Hírek, aktualitások

MOB - Alapszabály-módosítás és tisztújítás vasárnap

Szerző: MTI - 2012. február 23.

image.jpg

Fotó: mob.hu

 

Új alapszabályt fogad el és új vezetőséget választ vasárnapi közgyűlésén a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a január 1-jén életbe lépett új sporttörvény előírásait követve.

A Borkai Zsolt vezette mostani elnökség az alapszabály módosítása után lemond, majd következik az új testület megválasztása. Ebbe az olimpiai sportágak mellett a négy új szakmai tagozat jelölhet egy-egy alelnököt. A MOB csütörtöki tájékoztatása szerint az elnökjelölt Borkai Zsolt, az alelnöki posztra jelöltek: Magyar Zoltán (olimpiai tagozat), Leyrer Richárd (nem olimpiai sportágak), Monspart Sarolta (szabadidősport), Tóth Miklós (egyetemi, főiskolai diáksport) és Deutsch Tamás (fogyatékosok sportja).
Az öt elnökségi helyre csak az olimpiai sportágak szövetségei jelölhettek, a névsor: Bakonyi Tibor (kézilabda), Gémesi György (vívás), Gyulai Miklós (atlétika), Gyulay Zsolt (kajak-kenu), Kokas Péter (evezés), Kondrád János (vízilabda), Kovács Antal (cselgáncs), Kovács István (ökölvívás), Regőczy Krisztina (téli sportágak), Szabó Tünde (úszás) és Tóth László (cselgáncs).
"A sporttörvény előírja, hogy a MOB-nak 60 napon belül a törvény előírásainak megfelelően módosítani kell alapszabályát és új vezetőséget kell választania, létre kell hoznia a szakmai tagozatokat" - mondta az MTI-nek Molnár Zoltán főtitkár arról, hogy az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság irányít, állami feladatokat ellátó civil szervezetként. Megszűnik a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége. Jelenlegi feladataikat a MOB veszi át úgy, hogy az eddig önálló szövetségek által irányított területek a MOB szakmai tagozataiként tovább működhetnek, képviselőik pedig az olimpiai bizottság alelnökei lesznek. A MOB kompetenciája lesz, hogy a szakmai tagozatok működésére és feladataikra tekintettel döntsön az állami támogatás elosztásáról. 
"Mondhatjuk, hogy új időszámítás kezdődik a MOB életében - emelte ki Molnár Zoltán. - A szervezeti átalakítás célja, hogy ne legyen megosztottság, egy erős civil szervezet jöjjön létre, megszűntessük az átfedéseket, párhuzamosságokat, a fölösleges presztízsküzdelmet, s egycsatornás legyen a finanszírozás. Ily módon egy erős érdekképviselete lehet a magyar sportnak."
Molnár Zoltán hozzátette: az öt köztestület, a két sportközalapítvány és a Nemzeti Sporttanács, azaz nyolc "félállami" szervezet helyett így egy látja el a magyar sport irányítását. Szintén a MOB-hoz kerül egy költségvetési intézmény, az utánpótlással foglalkozó Nemzeti Sport Intézet. 
A főtitkár - akinek kinevezéséről az új elnökség dönt az elnök javaslata alapján - elmondta, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) is továbbra is a MOB-tagja marad, finanszírozása azonban eddig sem a MOB-on keresztül történt.
"A futball éli a maga külön világát, eddig sem nagyon kértek vagy kaptak tőlünk pénzt" - tette hozzá.

 


Kapcsolódó linkek:

2012 februári híreink

Az NSI honlapja, a nupi.hu júniusban új külsővel, és a korábbiakhoz képest jelentősen bővebb tartalommal mutatkozott be az érdeklődőknek. Intézetünk hivatalos weboldalát - 9 hónapra visszamenőleg számolva - átlagosan 9 ezren keresik fel havonta; ez a szám idén már 13 ezer körül van.

A Semmelweis Egyetem Nevelési- és Sporttudományi Doktori Iskolájában sikerrel védte meg társadalomtudományi témában írt tudományos, PhD doktori értekezését az NSI Kutató és Informatikai Osztályának munkatársa, Velenczei Attila, február 27-én.

Új alapszabályt fogad el és új vezetőséget választ vasárnapi közgyűlésén a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a január 1-jén életbe lépett új sporttörvény előírásait követve. Az NSI által működtetett utánpótlás-nevelési programok a MOB hatáskörébe kerülnek.

Dr. Szabó Attila, az NSI tudományos tanácsadója elkészítette az intézet munkatársainak tudományos leltárát. A 6. kiadás, 2011-re vonatkozóan összesen 149 bejegyzéssel bővült; az összmunkák száma 631.

Megjelent az NSI tájékoztató hírlevelének januári száma. A NUPinfo beszámol többek közt a Héraklész Gáláról, az első téli ifjúsági olimpiáról; a kiadvány tartalomában a sportiskolai és TAO-s cikkek éppúgy megtalálhatóak, mint a sportági hírek.


Hírarchivum

2012 - május (3)
2012 - április (10)
2012 - március (10)
2012 - február (5)
2012 - január (10)
2011 - december (13)
2011 - november (17)
2011 - október (8)
2011 - szeptember (2)
2011 - augusztus (1)
2011 - július (1)
2011 - június (9)
2011 - május (1)
2011 - április (2)
2011 - március (2)