Szerző: antidopping.hu - 2011. november 18.
Összefoglaló képekkel a konferenciáról: http://www.mob.hu/engine.aspx?page=showcontent&content=dopping_bunozok
Magyar Antidopping Csoport Hírlevél 2011/18
A jövőben a doppingdílerekre is lecsapnak a hatóságok, ha a parlament elfogadja a büntető törvénykönyv módosítását - hangsúlyozta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a Magyar Antidopping Csoport konferenciáján. Czene Attila sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a magyar soros uniós elnökség idején három évre szóló doppingellenes munkatervet dolgoztak ki.
A doppingszerek terjesztőire akár öt év börtön várhat a megfelelő jogi szabályozással. A Btk. tervezett módosítása alapján egy-egy bűnszövetkezet dílereit kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik jelezte Molnár Zoltán, a MOB főtitkára. A sportvezető jelentős eredménynek nevezte, hogy az államtitkárság munkájának köszönhetően - az olimpiai bizottság korábbi tervei alapján - hamarosan a hatóságok is üldözik majd a dílereket. Moln ár Zoltán megjegyezte, hogy a sportolókra ez nem vonatkozik, kivéve ha maguk is terjesztik a tiltott szereket, a versenyzők továbbra sem a polgári bíróságok, hanem a doppingeljárást lefolytató testület előtt felelnek. Kiemelte, hogy az ellenőrzések szigorát nem lehet mérsékelni, a magyar sportnak nincs szüksége csalással elért eredményekre. A főtitkár fontosnak nevezte a felvilágosító munkát, az olimpiai kerettagoknak részt kell venniük ilyen előadásokon, a jövő júliusi londoni kiutazásig pedig három negatív tesztre van szükségük. Az olimpikonoknak nyilatkozatot is kell tenniük, hogy tisztán és fegyelmezetten, a szabályokat betartva készülnek és versenyeznek, a dokumentumokat pedig alá kell írniuk az érintett orvosoknak, edzőknek, csapatvezetőknek, szövetségi kapitányoknak, valamint az egyesületi és a szövetségi vezetőknek is. Molnár Zoltán hoz zátette, hogy csak a közvetlen érintettek után vethető fel a MOB vagy az állami sportvezetés felelőssége az egyes esetekben. Arról is beszélt, hogy a szabályokat kijátszókra, a visszavonulásukat doppingolásra felhasználókra, majd vigyorogva visszatérőkre is lesújtanak. Akik trükköznek, nem tartják be az előírásokat, azokat kizárhatják az olimpiáról - hangsúlyozta. A MOB a jövőben sem támogatja étrend-kiegészítőkkel a sportolókat, nem is fogalmaznak meg ajánlásokat, de felhívják a versenyzők figyelmét a táplálék-kiegészítők alapos bevizsgálására mondta kérdésre válaszolva Molnár Zoltán.
Czene Attila sportért felelős államtitkár arról beszélt a Magyar Antidopping Csoport konferenciáján, hogy a doppingellenes küzdelemben az uniós elnöki ciklus alatt számos egyeztetésen kellett vezető szerepet betöltenie. A magyar elnökség három évre uniós munkatervet dolgozott k i. Azt az álláspontot támogatta ő maga és az unió is, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, hogy a WADA kiadásai nem emelkedhetnek, a tagállamoknak ne kelljen több pénzt fizetniük hangsúlyozta Czene Attila.
A WADA alapító ülésének (Foundation Board) most hétvégi témái között ez a kérdés is központi szerepet kap majd, ahogy a szervezet kódexének előírásai, a követelményeknek való megfelelés és az ADAMS adatszolgáltató rendszer is. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője megjegyezte, hogy a nemzetközi tárgyalásokon, konferenciákon és a WADA alapító testületének ülésein a résztvevők megkülönböztetett figyelemmel kísérték Czene Attila felszólalásait, hiszen ő egyszerre képviselte hitelesen az állami sportvezetést és olimpiai bajnokként versenyzőket, a hitelességéhez így nem férhetett kétség. Tiszeker Ágnes megjegyezte, hogy a WADA ellenő ;rzése is a fontos kérdések között lesz a hétvégén, hiszen az ügynökség állam az államban, nyomást gyakorolhat országokra. A Magyar Antidopping Csoport ellenőrzéséről azt mondta, hogy a WADA évenként vizsgálja a tagszervezetek tevékenységét, és a szervezet kötelezően elvárja az ISO-minősítést is. (A WADA legutóbb szeptemberben ellenőrizte a MACS munkáját, az ISO-minősítést pedig már áprilisban megkapta a szervezet.)
A következő időszakban a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi testületének szakemberei is figyelemmel kísérik a nemzeti doppingellenes szervezet működését - jelentette be Tiszeker Ágnes és Molnár Zoltán. A Magyar Antidopping Csoport vezetője a tanfolyammal egybekötött konferencia első szakaszában a doppingolás történetéről, a tiltott szerekről, az egészségi kockázatokról és az ellenőrzések fontosságáról beszélt. Kiemelte, hogy nem legalizálható a doppingolás, nem lehet hagyni, hogy a sportolók veszélyes anyagokkal rombolják szervezetüket. Az ingyenes tanfolyamra csaknem kétszázan jelentkeztek, a 15 órás OKJ-s képzés végén a tesztet megfelelően kitöltők oklevelet kapnak. |
A Magyar Sporttudományi Társaság Sporttáplálkozási Szakbizottsága, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Edzõk Társasága és a Coca-Cola TESTÉBRESZTÕ, "Hidratáció a klinikai és a sportági gyakorlatban" címmel szervez konferenciát a Magyar Sport Házában december 7-én.
A Nemzeti Sportszövetség és Nemzeti Erõforrás Minisztérium Sportért Felelõs Államtitkársága közös szervezésű első digitális konferenciájára december elsején, a Magyar Sport Házában kerül sor. Téma: a Kooperációk és szinergiák a megváltozó magyar sportban. Az előadások mellett sportszakmai kerekasztal beszélgetésre is sor kerül. Az előadók közt Dr. Szabó Tamás, NSI-főigazgató is szerepel.
125 edző részvételével zajlott le a hétvégén, Százhalombattán a hagyományos év végi szakmai konferencia, amelynek a témája ezúttal elsősorban az utánpótlásképzés volt.
A Nemzeti Sport Intézet támogatásával zajló őszi utánpótlás szakmai napok soron következő állomása Győr volt. A Tóth László régiót Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye alkotja.
Az Országgyűlés Sport és turizmusbizottságának szerdai ülésén a magyar utánpótlás-nevelés is napirendre került. A Magyar Sport Házában tartott megbeszélésen az utánpótlás helyzetéről, eredményeiről, a Nemzeti Sport Intézet munkájáról Dr. Szabó Tamás főigazgató, a MOB alelnöke tartott előadással egybekötött tájékoztatást.
Szerdán mutatták be a "Hogyan Válasszak sportágat" című könyv második kiadását. A sajtótájékoztatón Nagy János szerkesztő mellett megjelent többek közt Czene Attila államtitkár, Molnár Zoltán MOB-főtitkár, Dr. Szabó Tamás, NSI-főigazgató és Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Nagyszabású szakmai konferenciát szervez a MediaBook Kiadó – az utanpotlassport.hu kiadója – az utánpótlássportról, az utánpótlás-nevelésről, annak legégetőbb kérdéseiről azzal a szándékkal, hogy a témakörök legjelesebb hazai szakértőinek bevonásával segítséget nyújtson a fiatal sportolók felkészítésével foglalkozók számára mindennapi munkájukhoz. A konferencia keretében a résztvevők számára lehetőség nyílik kérdéseket intézni az előadókhoz, s aktív szerepelt vállalhatnak az úgynevezett kerekasztal-beszélgetések közben is. Az esemény egyik támogatója a Nemzeti Sport Intézet.
Több mint 100 csapat vett részt Szegeden, a Sport XXI. Markovits-kupa röplabdatornán. A szervezők a mini és gyermek-korosztályú fiataloknak írták ki a viadalt, melyet az NSI Sport XXI. Programja esztendők óta támogat. A torna győztesei Kaposvárról, Kecskemétről, Békéscsabáról, Nyíregyházáról és Egerből kerültek ki.
Sport XXI. Markovits-kupa röplabdatornára kerül sor ezen a hétvégén, Szegeden. A szervezők a mini és gyermek-korosztályú fiataloknak írták ki a viadalt, melyet az NSI Sport XXI. Programja esztendők óta támogat.
A jövőben a doppingdílerekre is lecsapnak a hatóságok, ha a parlament elfogadja a büntető törvénykönyv módosítását - hangsúlyozta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a Magyar Antidopping Csoport konferenciáján. Czene Attila sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a magyar soros uniós elnökség idején három évre szóló doppingellenes munkatervet dolgoztak ki.
Oktatás a sportban - sport az oktatásban II. címmel újabb konferencia kerül megrendezésre. A szakmai összejövetel témája a sport- és az oktatásfejlesztés közös feladatai lesznek. Az esemény az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetében, az ELTE SPORT Kft. szervezésében valósul meg november 17-én. A rendezvényen az NSI ismét képviselteti magát.
Negyedik alkalommal rendezte meg az Alba Regia Atlétikai Klub Utánpótlás Atlétikai Központ az AKTIV versenysorozat döntőjét. A két éve futó programban 8 székesfehérvári általános iskola több mint 2000 tanulója vett már részt, a szombati városi döntőn 4 fiú és 4 lány alkotta csapatok küzdöttek a „Fehérvár „LegAKTIVabb” Iskolája” címért.
Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta a látvány-csapatsportágak támogatását ösztönző, Magyarország által beterjesztett társasági adókedvezményeket. Ma megjelenő sajtóközleményében az EB jelezte: a magyarok által kidolgozott új finanszírozási eljárás közérdekű célt szolgál és az unió számára teljes mértékben elfogadható.
A Magyar Atlétikai Szövetség kétnapos szakmai konferenciát szervez a Nemzeti Sport Intézet támogatásával. Az utánpótlás-nevelést fókuszba állító eseményre november 12-13-án, a Dunaújvárosi Főiskolán kerül sor. Az előzetes jelentkezések alapján mintegy 100 szakemberre számítanak a szervezők.
Kétnapos tanfolyamot szervez a Magyar Antidopping Csoport. November 16-án és 17-én a Magyar Sportok Házában a képzésre jelentkezők minden fontos információt megtudhatnak a doppingolás történetéről, a szerek típusairól, a várható hatásokról és egészségügyi következményekről, a magyar doppingellenes programról, a jogi szabályozásról, az ellenőrzésről, a minták analíziséről, a táplálék-kiegészítők veszélyeiről és a londoni olimpia előtti felkészülésről.
A váci sportcsarnokban folytatódtak az őszi kézilabda utánpótlásedzői továbbképzések. A Nemzeti Sport Intézet Sport XXI. Programjának támogatásával megrendezésre kerülő őszi utánpótlás szakmai napok soron következő állomása Vác volt. A Kovács László régióhoz tartozó Pest és Nógrád megyéből szép számmal érkeztek testnevelő tanárok és edzők a szakmai napra.
Egerben és Békéscsabán tart november 3-án előadást a társaságiadó sportra vonatkozó támogatási lehetőségeit illetően Lukács Zsuzsanna, a Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettese. A kedvezmény a látvány-csapatsportokkal kapcsolatos.
2012 - május (3)
2012 - április (10)
2012 - március (10)
2012 - február (5)
2012 - január (10)
2011 - december (13)
2011 - november (17)
2011 - október (8)
2011 - szeptember (2)
2011 - augusztus (1)
2011 - július (1)
2011 - június (9)
2011 - május (1)
2011 - április (2)
2011 - március (2)