Szerző: nupi.hu - 2012. május 12.
Péntektől vasárnapig rendezik Budapesten a fiatal röplabdázók Országos Mini Kupáját. A 86 csapatos torna a MOB keretein belül működő Sport XXI. program egyik csúcseseménye.
Idén a program elsőszámú kiválasztó versenye az Országos Mini Kupa, melynek keretében a Sport XXI. referensek és a Héraklész Bajnokprogram edzői, szövetségi kapitányai kiválasztják azokat a tehetséges sportolókat, akik a jövő válogatott kereteit alkothatják. A kiválasztott játékosok 2012 nyarán a Sport XXI program által finanszírozott Képzőtáborban vesznek részt, s a későbbiekben „Sport XXI” válogatottként évközi edző-, képző-, fejlesztő táborokban vennének részt.
A hétvégi röplabdatornára az ország több településéről érkeznek fiatalok; többek közt Nyíregyházáról, Gödöllőről, Gödről, Tatabányáról, Egerből, Győrből, Szolnokról és Szegedről; az eseményen természetesen fővárosi klubok is képviseltetik magukat. A tornán több mint 800 fiatal játékos vesz részt mini, kismini és szuper mini korosztályban, köztük leányok és fiúk egyaránt.
„A Sport XXI. program által támogatott rendezvény jelentősége a mérkőzéseken túl abban rejlik, hogy a szakemberek a fiatalokat fizikailag is felmérik, így nem csak játéktudásukról, hanem fizikai képességeikről, kondíciójukról is képet kapnak” – mondta Pignitzky Dorottya, a MOB Sport XXI. programjának igazgatója.
A mérkőzések helyszíne:
Gabányi László Sportcsarnok Budapest XI., Hauszmann A. u. 10. (május 11-12-13.)
SE TSK „D” terem Budapest XII., Győri út. 13. (május 13.)
A Röplabda Országos Mini Kupával kapcsolatban bővebb információk itt megtalálhatók
A pünkösdi hétvégén rendezik a MOB Sport XXI. programjának támogatásával két utánpótlás-korosztályban a Kosárlabda Országos Jamboree-t. A Kenguru és Gyermek Kupa döntői összesen több mint 700 fiatalnak adnak játéklehetőséget.
Péntektől vasárnapig rendezik Budapesten a fiatal röplabdázók Országos Mini Kupáját. A 86 csapatos torna a MOB keretein belül működő Sport XXI. program egyik csúcseseménye.
Harmadik alkalommal, több mint 600 fiatallal rendezte a Százhalombattai VUK SE triatlon szakosztálya és rendezőcsapata az Aquatlon Sport XXI. Országos Döntőt Százhalombattán május 6.-án.
2012 - május (3)
2012 - április (10)
2012 - március (10)
2012 - február (5)
2012 - január (10)
2011 - december (13)
2011 - november (17)
2011 - október (8)
2011 - szeptember (2)
2011 - augusztus (1)
2011 - július (1)
2011 - június (9)
2011 - május (1)
2011 - április (2)
2011 - március (2)