Szerző: MTI - kormany.hu - nupi.hu - 2011. december 15.
Fotó: Árvai Károly/kormany.hu
Előreláthatólag nyolcszázmillió forintos pályázatot ír ki az Új Széchenyi Terv keretében a fiatalok egészségre, sportos életmódra való nevelése érdekében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
Az ezzel kapcsolatos szerdai sajtótájékoztatón Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó kifejtette, hogy az Európai Uniótól származó összeg egyik fele módszertani-szakmai anyagok készítésével nyerhető el, míg a másikat országos sportrendezvényekre lehet majd fordítani.
Fotó: archív
"Ezzel a mintegy kilencezer főt érintő pályázati konstrukcióval indítjuk útjára a diák- és szabadidősportot megújítani kívánó, hosszú távú programot" - jelentette be Balogh Gábor. "Néhány hónapja együttműködési szándéknyilatkozatot írtunk alá Szócska Miklóssal, a NEFMI egészségügyért felelős államtitkárával, eszerint az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjának egészségfejlesztést célzó konstrukciói révén megkezdődhet az a program, amely a fizikai aktivitási szint növelését és a testmozgás életmódba épülését helyezi középpontba. A végső változat elkészítésében szakmai támogatást nyújtott a NEFMI Czene Attila vezette sportért felelős államtitkársága is."
A miniszterelnöki tanácsadó hozzátette: a konstrukció - melynek hátterében a kormány első, ilyen jellegű intézkedése áll az EU-csatlakozás óta - válaszokat keres olyan kérdésekre is, mint a hátrányos helyzetű és veszélyeztetett célcsoportok társadalmi beilleszkedése.
A diákokat megcélzó, szemléletformáló program célja, hogy a rendszeresen sportolók lakossági aránya szempontjából Magyarország a jelenlegi tíz százalékról felzárkózzon a 30-35 százalék EU-átlaghoz.
A népegészségügyi programok részeként a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség társadalmi egyeztetésre bocsájtotta az Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok sporttal kapcsolatos pályázati konstrukcióit. Annak érdekében, hogy a lakosság általános egészségügyi állapota javuljon fókuszba kell állítani a sportot, a rendszeres sport fontosságát - fogalmazott Szócska Miklós a programot bemutató sajtótájékoztatón.
Balogh Gábor rámutatott: a program azért is jelentős, mert Magyarország uniós csatlakozása óta a Kormány első alkalommal döntött úgy, hogy önálló támogatási konstrukciót indít az Európai Szociális Alapon keresztül, kifejezetten az egészséges életmód és a sport ösztönzésének érdekében.
Bővebben (a pályázatok feltüntetésével):
Háttér:
Mintegy 18,078 milliárd forintos keretösszegben jelennek meg életmód- és humánerőforrás fejlesztési programok december második felében. Az érintett felhívások - 4 egészségfejlesztési és 1 egészségügyi humánerőforrás-fejlesztési célt szolgáló kiírás - társadalmi egyeztetés céljából már részletesen is olvashatók a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az Új Széchenyi Terv honlapján.
A megjelent 5 pályázati felhívás főbb adatait a következőek (2011. decemberben megjelent TÁMOP 6. felhívások) :
TAMOP-6.1.2/LHH/11/A
Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben
1 033 325 000 Ft
TAMOP-6.1.2/LHH/11/B
Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben
2 182 586 370 Ft
TÁMOP-6.1.2/11/3
Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a kistérségekben
5 000 000 000 Ft
TÁMOP-6.1.2/11/2
Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok – A lakosság egészségfejlesztését szolgáló fizikai aktivitás szakmai támogatása és a szabadidő-sportolói közösségek bővítése
800 000 000 Ft
TÁMOP-6.2.2/A/11/1
Képzési programok az egészségügyi ágazat szolgáltatás-fejlesztése érdekében
9 062 316 322 Ft
A pályázatokat az Ügynökség Infovonalán és az Új Széchényi Terv honlap Partnerség aloldalán lehet véleményezni.
(kormany.hu)
Az NSI által támogatott sportpszichológiai előadássorozat negyedik és idén egyben utolsó előadását tartotta meg dr. Szabó Attila december 9-én az Nemzeti Sport Intézet tárgyalóban.
Steiner László, a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója a keddi héraklészes értekezleten, lehetőségként kínálta az általa vezetett oktatási intézményben való tanulást, ahol az egyéni tanrendet is alakítva élsportolói osztályt működtetnek, a sportiskolai rendszerhez kívánnak csatlakozni.
Előreláthatólag nyolcszázmillió forintos pályázatot ír ki az Új Széchenyi Terv keretében a fiatalok egészségre, sportos életmódra való nevelése érdekében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Sajtótájékoztatón Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó kifejtette, hogy az Európai Uniótól származó összeg egyik fele módszertani-szakmai anyagok készítésével nyerhető el, míg a másikat országos sportrendezvényekre lehet majd fordítani.
Megjelent a Nemzeti Sport Intézet tájékoztató kiadványának, a NUPinfo-nak a novemberi száma, mely honlapunkról letölthető. Főtt témái: Sportbizottság előtt az utánpótlás; Konferencia: Sport az oktatásban - oktatás a sportban II.
Háromnapos szakmai ökölvívó edző-továbbképzésre kerül sor Tatán. Az NSI keretei között működő Sport XXI. program által támogatott rendezvényen az intézet vezetői, munkatársai is előadást tartanak. Az eseményen kiemelt szerepet kap az utánpótlás-nevelés.
Kétezer-tizenegy őszén az MGKSI felépítésében, vezetésében, oktatói stábjában alapvető változások álltak be. Az első tábor szeptember 26-30., a második november 7-11., a harmadik november 29-december 3. között zajlott le, a negyedik tábort pedig december 18-22. közé tervezzük.
Schmitt Pál szerint a 2011-es év mérföldkő a magyar sport történetében, hiszen olyan új sporttörvényt fogadott el az Országgyűlés, amely óriási lehetőséget és egyben óriási felelősséget ad a Magyar Olimpiai Bizottságnak – a köztársasági elnök ezt a MOB szombati közgyűlésén megtartott beszédében mondta el.
„Pszichológia a sportban” címmel tart előadássorozatot az NSI tudományos tanácsadója, Dr. habil. Szabó Attila. Az edzőknek, sportoktatóknak kiírt, térítésmentes előadásokra idén eddig három alkalommal került sor, az idei záró esemény december 9-én „Verseny előtti szorongás: megfigyelés és mérés” címmel.
Kétnapos szövetségi főtitkári értekezletet tart a Tatai Edzőtáborban a Nemzeti Sportszövetség és a NEFMI Sportért Felelős Államtitkársága. A konferencia témáját a magyar sport szervezeti és koncepcionális kérdései adták. A nyitónapon Dr. Szabó Tamás NSI-főigazgató és Lukács Zsuzsanna főigazgató-helyettes is előadást tartott.
Az eddigi öt helyett január 1-jétől egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) irányítja a magyar sportéletet, állami feladatokat ellátó civil szervezetként. A sporttörvény erről rendelkező módosítását hétfőn fogadta el a parlament, szigorítva egyúttal a doppingszabályokat.
A Nemzeti Sport Intézet támogatásával zajló őszi utánpótlás szakmai napok utolsó állomása Csurgó volt. A Zákányi Bálint régiót Baranya, Somogy és Zala megye alkotja. A szakmai továbbképzésen a 35 testnevelő tanár, edző hasznos és értékes előadásokat, bemutatókat láthatott, hallhatott.
A triatlonisták hagyományos év végi szakmai továbbképzésére december 3-4-én Százhalombattán, a Hotel Trainingben kerül sor. Az előadások kiemelt témái idén a futással lesznek kapcsolatosak. A részvételi költségeket az NSI Sport XXI. program biztosítja. Az előadók a triatlon sportág és a futás hazai prominensei közül kerülnek ki.
Bardóczy Gábor, a NEFMI Sportért Felelős Államtitkárság Sportszakmai Főosztályának vezetője Berényi Jánossal, a Nemzeti Sportszövetség alelnökével közösen nyitotta meg és köszöntötte a NEFMI és az NSSZ által közösen szervezett digitális konferencia résztvevőit és az interneten érdeklődőket. A konferencia előadói között Szabó Tamás NSI-főigazgató is szerepelt.
2012 - május (3)
2012 - április (10)
2012 - március (10)
2012 - február (5)
2012 - január (10)
2011 - december (13)
2011 - november (17)
2011 - október (8)
2011 - szeptember (2)
2011 - augusztus (1)
2011 - július (1)
2011 - június (9)
2011 - május (1)
2011 - április (2)
2011 - március (2)