Hírek, aktualitások

Ifjúsági Olimpia: A MOB elnöke a 2013-as szervezőkkel tárgyalt; bemutatkozott a 2017-es EYOF-pályázó Győr

Szerző: mob.hu - kormany.hu - 2012. április 26.

image.jpg

Fotó: Illyes Tibor/MTI

 

Április 28. és 28. között rendezi a Magyar Olimpiai Bizottság az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. szakmai konferenciáját, melyen a 47 európai tagállam delegáltjai, vezetői, az olimpiai szervezőbizottságok, a nemzetközi és a kontinentális olimpiai bizottságok vezetői, képviselői, valamint társ- és sportszervezetek vesznek részt. A témák közt utánpótlás-vonatkozások is szerepelnek.

A három napos konferenciasorozaton - mely az utolsó európai szintű szakmai egyeztetés a londoni ötkarikás játékok kezdete előtt - részt vesz többek között Patrick Hickey, az EOC elnöke, Gilbert Felli a londoni olimpiai játékok igazgatója, Pere Miró a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) igazgatója, Borkai Zsolt a MOB elnöke és Raffaele Pagnozzi az EOC főtitkára is. Az eseményt Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg.

A megnyitó alkalmával az EOC elismerésben részesítette Czene Attilát és Borkai Zsoltot.

 

Raffaele Pagnozzi, EOC főtitkár az olimpiai játékokról és az ifjúsági olimpiai játékokról, a nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről Gunilla Lindberg tartott beszámolót a 2014-es téli olimpiáról (Szocsi) és a másodig ifjúsági nyári olimpiáról, amelyet Nanjingban rendeznek.

image.jpgimage.jpg

Fotók: mob.hu


Az EOC konferencián a 2017-es Európai Ifjúsági Fesztiválra kandidáló Győr városa is bemutatkozik. Az EOC szervezi az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF), melyet négy éves olimpiai ciklushoz igazodva és az olimpiát nem zavarva minden páratlan évben tartanak. A 2017-es nyári EYOF rendezési jogára Győr városa kormánygaranciával pályázik.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke a nanjingi szervezőbizottság első emberével is találkozott. 2014-ben a kínai Nanjing városa rendezi a második nyári ifjúsági olimpiát. Hualin Zhiu versenyigazgató és Nanjing az EOC-konferencián mutatja be ifjúsági olimpiai pályázatát.

image.jpg

 

 



Kapcsolódó linkek:

2012 áprilisi híreink

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója a nemzeti utánpótlás-nevelési programok elmúlt évtizedéről tartott prezentációt az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) konferenciájának pénteki munkaértekezletén. A nemzetközi fórumon a programok vezetői – Tóth József, Pignitzky Dorottya és Lehmann László – is részt vettek.

Tekintettel arra, hogy a látványcsapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának, ellenőrzésének, visszafizetésének szabályairól szóló rendelet módosításáról szóló rendelet által előírt sportfejlesztési program benyújtási határideje, április 30-a pihenőnap és május 1-je munkaszüneti nap, május 2.

Április 28. és 28. között rendezi a Magyar Olimpiai Bizottság az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. szakmai konferenciáját, melyen a 47 európai tagállam delegáltjai, vezetői, az olimpiai szervezőbizottságok, a nemzetközi és a kontinentális olimpiai bizottságok vezetői, képviselői, valamint társ- és sportszervezetek vesznek részt. A témák közt utánpótlás-vonatkozások is szerepelnek.

Dunántúli, regionális sportszakmai és tehetséggondozó napot szervezett sportiskolák vezetői, szakemberei számára a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. Az eseményen az NSI és a MOB programvezetői, munkatársai is részt vettek.

A Nemzeti Sport Intézet (NSI) munkatársai folytatják a látvány-csapatsportágak támogatásához kapcsolódó sportfejlesztési programok helyszíni szemléit, a beérkezett részelszámolások és hiánypótlások feldolgozását. Az öt látvány-csapatsportágat támogató - társasági adókedvezményekből elkülönített - forrásnak köszönhetően várhatóan sok száz kisebb-nagyobb projekt valósulhat meg a közeljövőben országszerte.

Ötödik alkalommal rendezte meg Székesfehérváron az ALBA RAGIA ATLÉTIKAI KLUB Utánpótlás Atlétikai Központ az ARAK AKTIV versenysorozat városi döntõjét. 3 versenyszámban csaptak össze az iskolai fordulókból továbbjutott osztályok a "legAKTIVabb osztály" és a "legAKTIVabb iskola" címekért.

A Magyar Olimpiai Bizottság április 13-ai ülésén az utánpótlás-nevelés is napirendre került. A grémium többek közt egyhangúlag elfogadta a Héraklész-, a Sport XXI. és a Sportiskolai programok idei támogatását.

2012. tavaszán 5. alkalommal rendezte meg Székesfehérváron az Alba Regia Atlétikai Klub Utánpótlás Atlétikai Központ az ARAK AKTIV versenysorozatot. A „legAKTIVabb évfolyam” és a „legAKTIVabb iskola” címekért 384 gyermek versenyez majd április 14-én, szombaton 10 órától a Sóstói Stadion atlétika pályáján.

Tájékoztatjuk a sportszervezeteket, hogy a 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet 11. §. (2) bekezdése értelmében a támogatott szervezetnek a támogatás felhasználásáról negyedévente előrehaladási jelentést kell benyújtania az ellenőrző szervezet részére, kivéve, ha a jóváhagyott sportfejlesztési programmal kapcsolatban támogatási igazolás kiállítására még nem került sor.

Már működik az átalakuló Nemzeti Sport Intézet (NSI) TAO Irodája. Az NSI új székhelye a Magyar Sport Háza. Az elérhetőségeket alább közöljük.


Hírarchivum

2012 - május (3)
2012 - április (10)
2012 - március (10)
2012 - február (5)
2012 - január (10)
2011 - december (13)
2011 - november (17)
2011 - október (8)
2011 - szeptember (2)
2011 - augusztus (1)
2011 - július (1)
2011 - június (9)
2011 - május (1)
2011 - április (2)
2011 - március (2)