíciójára egyaránt. „Igazi célunk azonban az, hogy a sport életvitelünk részévé váljon. Mivel szerencsére igen sokfélék vagyunk, ezért érdemes minél többféle sportmozgással megismerkednünk. Szeretnénk tehát átalakítani a testnevelés órák tanyagát, olyan új mozgásformákkal színesíteni a tanórákat, melyekkel eddig csak szórványosan találkozhattak a fiatalok” – mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy minél több sportágban próbáltuk ki magunkat, annál nagyobb az esély arra, hogy valamelyik hozzánk nő, s egy életen át elkísér, és megóv minket, azzal, hogy átmozgat, levezeti a felhalmozott feszültséget, javítja állóképességünket, vérkeringésüket, erősíti izom- és vázrendszerünket, hat a mentális és szellemi képességeinkre, új baráti közösségekbe vezet minket. A mindennapos testnevelés kapcsán a téma szakértői szemléltették a szolnoki és hódmezővásárhelyi jó gyakorlatot.
Balogh Gábor, sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó a sportiskolák rendszerének lehetséges fejlesztési irányairól számolt be. A tanácsadó szerint fontos a sportiskolák továbbfejlesztése, valamint a módszertani központok vizsgálata, illetve a sportiskolák országos szintű lefedettségének kiépítése.
Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke az alapfokú művészetoktatási intézmények (AMI) és a leendő alapfokú sportiskolák (ASI) összehasonlítását végezte el. Előadásában megállapította, hogy az ASI-k közoktatási intézményként történő megalapítása szükségszerű az új köznevelési törvényben.
A Csanádi iskola megbízott igazgatója, Rabi Ferencné a sportiskolai kerettantervet alkalmazó iskolák eredményeiről és dilemmáiról tartott előadást.
Balogh László, a Szegedi Tudományegyetem Testnevelési és Sporttudományi Intézetének vezetője, Tihanyiné Hős Ágnes az ELTE Tanítóképző Karának dékánhelyettese, valamint Brassói Sándor, a NEFMI főosztályvezetője a sportiskolákat is érintve a tanító-, testnevelő- és pedagógusképzésről beszélt, érintve az új közoktatási és felsőoktatási törvényeket.
Gloviczki Zoltán, a NEFMI közoktatásért felelős helyettes államtitkára, Csányi Tamás egyetemi adjunktus, NAT testnevelési szakértő és Szlatényi György, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkára a mindennapos testnevelés, testmozgás, a diáksport aktuális kérdéseit taglalta; vázolták a testnevelés és az iskolai sport szerepét a közoktatás rendszerében, valamint a testkultúra és a testnevelés helyét, szerepét az új Nemzeti Alaptantervben és kerettantervben.
Rózsa József ügyvezető igazgató a Szolnoki Sportcentrum, Kovács Géza, a Sportiskolák Országos Szövetségének megbízott elnöke az Egri Városi Sportiskola, Mester Ernő igazgató pedig a kiskunfélegyházi sportiskola példáját szemléltette bemutatója során.
Radnóti Miklós, a bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola igazgatóhelyettese, rövid felszólalásában a sportképzéssel kapcsolatos elképzeléseit ismertette.
A Magyar Sporttudományi Társaság Sporttáplálkozási Szakbizottsága, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Edzõk Társasága és a Coca-Cola TESTÉBRESZTÕ, "Hidratáció a klinikai és a sportági gyakorlatban" címmel szervez konferenciát a Magyar Sport Házában december 7-én.
A Nemzeti Sportszövetség és Nemzeti Erõforrás Minisztérium Sportért Felelõs Államtitkársága közös szervezésű első digitális konferenciájára december elsején, a Magyar Sport Házában kerül sor. Téma: a Kooperációk és szinergiák a megváltozó magyar sportban. Az előadások mellett sportszakmai kerekasztal beszélgetésre is sor kerül. Az előadók közt Dr. Szabó Tamás, NSI-főigazgató is szerepel.
Az Országgyűlés Sport és turizmusbizottságának szerdai ülésén a magyar utánpótlás-nevelés is napirendre került. A Magyar Sport Házában tartott megbeszélésen az utánpótlás helyzetéről, eredményeiről, a Nemzeti Sport Intézet munkájáról Dr. Szabó Tamás főigazgató, a MOB alelnöke tartott előadással egybekötött tájékoztatást.
Szerdán mutatták be a "Hogyan Válasszak sportágat" című könyv második kiadását. A sajtótájékoztatón Nagy János szerkesztő mellett megjelent többek közt Czene Attila államtitkár, Molnár Zoltán MOB-főtitkár, Dr. Szabó Tamás, NSI-főigazgató és Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Nagyszabású szakmai konferenciát szervez a MediaBook Kiadó – az utanpotlassport.hu kiadója – az utánpótlássportról, az utánpótlás-nevelésről, annak legégetőbb kérdéseiről azzal a szándékkal, hogy a témakörök legjelesebb hazai szakértőinek bevonásával segítséget nyújtson a fiatal sportolók felkészítésével foglalkozók számára mindennapi munkájukhoz. A konferencia keretében a résztvevők számára lehetőség nyílik kérdéseket intézni az előadókhoz, s aktív szerepelt vállalhatnak az úgynevezett kerekasztal-beszélgetések közben is. Az esemény egyik támogatója a Nemzeti Sport Intézet.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete és az ELTE Sport Kft. a Nemzeti Sport Intézet (NSI) közreműködésével szakmai konferenciát szervezett az „Oktatás a Sportban – Sport az Oktatásban” címmel. Az eseményen a testnevelés és az iskolai sport témakörén belül, a sport- és az oktatásfejlesztés, a sportiskolák kerültek középpontba. Az NSI részéről előadást tartott Lehmann László, moderátori feladatokat az előadó mellett Dr. Szabó Attila és Velenczei Attila látott el.
A jövőben a doppingdílerekre is lecsapnak a hatóságok, ha a parlament elfogadja a büntető törvénykönyv módosítását - hangsúlyozta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a Magyar Antidopping Csoport konferenciáján. Czene Attila sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a magyar soros uniós elnökség idején három évre szóló doppingellenes munkatervet dolgoztak ki.
Oktatás a sportban - sport az oktatásban II. címmel újabb konferencia kerül megrendezésre. A szakmai összejövetel témája a sport- és az oktatásfejlesztés közös feladatai lesznek. Az esemény az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetében, az ELTE SPORT Kft. szervezésében valósul meg november 17-én. A rendezvényen az NSI ismét képviselteti magát.
Két napos regionális sporttalálkozót és sportszakmai fórumot tartott az ország keleti régiójában található, közoktatási és egyesületi típusú sportiskolák részére november 11. és 12. között a nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona. A rendezvényt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság háttérintézményeként működő Nemzeti Sport Intézet (NSI) is támogatta. Az NSI részéről Lehmann László Sportiskolai programvezető adott elő.
Az Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona szervezésében megvalósuló kétnapos, regionális Sportiskolák Napja alkalmával, a pénteki fórumot szombaton a fiatalok összecsapásai követték. Az ország keleti régiójának sportiskolásai négy sportágban mérkőztek.
Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta a látvány-csapatsportágak támogatását ösztönző, Magyarország által beterjesztett társasági adókedvezményeket. Ma megjelenő sajtóközleményében az EB jelezte: a magyarok által kidolgozott új finanszírozási eljárás közérdekű célt szolgál és az unió számára teljes mértékben elfogadható.
Kétnapos tanfolyamot szervez a Magyar Antidopping Csoport. November 16-án és 17-én a Magyar Sportok Házában a képzésre jelentkezők minden fontos információt megtudhatnak a doppingolás történetéről, a szerek típusairól, a várható hatásokról és egészségügyi következményekről, a magyar doppingellenes programról, a jogi szabályozásról, az ellenőrzésről, a minták analíziséről, a táplálék-kiegészítők veszélyeiről és a londoni olimpia előtti felkészülésről.
Regionális sporttalálkozót és sportszakmai fórumot szervez az ország keleti régiójában található közoktatási és egyesületi típusú sportiskolák részére a nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola november 11. és 12.-én. A programban szerepel többek közt Lehmann László NSI Pedagógiaicsoport-vezető előadása is.
Egerben és Békéscsabán tart november 3-án előadást a társaságiadó sportra vonatkozó támogatási lehetőségeit illetően Lukács Zsuzsanna, a Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettese. A kedvezmény a látvány-csapatsportokkal kapcsolatos.
2012 - április (10)
2012 - március (8)
2012 - február (6)
2012 - január (10)
2011 - december (12)
2011 - november (14)
2011 - október (7)
2011 - szeptember (1)
2011 - augusztus (2)
2011 - június (1)
2011 - május (2)
2011 - április (1)
2011 - március (1)